Közösség és nyelv

Az öröm délutánja – a Kazinczy-gáláról

2013. december 03. április 12th, 2017 Nincs hozzászólás

Negyedik gáláját tartotta idén a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka Emlékére az Anyanyelvápolók Szövetsége társrendezésében 2013. november 30-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az első ilyen rendezvényt az alapítvány létrejöttének 50. évfordulóján szervezték, Kazinczy-díjasok fellépésével, majd megemlékeztek a már elhunyt díjazottakra és felléptek olyan művészek, akik középiskolásként Kazinczy-érmet nyertek. Az idei gála különlegessége, mint azt a műsorvezető Török Annamária, a Magyar Rádió bemondója hangsúlyozta, hogy három Kazinczy-díjas színművész mellett az Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Szervezete vezetőségének tagjai is felléptek.

Juhász Judit, az ASZ elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az elnökség délelőtti munkája után a délután immár az örömé, egyúttal megköszönte Kerekes Barnabás társelnöknek a rendezvény megszervezését. Külön öröm, mondotta, hogy az anyanyelv ügyét szívükön viselő színművészek és az ifjúsági tagozat vezetőségi tagjai egy dobogón szerepelhetnek. Szakonyi Károly, a Kazinczy-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy ugyan nem tudja, hogy más nemzetek mennyire ápolják anyanyelvüket, de mi magyarok törődünk nyelvünk tisztaságával, hiszen tudjuk, hogy egy népet a nyelv tart életben.

A köszöntők után három olyan ember emlékét idézték fel a szervezők, akik munkájukkal, személyiségükkel fontos szerepet töltöttek be a két szervezet életében. Maróti István, a Szövetség volt főtitkára idén tavasszal hunyt el. Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész 1990–2008. között az ASZ elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt, 2010-ben bekövetkezett haláláig. Deme László nyelvészprofesszort, a szövetség alapító társelnökét, az anyanyelvi mozgalom vezetőjét 2011-ben veszítettük el; a Beszélni nehéz! mozgalom fáradhatatlan szervezője, a rádióműsor vezetője volt.

A visszaemlékezések után a meghívott Kazinczy-díjas művészek léptek színpadra és mondták el erre az alkalomra választott verseiket. Elsőként Blaskó Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, majd Császár Angela Jászai Mari- és Magyar Örökség díjas, érdemes művész, végül Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. Őket az ifjúsági vezetőségi tagok követték egy-egy produkcióval, verssel, prózával, énekkel, tánccal, majd végül közös énekléssel zárták a rendezvényt.

Széman E. Rózsa

Leave a Reply