Augusztus 4–13. között zajlott A Magyar Nyelv Múzeumában a XXV. Országos Ifjúsági Anyanyelvi Tábor, amelyen idén is közel 50 fiatal vett részt. A nyári egyhetes rendezvényen neves előadók osztották meg gondolataikat a hallgatósággal, a táborozók megismerhették Sátoraljaújhely nevezetességeit, Kassa látnivalóit, valamint jó hangulatú akadályversenyen, foglalkozásokon, vetélkedőkön és táncházon vehettek részt.

Az anyanyelvápoló.hu szerkesztősége minden nap friss információkkal szolgált az olvasóknak és az érdeklődőknek a tábor eseményeiről. Mindehhez egy „percről percre” cikksorozatot indítottuk, amelynek naponta megjelenő cikkjeit folyamatosan frissítettük.

Idén kilencedik alkalommal vezettek krónikát az ifjúsági anyanyelvi tábor lakói. A titkos tábori naplót az utolsó éjjel, a táborzáráskor fedték fel a táborozók előtt.

 

Elérhető itt

Tábori pillanatok napról-napra

Fotósaink folyamatosan készenlétben voltak, így minden nap szinte minden egyes pillanatát megörökítették

2017. augusztus 4.

2017. augusztus 7.

2017. augusztus 10.

2017. augusztus 5.

2017. augusztus 8.

2017. augusztus 11.

2017. augusztus 6.

2017. augusztus 9.

2017. augusztus 12.