Közösség és nyelv

Barátság 77 éven át – Sediánszky János halálára

Hetvenhét éve barátkoztunk meg, tizenhárom-tizennégy éves korunkban. Még ostrom előtt. A háború végén, akik élve maradtak, örömmel üdvözölték egymást ismét az iskolában. A Werbőczy – később Petőfi – gimnázium ablakaiból a Horváth-kertre láttunk. Szállt mindenütt a romokból a fehér por. De a fák virágozni kezdtek. Kezdtük élvezni az életet. Barátságunk akkor fogant és tartott János haláláig.

Együtt jártunk gimnáziumba, megmaradt a barátság az iskolaévek után is, együtt élveztük a mi helyszíneinken: a Vérmezőn, a Krisztina téren, a templom környékén, a Déli vasútnál a villanyóránál, amely találkozóhelyünk volt, az életet, az irodalmat. Olvastuk nagy izgatottan Chesterton műveit, vitatkoztunk remek paradoxonjain, élveztük Paul Claudel verseit, vagy Roger Martin du Gardtól a Thibault családot, a Vén Európa novella-füzérét, a nagy regényeket, a francia költőket, Baudelaire-t és habzsoltuk Mauriac, Camus írásait, Bernanos művét: Egy falusi plébános naplója…

Füttyjelünk is volt, akkor divatos sláger idézete: Baracknyílás idején… Ezzel a dallammal hívtuk egymást a majálisra, ezzel vártuk a Szilágyi Erzsébet gimnázium előtt a piros kulikabátos lányokat.

Később János az Országgyűlési Könyvtárnak lett munkatársa, már akkor remekül beszélt franciául, hiszen diákkorában esténként a rádiót hallgatta, hogy hol lehet elcsípni francia adásokat. Angolul is tökéletesen tudott. Arra készült, hogy utazzon, olyan pályára kerüljön, ahol a nyelvtudását gyümölcsöztetheti. Ez csak részben sikerült.

1956 után Magyarországon maradtunk, mert akármilyen fogságban lévő ország volt ez, a miénk volt, itt akartunk élni, itt akartunk maradni. Annál nagyobb öröm lett, hogyha mégis eljutottunk végre már Prágába. És 59-ben pedig a Budapesti Madrigálkórus jóvoltából sikerült Jánosnak is, a kórus titkáraként, kijutnia velünk Párizsba. Ott koncertet adtunk, ő pedig interjút készíthetett Párizs polgármesterével. Megkezdődött az az élet, ami számára a legfontosabb volt, hogy tájakat, városokat, világokat megidézzen, megírjon, a naplójában megőrizze azokat az élményeket, hangulatokat, amelyeket akár Olaszországban, Franciaországban vagy távoli vidékeken, Skóciában élvezett.

Én a Rádióba kerültem és később ő is ott folytatta a munkáját, ugyanígy azután a Magyar Televízióban. Szerkesztő volt, műsorvezető, közben mentek már a remek műsorai: a francia nyelvleckék, ami által az ország megismerte őt és népszerűvé vált. Elkészültek nagy interjúi: Juliette Grécoval, akit meghívott a hármashatárhegyi vendéglőbe, hogy egy nyugodt estén át beszélgessenek, hogy a művésznő egy kicsit kipihenje az életével járó örök zaklatottságot. Aztán Marina Vlady következett és francia nagy költők, például Jean Rousselot. Együtt voltunk Svájcban. Megkereshettük Neuchâtelben Dürrenmattot az otthonában, beszéltünk vele drámáiról, a magyar irodalomról, a Hamletről, amely egy szakácsnő számára jó bűnügyi történet, egy filozófusnak valami más… Vagy utolsó interjúját mi készítettük el Alfred Cortot-nak, a világhírű zongoraművésznek Lausanne-ban, aki akkor már igen idős volt, de Liszt Ferencről elragadtatással emlékezett meg.

Vezette a maga népszerű műsorait, többek közt a Jó reggelt vasárnap! sorozatát. Együtt voltunk Krakkóban, Szentpéterváron, akkor még Leningrádnak hívták. Együtt Velencében, Firenzében, Rómában, Capriban, Brüsszelben, Párizsban, Nizzában. Szíve minden izgalmával, szeretetével igyekezett megosztani a világ sokszínűségének örömeit milliókkal. Ez bizonyára sikerült neki.

Jancsika! Elhagytad feleségedet, aki annyi gonddal, szeretettel kísérte pályádat mindenkor. Lányodat, aki örököse lett a te utazási szenvedélyednek és remek könyvekkel ajándékozott meg mindannyiunkat, elsősorban téged, olyanokkal, amilyeneket te is írhattál volna még. Elhagytad a Naphegy világát, a gyerekkori utcákat, ifjúságodnak tereit, a Vérmezőt, a Krisztinát, a Greguss utcát…

Emlékszel, mennyit idéztük szorongattatott helyzetekben Bernanos regényének utolsó szavait: Cela ne compte pas. Tout est grâce. Mit számít az. Minden kegyelem.

Légy otthon az Örökkévalóságban!

Czigány György