Közösség és nyelv

Felnőtt egy verseny – Kazinczy-verseny Csongrád megyei döntő, Szeged

2017. március 04. november 18th, 2020 Nincs hozzászólás

Tizennyolcadik alkalommal adott otthont a szegedi Gábor Dénes Szakgimnázium a Szép magyar beszéd verseny Csongrád megyei döntőjének 2017. március 3-án. A közel ötven helyi és megyei versenyző közül a 8 legjobb jutott az áprilisi győri Kárpát-medencei döntőbe.

Gyönyörű tavaszi napsütésben vette kezdetét az idei Kazinczy-verseny Csongrád megyei fordulója. Közel félszáz versenyző, felkészítő tanáraik és számos érdeklődő gyűlt össze a versenynek immár tizennyolcadik esztendeje otthont adó Gábor Dénes Szakgimnáziumban.

A döntőt megelőző ünnepségen a szegedi Rókusi Általános Iskola egy növendéke nyíradonyi népdalokat énekelt, ezt követően Kabók Júlia, a rendező középiskola igazgatóhelyettese megnyitotta a versenyt. Ünnepi beszédében, széphalmiként, Kazinczy Ferencet elevenítette föl, ezzel kívánt a részvevőknek hasznos és sikeres versenyt.

A diákok két kategóriában versenyeztek, szakközépiskolák és gimnáziumok szerint csoportosítva. A szakközepesek bírálóbizottságát Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók szövetségének alelnöke, Szabó Mária középiskolai tanár, szaktanácsadó, valamint Szurmik Zoltán középiskolai tanár alkotta. A gimnazistákat Juhász Juditaz ASZ elnöke, Kovács Zsuzsanna, a Szóról-szóval c. műsor szerkesztője, illetve Keppel Gyula Kazinczy-díjas tanár zsűrizte.

A versenyről készült összes fotó megtalálható a Médiatárban »

A csongrádi döntő az országos verseny mintájára három részből áll, ennek első része az írásbeli feladat. Itt a versenyzők egy példamondatot kapnak, melyen a Beszélni nehéz!, később a Szóról-szóval c. rádióműsorban is használt jelrendszerrel kell a mondat hangsúlyait jelölni. Ez alkalommal a diákok a január 28-i adásban is elhangzott feladványt kapták.

A rövid írásbeli fordulót követően jött a szabadon választott szöveg előadása, ezeket mindenkinek a zsűri és a többi versenyző előtt kellett olvasnia. A zsűri és a közönség is örömmel vette, hogy a néhány jól bevált szövegen túl idén számos új, friss, néhol merész írást is a diákok kezébe mertek adni a felkészítő tanárok. Márai, Weöres, Spiró, Bencédy József vagy akár Bagdy Emőke egy-egy munkája is előfordult az előadások közt.

A két szóbeli forduló között a szervezők állófogadásra hívták a jelenlevőket, melyen Juhász Judit köszöntötte az egybegyűlteket. Megköszönte a szervezők, tanárok, diákok munkáját, hogy lelkesen, akár ilyen egyszerű módon is ápolják a magyar nyelvet, kultúrát. Felhívta a figyelmet a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken élő magyarokra, akiknek minden nap küzdelem ugyanez a munka.

„A mindennapi életben, ha akár csak egy hivatalba megy ügyet intézni, azt nem teheti az anyanyelvén, magyarul. Még akkor se, ha a másik oldalon ülő is beszél magyarul, bár neki kötelessége lenne, mégsem teszi. Nem teheti, nem meri megtenni” – fogalmazta meg.

A verseny utolsó feladata az ún. kötelező szöveg volt. Ezt a szöveget a verseny előtt a zsűri választja ki, ezt kell a versenyzőknek egy legalább 30 perces felkészülés után előadniuk. A feladat titkos, azt a diákok csak a felkészüléskor kapják meg. A lényeg itt már nemcsak a szép kiejtés, helyes olvasás, hanem a szöveg megfelelő értelmezése is.

Ez alkalommal a zsűri Wacha Imre A felolvasás című írásának egy részletét választotta kötelező szövegnek. Különleges volt ebben, hogy a szöveg pontosan arról szólt, hogy milyen a helytelen olvasás. A versenyzők közül ki-ki a maga módján igyekezett oldani a feszültséget. Voltak, akik az ajtó előtt állva, az utolsó pillanatig is gyakorolták a versenyszöveget.

Miután mindkét csoport végzett, a zsűri tanácskozásba kezdett. Amíg megszületett a végeredmény, a diákok, tanárok a Gábor Dénes tanulóinak fotóiból készült tárlatot, illetve egy Deme László emlékére összeállított kiállítást tekinthették meg. A résztvevők kitölthettek egy nyelvi játékból álló feladatsort, mellyel értékes könyvjutalmat is lehetett nyerni. Az érdeklődők szert tehettek Kerekes Barnabás Kazinczy-versenyre felkészítő módszertani kötetére is.

A zsűri ezután szóban értékelte mindkét kategóriát, elmondta észrevételeit, a verseny alatt előfordult hibákat és ismertették a versenyszöveg helyes felolvasását is. Ezt követően jött az eredményhirdetés. Mindkét kategória első két szegedi és megyei versenyzője, így a legjobb nyolc jutott tovább az országos döntőbe. Jutalomban azonban nemcsak ők, hanem a négy 3. helyezett is részesült. Ezen felül minden versenyző megkapta Balázs Géza és Minya Károly Nyelvi esszék c. kötetét is.

A verseny lezárásaként Juhász Judit az Anyanyelvápolók Szövetsége nevében megköszönte a rendező iskola  és a szervezők munkáját. Az Arany-emlékév jegyében Beke József Arany-szótárának első három kötetével jutalmazta az iskolát, melyet Tímár Csaba igazgató vett át. Ezen felül jutalmat kapott Némethné dr. Balázs Katalin tanárnő is a megyei verseny tizennyolc éve tartó szervezéséért.

Juhász Judit záró gondolataiban arról beszélt, hogy bár a fiatalok körében egyre szűkül a nyelv, „nincs az az sms, ami kifejezőbb lehet annál, mint hogy a másik szemébe mondhatom: szeretlek, vagy hogy fontos vagy”. Minden ilyen versennyel visszatér egy kis remény, hogy a nyelv valóban örök. Ezekkel a gondolatokkal, lélekben mindenképp gazdagabban térhetett haza mindenki a gyönyörű, tavaszi napsütésben.

A Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét 2017. április 21–23. közt rendezik meg Győrben.

Barna Dávid

Leave a Reply