Játék és nyelv

Sikeres rímes tisztelgés a nyelvzsonglőr előtt

A sziporkázó tehetségű „rímhányó” napjainkban is élő népszerűsége bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy felhívásunkra 21 pályázó 69 verset küldött a Romhányi József születésének 100. évfordulója emlékére márciusban meghirdetett versenyünkre.

A nagy műveltségű író, műfordító és dramaturg humorban és nyelvi leleményekben páratlanul gazdag életműve nemcsak a pályázókat ihlette meg, de azoknak az „önkéntes civil” bírálóknak is élvezetes olvasmányai, akik az elmúlt hetekben nyomon követték a versenyt, s versenként 1-től 10-ig pontozták a rímfaragókat. 841 olvasónk szavazatai alapján alakult ki a végső sorrend úgy, hogy a drótposta címről érkezett versek bírálóként csak egy szavazatot kaphattak.

Örömmel gratulálunk a legtöbb pontot elnyert Soós Juditnak (I.), Balog Lajosnak és Varga Gábornénak (II.), Zagyvai Istvánnak és Struwe Annamáriának (III.).

Az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját kapja a verseny ötletgazdája, Fecske László a Lófoci című verséért. A nyertesek jutalma könyvutalvány, melyet postán küldünk el címükre.

Juhász Judit
az ASZ elnöke

Az alábbiakban íme, néhány ízelítő a díjnyertes rímhalmozók írásaiból:

Soós Judit

Az éhség perzselő tüze

Nem látom már, hogy mi történik mellettem s köröttem,
az éhség perzselő tüze fut bennem és mögöttem!
Gyomrom korgásától hangos Buda, s hangos Pest is,
az éhség leterített, mint a középkori bubópestis!

Éheztet a szolgám, szívében nincs semmiféle jóság,
szeme előtt pusztít az éh, mint az apokaliptikus kórság!
Elmondtam már Gergely! Nem kell csirke, kacsa, bárány!
Miért szennyezi hát be szíved holmi sötét, gonosz ármány?

Mert most nálad van a tonhal, így tiéd a hatalom,
de ne hidd, hogy addig én a szőrös valagam vakarom!
Majdan eljő a pillanat,amikor még növök egy csöppet,
és akkor már nem kínozhatsz és gyötörhetsz többet!

Nálam lesz az emberiség,és a macskakaszt kosztja,
én leszek,ki neked a száraz kenyeret és a vizet osztja!
S akkor majd te térdepelsz előttem, élelmet kérve,
de előfordulhat, hogy a kezemnek épp akkor lesz sérve!

S akkor szolgám éhes pupillája jó magasakat leshet,
ne feledd, Gergely! A nap is kisüt egyszer, mert örökké nem eshet!

Balog Lajos

Aranysakálsikoly

Farkas vagyok én is, érti?
Csak nem ordas, hanem réti.
(Más ezt toportyánnak híja.)
Ki nem haltam, hajszál híja:
Benn voltam a vörös könyvbe’,
Hullott értem többek könnye.
Aztán így szóltak a rácok
(Ha nem rácok, bunyevácok):
„Van nálatok sok állatok,
De nem van még sakálotok!”

Örültetek, ez nem vitás:
Nő a biodiverzitás!
Ámde azóta fordult a kocka,
Kiröhög engem a rét minden pocka:
Bár irtottam őket az ember javára,
Legfőbb ellenséggé változtam át mára.
Hogy eltűnik egy-két birka?
Marad kétszázezer, cirka.

Fáj a bántás, e mostani.
Ugyan ki ne venné zokon:
Celeb voltam felsőfokon.
(Megénekelt egy névrokon –
Ő is arany, csak ő Jani.)
Mára váltam özönfajjá,
Senki se mondja: „Csak faljá’!”
Sőt, odavetnek például
Ölőcsapdáknak prédául.
Fenn vagyok a halállistán,
S hallgatnak az aktivisták!
Pedig rég kész éden volt itt,
Ki mást állít, az csak tódít –
Visszasírom már a Toldit!

Varga Gáborné

Ha a halak nassolhatnának

„Süssél nekem palacsintát!”
Kérleli az anya-tintát
A kis tintahal leány.
„Édes lányom, ugye, csak viccelsz?
Palacsintába tojás meg liszt kell,
Ez meg itt az óceán!”

„Süssél nekem mogyorós csókot!”
Kérleli az anya-bohócot.
a kis bohóchal gyerek.
„Édes fiam, gondoltam, szólok:
Mindennap kapsz millió csókot,
De mogyorót azt hol vegyek?”

„Süssél nekem mézes süteményt!”
Kéri szépen az anya-lepényt
A kis lepényhal ivadék.
„Sütnék neked, csak egy kis baj van,
Ez a recept most kifogott rajtam:
Ritkán jön le ide méh!”

„Süss nekünk tortát, Napóleont!”
Kérlelik az anya-neont.
A kis neonhal csemeték.
„Napóleon? Az ki a csoda?
Róla mi nem beszélünk soha,
Nálunk Cousteau a példakép!”

Zagyvai István

Iskolaorvosi kórisme

A tünetek üzenete tipikus:
ez nem koronavírus,
hanem a lurkó koraérett,
az érése viharos,
szegény legényke
koránivaros.

Struwe Annamária

A szamárfül elveszett…

A leckét a tanárnő félve feladta.
Hogy Marci gyermek megoldja vagy sem, nem tudta.
Szamárfület hajtva a könyvben, ment ez könnyen.
Be a táskába, tették ezt így többen.

Majd félúton félve, de nem késve.
Kiesett a könyv a kőre és itt volt vége.
A szamárfül elveszett, ahogy a könyv kiesett.
S Marci elesett ahogy magán nevetett.

Hazaérve hamarosan a szomszédba sietett.
Hol a szamár a fülével épp egy legyet legyezett.
Jött ám az ötlet örvendezve gyorsan.
Könyörögve kölcsön is kapta nyomban.

S ügetett ütemre ügyesen másnap az iskolába rajta.
Tanárnő, mondta Marci, e szamár a fülét nem adta.
Mivel az enyém elveszett.
Így tudok a leckének tenni csak eleget.

Fecske László

Arc-kifejezésem

Az arcomon kiült a bánat,
mert érzékszerveim között
kisebb arc-harc támadt.
Érzékszervek létére
érzéketlenné váltak.
A Szemeim az Orromnál
tovább nem láttak.
Egy nap aztán megvesztek.
Hirtelen verekedni kezdtek.
A Szem szemtelen módon
szemmel verést alkalmazott,
s előjött a Kalapács is,
ki a Fülben volt alkalmazott.
Az ábrázatom furcsa lehetett,
melyről néhány szervem tehetett.
A Szem-pillantás alatt
behunyta magát,
miközben az Orrom megérezte
a Szám egyedi szagát.
A Szem-látomást látott:
Fura mimika táncot,
s ettől összehúzta magán a ráncot.
Az Orr-cátlan módon viselkedett.
Mindenbe beleütötte magát.
A Szem el is „látta” szépen a baját.
Csak dulakodtak, verekedtek,
mint a gyerekek.
Bizonyára hiányoztak
azok a szükséges „kerekek”.
Mialatt folyt a csata,
arcizmaim meg se rándultak.
A szerveim lassacskán
sorra sántultak.
A Szem sunyi módon
megleste, hogy a Fülem ül-e?
De mindkettő ült a helyén,
akárcsak a nejem fején.
A Szám egy ideig a Fülemet rágta,
miközben az Orrom véletlenül
saját magát orrba vágta.
Hívni kellene az orvost,
méregtől forr az Orr most,
kit magánál fogva vezetnek,
örömöt adva az élvezetnek.
Az Orr búsan lógott,
az ütés neki nagyon fájt.
Eközben az ideg,
elhúzta a Szájt.
A Szemeim csak lestek,
mialatt mind egymásnak estek.
Midőn egymást verték agyon,
elszédültek nagyon.
Volt ott minden,
mi Szem, Szájnak ingere.
S a Száj azzal számolt,
hogy ez hány-inger-e?
Ez volt aztán az arc-vakolás,
ment a csihi-puhis arcpakolás.
A Szám be nem állt.
Jártatta magát, locsogott.
A sok beszédtől
már nyálban tocsogott.
Majd csinált egy terpeszt.
hogy lerágjon magáról
egy „születő” herpeszt.
Az Orr-vadászként figyelt,
az Orr-sövény mögül.
A Szájjal való harcban
mázlijára ő volt fölül.
A Száj és az Orr
mindketten a magukét fújták,
közben arcászati könyveiket bújták.
Ebből aztán Szám-háború lett,
melytől a Szám miközben
verekedett, berekedett.
A Szem-füles volt;
pilláit magára zárva
hunyorogva várta
a fejleményeket.
Közben egyre komolyabbra fordult a támadás,
szünet nélkül folyt a Szám-adás.
A Fül rohamra indult,
de a maga valójában
megbotlott a Fülbevalójában.
Az Orrom lassan elfáradt,
szépen kifújta magát,
a Számnak se lehetett venni a szavát.
Dühében ráharapott a bal Fülre,
s mialatt az állam fölött
egy fél falat Fület rágott,
a másik Fült-tövön vágott.
A Szemöldök is felállt,
s kihúzta magát.
Szomorúan nézte,
hogy esik egymásnak
a sok régi jó barát.
Az Orr-ra szégyen Szemre
négyen mentek.
A sok orrolásért most
aztán elégtételt vettek.
– Szemet szemért! – kiáltotta a Szem,
ki már ekkor vérben forgott.
A Száj eközben magában morgott.
Majd elindult az Orrom vére,
mert rátörtek az életére.
Úgy ellátták szegénynek a baját,
hogy már alulról szagolja az ibolyát.
Ez már kész horror.
Az Orrom többé senkire nem orrol.
S hogy mi lesz most?
Keresik az Orrgyilkost.
E furcsa eset a bíróságra került,
s a tárgyalás igen jól sikerült.
A Szem-tanúként jelent meg,
a Száj pedig vádlottként ült.
– Hogy történt? – kérdezte a bíró a Fült.
A Fül zavarában elvörösödött,
csak állt némán, a Száj mögött.
A kérdésre a botját se mozdította.
A bírót ez eléggé felháborította.
Érezte, hogy valami baj van.
Hogy a Füleim mögött vaj van.
– Maga kapott egy fülest, de mi is:
hogy az Orr már kissé szenilis.
Egy régi fotón látták a Fült,
miközben az Orr nyergére ült.
– Kérem, én a fejen ültem,
majd hallójárataimon
keresztül menekültem.
Csupán békére vágytam,
de izgalmamban a Szemre hánytam.
Ennyi volt a Fül-védő-beszéde,
akinek csak ennyi jutott az eszébe.
Már a kíváncsiság is hegyezte a Fülem,
hogy a tettes ki lehet?
Bár példát a másikukról
egyikük sem vehet.
A bíró a Számba vett minden lehetőséget.
Arra gondolt: hogy is vessen ennek véget?
Elsőként szemet vetett a Szemre,
de nem hallgatva az eszemre
több Szem többet lát alapon,
a vallomásokat olvasta egy lapon.
Rákoncentrálva a Szem-ügyre
a Szemeimet vette szemügyre.
A Szem vakon állította,
hogy semmit sem látott.
Nézőpontjától az Orr távol állott.
– A párommal csak néztük a tettet.
Azt hittük, hogy az Orr
csak halottat tettet.
Majd behunytuk magunkat szépen,
s megbújtunk a magunk gödrében.
A Fül ekkor közbeszólt:
– Kérem! Az egyik fő Szem-pont,
hogy a Szem pont ott volt,
s bármit is mond, mindent látott,
a párjával együtt bambán állt ott.
A bíró bár értő Fülekre talált,
s nem kívánva senkinek a halált
mégis a Szemnek adott igazat,
annak ellenére, s szegény fejemnek,
hogy gyakran magam sem hiszek a Szememnek.
– Maga ölni tudna a nézésével,
de egyetértek az érzésével.
– Szemfényvesztő!
– kiabálta a Szám konokul,
mint aki semmiből sem okul.
A Szemet kizárták a
gyanúsított listáról,
s már egyre többet tudtak meg
az Orr elleni terrORRistáról.
Miközben az arcom egyre jobban sápadt,
a két Szemem lassan könnybe lábadt.
Az áldozatot felboncolták.
Túrták, bányásztak benne rendesen,
s miután át is szabták,
bekötözték csendesen.
A Szem nem vádolt senkit,
a Fül viszont beperelt mindenkit.
Kártérítést követelt,
de ekkor a pohár a bírónál is betelt.
– E dulakodásba ön is párosult.
Maga barátom, legfeljebb halláskárosult!
Fogja a cimpáját, és maradjon a helyén!
Ott van jó helyen: a gazdája fején!
A Száj nagyra volt az eszével,
ott tátikázott, rút herpeszével.
– A Szem és a Fül begyulladtak!
Mindegyik bűnrészes!
A bíró ekkor vette észre,
hogy a Száj „ajka” véres.
– Ne szájaljon tovább,
mert szájon vágom!
Maga a tettes, kis barátom!
A Fül ilyet még nem hallott.
A Száj megadván magát, vallott.
Midőn teleöntötte magát borral,
részegen végzett az Orral.
Az ülést, s a Számat is berekesztették.
A Fül-ügyelők parancs szerint
a dolgukat tették.
A Száj-zárat kapott,
tizenöt letöltendő napot.
A Füleim elálltak… a vádtól,
s utána már minden ment magától.
Lassan az eszem is rájött riadtan,
hogy minden az alkohol miatt van.
Néha gondolok még e harcomra,
s emiatt a mosoly… gyakran kiül az arcomra.