Közösség és nyelv

Anyanyelvi Akadémia Szegeden

szeged-anyanyelvi-akademia-2018

Az Anyanyelvápolók Szövetsége november 23. és 25. között tartotta meg Anyanyelvi Akadémia c. rendezvényét Szegeden. A hiánypótló esemény dél-alföldi és délvidéki magyartanároknak, szakkörvezetőknek adott lehetőséget a tapasztalatcserére és a kapcsolatépítésre. A visszajelzések szerint a résztvevők hasznosnak találták a rendezvényt.

A tanárok előadásokat hallgattak meg az anyanyelvápoló mozgalomról, az anyanyelvi műsorokról, az akadémiai és az írói helyesírásról. Szó esett a metaforák világáról, valamint a regionális anyanyelvi versenyek szervezéséről. Az esemény a Szegedi Nemzeti Színházban Mozart: Figaro házassága című operájának megtekintésével zárult.

Íme, két résztvevő visszajelzése a rendezvényről:

Pék Domonkos Ibolya (Zenta)

Ezennel szeretném megköszönni szívélyes vendéglátásukat, amelyben az elmúlt hét végén részem volt. Nem vagyok hozzászokva az efféle megtiszteltetéshez, ezért hálával és köszönettel tartozom a meghívásért, mert ez azt jelenti, hogy akinek szívügye az anyanyelv, az meg tudja becsülni mások munkáját is. Én ezt éreztem  a hétvégén, engem elsősorban lelkiekben gyarapított ez az együttlét. Megerősített, hogy másoknak se nem jobb, se nem rosszabb a helyzete, mint nekem. Aki fontosnak tartja az értékmentést, nem ér rá siránkozni, mert mindig akad munka, amely előbb vagy utóbb megtérül. Akár határon innen, akár határon túl. Ez egy küldetés, és ha már a Jóisten minket jelölt ki erre a feladatra, remélem, hogy végzéséhez elég időt és erőt is ad majd mindannyiunknak!

Varnyú Ilona (Óbecse)

A szegedi tanácskozást igen fontos, reményt keltő mérföldkőnek tekintem a délvidéki anyanyelvápolók életében. Megmaradásunk és ittmaradásunk újabb támasza lesz az Anyanyelvi Akadémia, amely feladatok és lehetőségek sokaságával nyújt lehetőséget a magyar nyelven oktató tanárok és diákjaik számára. Ezért lesz több felkészült fiatal az anyanyelvi versenyek vajdasági döntőjén – remélem, már ebben a tanévben.

Leave a Reply

Látogatása során cookie-kat használunk, amelyek segítenek testreszabott tartalmat megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Részletek...