Ahogyan arról mi is hírt adtunk, az elmúlt hétvégén zajlott Győrben a 49. Szép Magyar Beszéd verseny Kárpát-medencei döntője. A megnyitó ünnepséget Wacha Imre főiskolai docens, a bírálóbizottság elnöke nyitotta meg, akinek beszédét alább közöljük.
Elnök Úr, Igazgató Úr, Kedves Tanár Kollégák, Kedves Szülők,
Kedves Versenyzők, Kedves Barátaim!
Minden ember életében vannak olyan városok, helyek, amelyeket szinte megszentelt helynek érez, ahova rendszeresen elzarándokol. Nekem ilyen hely Győr. 49 éve minden éve minden Kazinczy-versenyen itt voltam-vagyok. Ezért Győr nekem nemcsak a szülővárosom, hanem a Kazinczy-versenyek városa, az én Kazinczy-versenyeim városa is. Ezért talán megbocsátható, hogy mondandóm hangvétele kissé személyes lesz.
Minden alkalommal felkeresek néhány – számomra megszentelt – helyet: úgy érzem olyan helyek ezek, ahol összefutnak az anyanyelv „erővonalai”, ahol az ember új erőt kap anyanyelvétől és anyanyelvéért, mint ahogy új erőt kapott Anteusz, amikor halálos birkózása közben megérintette a földet, a föld-anya, Gaia testét. Az én megszentelt helyeim:
1. Szüleim sírja a révfalusi temetőben. Ez a múltam. A forrás. Szüleimtől kaptam anyanyelvemet, és általa lettem magyar.
2. Megnézem szüleim házát Révfaluban. Ott tanultam beszélni, ott kezdtem igazán megismerkedni anyanyelvemmel, és – később, amikor már olvasni tudtam – ott, apám könyvtárában lapozgattam a Magyar Nemzet Történetnek a millenniumra megjelentetett 10 kötetét, olvastam Jókai regényeit, ott forgattam a magyar remekírókat, köztük – Kölcseyt, Kazinczyt, Aranyt, Petőfit, Vörösmartyt. Tőlük – észrevétlenül – hazaszeretetet és erkölcsi elveket, etikát tanultam.
3. Kissé odább, a város felé, megállok egy fohászra a Tulipános Iskolánál. Itt tanultam meg a betűvetést, itt tanultam meg olvasni. És ez által kaptam „belépőt” egy új világba,, a szellem világába!
4. Aztán át a Duna felett a hídon (ahol a Mosoni-Duna és a Rába összetalálkozik – talán a két folyó vízének színe is mutatja, hogy két kultúra ölelkezik össze: a rábaközi és a kisalföldi) – végig a Czuczor Gergely és a Rónai Jácint utcán át a Széchenyi térig. (Rónai Jácint természettudós és nyelvész volt). Ott a Széchenyi téren, ezen a csodálatos barokk–copf stílusú téren van a következő zarándokhelyem, az alma materem, a bencés gimnázium. Előtte a költő, nyelvújító, szótáríró Czuczor Gergelynek és a fizikus Jedlik Ányosnak a szobra (Egyébként Jedlik volt fizika magyar szakterminológiájának megteremtője.) A bencés gimnáziumban ismerkedhettem meg az Európa számára közös mediterrán: zsidó-görög-latin kultúrával, azután a német és a francia nyelvvel, a művészettörténeti órákon a képzőművészetnek a nyelvével, az egyiptomi és az európai művészettel. – Szemben a gimnáziummal ott áll vagy csak állt a „vasfa” bizonyító fája azoknak a „peregrinusoknak”, akik bejárták fél vagy egész Európát, hogy szaktudásukat gyarapítsák, s akik a külhonokban megszerzett tudásukat mind-mind hazahozták.
5. Ha a Duna-híd lábánál vagy a Frigyszekrénynél jobbra felkanyarodom, ismét fontos helyre jutok: A székesegyházban a Hédervári Kápolnában van Szent László hermája. A kápolnának gótikus boltozata, gótikus ablakai imára összetett kézre emlékeztetnek és valahova „fölfelé” mutatnak. Ha balra fordulok az Apáca utca felé, a Kovács Margit Múzeum vár, a keramikus-gölöncsér nyelvén arról beszél, miként kell a nép hagyományát megújítva megőrizni. A lovagkirály hermája – művészi formájával – korának szimbolikus „nyelvhasználatára” fegyelmeztet-figyelmeztet, László király szigorú törvényeivel az erkölcsre, az erkölcsi parancsokra. A lovagkirály harcaival pedig azt tudatosítja, hogy a népért, nemzetért mindig küzdeni, harcolni kell – és mindig a népért kell küzdeni. Ha balra fordulok az Apáca utca felé, a Kovács Margit Múzeum vár, a keramikus-gölöncsér nyelvén arról beszél, miként kell a nép hagyományát megújítva megőrizni.
6. Ha a Széchenyi térről balra a házasságkötő terem irányába kanyarodunk el – számomra ismét kegyhely következik: a Magyar Ispita kicsi reneszánsz-barokk-toszkán udvarában Borsos Miklós felszállni készülő fehér galambja –, ismét a művészet nyelvén – a magasba szállni vágyó gondolat jelképével, a „fenti” kapcsolatokra figyelmeztet.
7. Az első-utolsó jeles hely minden évben a Kazinczy Gimnázium, amely – Győr városával együtt – immáron 49. éve ad helyet a Kazinczy anyanyelvi versenyeknek. Egy emberöltő óta teremti meg ünnepeit annak az anyanyelvnek, amely számomra az imént említett „zarándok-helyeket” összekapcsolja. Ez az az intézmény, amelynek vezetői, tanárai, diákjai évről évre ünneppé teszik a verseny napjait.
Az anyanyelvért csendben végzett munkájukkal, példamutatásukkal olyan személyek kötnek ehhez az iskolához, mint a Kazinczy-díjat alapító Péchy Blanka, a versenyek és a Kazinczy-táborok lehetőségét kiharcoló Z. Szabó László, a versenyek szellemi vezetője-vezére, Deme László és az anyanyelvi kultúráért vállvetve küzdő harcostársak (csak a közülünk már eltávozottakat említem: Lőrincze Lajos, Graf Rezső, Héricsné Kiss Aranka, Szende Aladár). És ide kötnek a Kazinczy Gimnázium igazgatói, tanárai, diákjai. És kötnek a versenyző diákok, a felkészítő tanárok. Akik mind cselekvő munkásai az anyanyelvi kultúráért folytatott mindennapos küzdelemnek. Általuk lesznek a verseny napjai anyanyelvünk megújulásának, minden évi megújulásának, új és újabb tavaszának napjai is.
Az anyanyelvnek, általa a jövőnek az ünnepei-biztosítékai ezek a napok, amikor minden évben száznál több fiatal gyűlik össze a Kárpát-medence minden tájáról, hogy szépen megfogalmazott okos – igaz gondolatokat szólaltasson meg.
Hogyan szólt József Attila folyóiratának címe? Szép szó. A költő másutt azt mondta: apám szájából szép volt az igaz. Az igaz szó – jó szó; és a jó szó – szép szó. A szép szó igaz szó. Hogyan mondta egy másik költőnk (Petőfi)? „Most minden jó szó beszáll a szív közepébe.” Különösen most van szükség a jó szóra, az okos szóra, a meggondolt gondolatra, amikor – kissé szabadon idézve Korzenszky Richárd szavait – ’összezavarodott körülöttünk a világ’.
Amikor úgy érezzük, hogy ’ kifordul önmagából az a nyelv, aminek a segítségével birtokba vettük a világot’. Amikor úgy érezzük: hogy ’egy szétesett világ, szétesett ország lelkiállapota sajog mai nyelvünkben…’ Amikor úgy érezzük, hogy „most volna igazán nagy szükség arra, hogy minden kimondott és leírt szavunk igaz legyen, jó és szép”, hogy legyen idő arra, hogy meghallgassuk a másik ember örömét vagy bánatát”. Most, amikor tudjuk: a közös anyanyelv fog és tart össze bennünket, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarokat. Most, amikor tudjuk, hogy nemzeti kultúránk éltető eleme a nyelvünk. „Összekapcsol múltat és jelent, és egy közösségbe foglalja mindazokat, akik anyanyelvünkön tanultak meg gondolkodni, érezni, akik ezen a nyelven fogadnak hűséget, akikből ezen a nyelven fakad fel öröm és bánat, akik számára létezik anyaország és anyaföld”.
Fogadjuk meg szavait: „Meg kell tanulni jó szót szólani. Emberi tartás nélkül, az élet tisztelete nélkül csak üres halandzsa minden beszéd. Emberségre kell tanítani először a gyermekeket. Emberségünkhöz tartozik a nyelv. (Miként anyjához a gyermek.)1
Ennek az összefogásnak, a jó szót szólásnak az ünnepnapjai az országos Kazinczy-versenyek, ezeknek az ünnepnapoknak megteremtője, házigazdája Győr városa és a Kazinczy Gimnázium. De legfontosabb munkásai ti vagytok, kedves versenyző diákok, ti és a ti emberségre nevelő tanáraitok.
Ti, kedves versenyzők sok, okos, szép szöveget hoztatok magatokkal, hogy itt okosan megszólaltassátok a leírt szavakat, mondatokat. „Jó szót szóljatok.” Mi azért vagyunk itt együtt, hogy általatok meghallgathassuk költőink, íróink szép, jó igaz szavát. az ő szép, jó, igaz, okos – gondolataikat.
Ti a felkészüléskor – otthon – először némán olvasva, belső hallgatással már meghallgattátok az írók, költők szavait, hogy itt magatokon átszűrve megszólaltassátok őket, hogy mi meghallgathassuk általatok az ő – a ti – szavaitokat, gondolataitokat. És megkezdődhessen – egyelőre néma – beszélgetésünk. Mert – ahogy Pilinszky mondja – a beszéd hallgatással kezdődik. Meghallgatással.
Hallgatunk, meghallgatunk benneteket.
Wacha Imre
1: In: Vallomások. Harminchárom jeles magyar kortársunk gondolatai anyanyelvünkről. Tinta Kiadó, Bp. 2009. 51-2.
