Előzőleg már olvashattak arról, hogyan alakult ki az írás, és az idők folyamán milyen anyagokat használtak a feljegyzések, történetek, irodalmi művek rögzítésére. A folytatásban még több kérdésre kapunk választ: mikor, hogyan, kik és miért írták ezeket a könyveket és hogyan nézhettek ki. Elsőként lépjünk hát vissza az úgynevezett „történelem előtti” időkre.
A „könyvek” Egyiptomban
Azt már tudjuk, hogy agyagtáblákra kerültek rá a legkorábbi összefüggő írások, amiket összegyűjtöttek és megőriztek. Ezeknek a szövegeknek csupán a tartalmuk volt fontos, általában gazdasági feljegyzések voltak, szerzőikről semmit sem tudunk. Ezt követte a mindenki által ismert papyrus, amely szintén őskori gyökerekre nyúlik vissza, amikor még Egyiptom fényűző birodalma virágzott. Ez volt az antik könyvipar legkorábbi csomópontja.
Az egyes papyruslapok átlalában csak kisebb feljegyzésekre voltak alkalmasak. Irodalmi célokra a volument, azaz az egymás mellé ragasztott papyrustekercset használták. Mivel ezek a tekercsek csak bizonyos határokon belül voltak nagyíthatóak, ezért az íróknak kellett alkalmazkodniuk a terjedelemhez. Óegyiptomi képeken gyakran látunk keresztbevetett lábakkal a földön ülő írnokokat, amint a térdükön tartott íródeszkán írnak. Ókori szobrok még az olvasót is megjelenítik, amint göngyölgetve olvassa a tekercsét.
Hétköznapi viasztáblák és könyvekké vált pergamentekercsek
Egyiptom mellett megjelent azonban a két másik ókori nagyhatalom, a görögök, majd később a rómaiak, akik bizonyos dolgokat többé-kevésbé átvettek kortársaiktól vagy őseiktől. Ez az írásrögzítésben és könyvkészítésben is érvényesült. Mivel a papyrusnád csak Egyiptomban termett, drága importcikknek számított. A mindennapi, közönséges feljegyzésekre olcsóbb, viasszal bevont fa-, ritkábban elefántcsont táblákra stílussal (stylus), olykor hegyezett végű náddal (calamus) karcolták a betűket. A hibákat a stílus megfordított, lapos végével törölték. Innen ered a stílus szavunk, amely erre az ókori íróeszközre vezethető vissza. Ezek között a táblák között voltak egyszerűek vagy kétszeresen, háromszorosan összetettek, amelyeket zsinórral fűztek össze és zártak. Általában iskolai gyakorlatokra, levelezésekre, irodalmi művek fogalmazására használták ezt az anyagot. Ilyen táblákra írta például Ovidius a szerelmes verseit.
Mivel a viasztáblák legnagyobb hátránya az volt, hogy nagyobb távolságra való küldésre nem voltak alkalmasak, a papyrus behozatalát pedig betiltották, ezért a Közel-Keleten elkezdtek preparált állati bőrt használni, név szerint a pergament. Egy ókori forrás szerint Pergamumban találták fel ezt az új technikát, innen kapta a nevét is az anyag. Erre az anyagra már nem véstek, hanem fekete vagy színes (többnyire vörös) tintába mártott calamusszal festették rá a betűket, a hibákat pedig szivaccsal vagy késsel halványították és kaparták ki. Mivel ez nem volt olyan kényes és törékeny, mint a papyrus, megjelent egy új könyvforma: a kódex. A papyrustekercs díszmű maradt gazdag könyvtárakban, mecénásoknál, műgyűjtőknél egészen a Kr. u. 4. századig.
Az első görög könyvek
Egyiptom után tehát Dél-Európában is népszerűvé vált a könyvkészítés a görögök, majd a rómaiak körében. A legrégibb ókori könyv valószínűleg Archilochos költeményeinek gyűjteménye lehetett. Ez azért fordulópont, mert korábban a költemények szájhagyomány útján maradtak fenn. A papyrus Kr. e. 600 körüli elterjedésétől kezdve a híres görög lantos költészet alkotásai is rögzítésre kerültek az első prózai művekkel együtt. Érdekesség, hogy a görögök az egyiptomiakhoz hasonlóan nem különítették el írásban az egyes szavakat egymástól.
A görögöknél kezdődött az ókori könyvkiadás is. Azt biztosan tudjuk, hogy a költők nem palavesszővel a kezükben írták le a fejükből kipattanó műveket. Valószínű, hogy ezeket tollba mondták vagy szájról szájra adták társak, barátok, követők körében, filózófiai vagy költői iskolákban, mielőtt feljegyezték őket. A közönség azonban nem volt elégedett a művek egyszeri hallásával, ezért megjelentek az első kézikönyvek. Ennek következtében először alakult ki a kedveltebb művek széles olvasóközönsége a Kr. e. 4. században.
A könyv kikerül a világba
A Római Birodalom területén ugyanígy fejlődtek a könyvek, eleinte görög befolyás alatt. A Kr. e. 3. századtól kezdve már találunk könyvmaradványokat. Azt azonban fontos kiemelni, hogy könyv alatt ekkor a tekercseket értették. A rómaiak a könyvkiadás mellett elkezdték a könyveket eladni is, a hódítások miatt pedig az árucikk elterjedt az egész birodalom területén. Most már, a kezdetekkel ellentétben, nem csak az írás volt fontos, hanem hangsúlyt fektettek a külalakra, még a betűformákat is megválogatták. Ők ponttal választották el a szavakat etruszk szokás szerint, a szakaszok elé pedig paragraphost, azaz gondolatjelet tettek. Innen ered a bekezdést jelentő paragrafus szavunk.
A szerzőtlen egyiptomi és közel-keleti agyagtáblás feljegyzésektől eljutottunk tehát a papyrusra és pergamentekercsekre írt terjedelmesebb, görög és latin irodalmi művekig. A könyvek időtálló értékét mutatja az is, hogy ez volt az a tárgy, amely összekötötte az egyiptomiakat a görögökkel és a rómaiakkal, majd a Római Birodalmat az egész világgal.
Ecsedy-Baumann Brigitta
Forrás: Petrovay Zsuzsanna: Az ókori könyv élete, Debrecen-Hajdúnánás 1940.
