Fájó szívvel, egy elmaradt jubileum kapcsán…
Csaknem harminc évig dolgoztunk együtt az Édes Anyanyelvünk szerkesztésében, közelgett is évforduló, 2022-ben lett volna, de Kemény Gábor 73 éves korában váratlanul itt hagyott bennünket. Két hete, vasárnap megkért, hogy a lap áprilisi számát kicsit korábban küldjem át neki ellenőrzésre, mert kórházba kell mennie. Elkészültem a feladattal, felesége érte jött, Gábor átnézte az anyagot, majd küldött egy e-mailt: „Kedves Géza! A -ba ragot -ban-ra javítottam. Remélem, hogy március közepén, amikor a korrektúra lesz, már újra tudok dolgozni. Köszönöm segítségedet. Üdv. Gábor (2021. febr. 21. 14.05)”. Ekkor vonult kórházba, és a következő hír már az volt, hogy két héttel később, 2021. március 7-én, ugyancsak vasárnap délelőtt meghalt. Az utolsó e-mailben benne van minden, amivel Kemény Gábort jellemezhetjük: pontosság, odafigyelés, mérhetetlen precizitás, odaadás és persze a remény. Az utolsó percekben is a lapot akarta rendben látni, s csak azután ment be a kórházba.
Tehát csaknem 30 éve dolgoztunk együtt az Édes Anyanyelvünk szerkesztőségében; minden jelzőért, szóért, s ahogy az utolsó leveléből látható, ragért felelősséget érzett Szinte mindig egyeztetett a szerzővel: lehetséges-e, hogy az egyik jelzőt egy másikra cserélje. Én mindig engedtem, sőt hálás voltam érte, mert azt nem tudom, hogy hányan olvassák az írásaimat, de hogy ő betűről betűre elolvasta, értelmezte az összeset, az biztos.
Kemény Gábor nagy műveltségű, széles kitekintésű nyelvész volt, ő azonban részben szerénykedve, részben ironikusan Kovalovszky Miklóst idézve így határozta meg magát: „Csak filológus vagyok”. Természetesen valódi nyelvész volt, hiszen (főleg 20. századi) szövegekkel foglalkozott, komplex módon, nem pusztán stilisztikai szempontból, hanem minden nyelvi összetevőre figyelemmel. És nyelvészként állt hozzá a nyelvműveléshez is, amelyet Lőrincze Lajos nyomán emberközpontúnak és pozitívnak tartott, sőt egyik írásában megtoldotta a stilisztikai jelzővel is. Egyébként irodalomtörténésznek készült, de az egyetemen az egyik csoporttársa méltatlanul, politikai indítékból annyira leszólta Babits költészetét tárgyaló szemináriumi dolgozatát, hogy rögtön váltott az ideológiamentesnek remélt nyelvészetre.
Életrajzából kiviláglik, hogy második otthona az MTA Nyelvtudományi Intézete volt, egyféle hidat képezett az alapító atyák és mai generáció között. Másodállásban a Miskolci Egyetem professzora volt.
Kemény Gábor ismeretterjesztő tevékenysége az Édes Anyanyelvünk mellett egy időben az Élet és Tudományban, a Magyar Tudomány szaknyelvi rovatában, valamint a Népszabadságban bontakozott ki. Nemcsak kiváló stiliszta, lexikográfus, remek nyelvérzékű szerkesztő, esszéista, hanem nagyszerű előadó is volt. Erről bárki meggyőződhetett, aki élő előadását meghallgatta. Rendszeres előadója volt a magyar nyelv hete rendezvénysorozatnak – személyesen többször is tapasztaltam, ahogy kis céduláit elővéve egy-egy nyelvi jelenséget színesen, élvezetesen és mindig csöppnyi iróniával boncolgatott. Legutóbb pedig 2020 szeptemberében az Anyanyelvápolók Szövetségének rendezvényén hallhattuk, ahol friss nyelvészeti könyveket mutatott be kerekre formált mondatokkal, kellő derűvel, sőt olykor némi humorral. Minden kis írása (nyelvi esszéje) műremek. Érdemes olvasni őket: Nyelvi mozaik (2007), A nyelvtől a stílusig (2010), és a legutóbbi: Tanuljunk magyarul is! (2020).
Kemény Gábort díjakkal nem halmozták el, viszont a tudományos és anyanyelvi civil szervezetek nagyon is értékelték tevékenységét: a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1978-ban Gombocz Zoltán-éremmel, 2012-ben Kosztolányi Dezső-díjjal, az Anyanyelvápolók Szövetsége 1999-ben Lőrincze Lajos-díjjal jutalmazta.
A tudós kolléga iránti tiszteletből írtam ezeket a sorokat, igyekeztem felvillantani azt az arcát, amelyet ismertem, amelyet szerettem, s amely hiányozni fog, és nemcsak nekem. Hiányozni fognak a jó hangulatú szerkesztőségi ebédek, az apró stilisztikai egyeztetések, az egykori Duna-parti Lánchíd utcai, később Attila úti lakásban folytatott beszélgetések. Váratlanul és korán ment el, egyik utolsó tagja annak a nyelvész generációnak, amely azt a bizonyos kulturális nyelvészetet a legmagasabb fokon képviselte.
Balázs Géza
