A nevem Zágonyi Mónika. Budapesten élek és alkotok különböző művészeti ágakban; fontos része az életemnek a magyar nyelv ápolása is. Nemrégiben találtam rá az Anyanyelvápolók Szövetségére; öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy nem sokkal a jelentkezésem után meghívást kaptam a szeptemberi közgyűlésükre, a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermébe. Már az első benyomás kellemes hatással volt rám, jólesett a kedves fogadtatás. A Díszterembe lépve hasonlót tapasztaltam; hamar megállapítottam, hogy a Szövetség tagjai amellett, hogy elhivatottak a magyar nyelv, a művészet értékeinek megőrzése, színvonalának emelése iránt, szívesen fogadják az új tagokat, segítőkészek. Sok derűs, barátságos mosollyal találkoztam, amit örömmel viszonoztam! Az előadások érdekesek, figyelemre méltók, gondolatébresztők voltak, gyorsan telt az idő és jó volt hallani a terveket a jövőbeli rendezvényekről, különböző programokról, összejövetelekről, amiknek a célja a valóban csodálatos anyanyelvünk ápolása. Úgy érzem, szinte hazataláltam a Szövetségben; örülök, hogy úgy határoztam, csatlakozom hozzájuk. Hosszú évek óta szívügyem a magyar nyelv, a kultúra sorsa; itt lehetőségem nyílik tenni azért, hogy az ezzel kapcsolatos céljaim (amik azonosak a Szövetség céljaival) megvalósuljanak.

Kótis Nikoletta vagyok. Korrektorként dolgozó kolléganőmmel közösen honlapbejegyzések, Facebook-posztok, magazinok szövegeinek javításával, átírásával és megalkotásával foglalkozunk, a nyomtatásban megszokott többlépcsős ellenőrzési folyamat webes környezetben történő megvalósításával. Mivel rengeteg rossz helyesírású, pongyola stílusú cikket olvastam nem is olyan hosszú eddigi életem során, úgy döntöttem, hogy a multinacionális céges mókuskerékből kitörve önállósodom, és olyasmivel töltöm el napjaimat, amivel a pénzkeresés mellett egyszerre szórakoztatok és építek. Naponta publikálok gyakran elrontott kifejezéseket Facebook-oldalunkon, írásom jelent meg az E-nyelv Magazinban, elindultam a Manyszi által szervezett, 2020-as korrektorversenyen, ezeket a tevékenységeket pedig tökéletesen kiegészíti az, hogy a közelmúltban az Anyanyelvápolók Szövetségének tagjává váltam. A közgyűlésen hozzám hasonló érdeklődésű emberekkel találkoztam, megismerkedtem a Magyaróra című kiadvánnyal, az pedig külön öröm, hogy tagként az Édes Anyanyelvünk aktuális számait is megkapom postai úton. A Szövetséghez csatlakozást mindenkinek csak ajánlani tudom, akit érdekel a magyar nyelv jelene és jövője (legyen akár oktató, diák vagy érdeklődő) – ez egy olyan döntés, amit egész biztosan nem fog megbánni.

Miért léptem be a szövetségbe? Az Anyanyelvápolók Szövetségével egy irodalmi pályázat révén (Együtt a versben) kerültem kapcsolatba. Nagyon örültem, amikor elnyertem a Szövetség különdíját, amit rögtön el is utaltak. Eközben több levelet váltottam Kovács Zsuzsanna irodavezetővel, aki nagyon kedvesen biztatott arra, hogy lépjek be magam is a Szövetségbe. Nem kellett sokat nógatni engem, hiszen magyartanárként és költőként kicsit tán szégyelltem is magam, hogy bár hamarosan elérem a nyugdíjaskort, korábban nem jutott eszembe a csatlakozás. A Szövetség közgyűlésén is szeretettel fogadtak, Juhász Judit elnök asszony bemutatott a megjelenteknek, Kovács Zsuzsa irodavezető pedig kedves szavakat mondott rólam. Tudtam, éreztem, hogy egy remek csapat tagja lettem. Nemes cél, hazaszeretet, szeretetteljes légkör – én így ismertem meg az Anyanyelvápolók Szövetségét. Tanítványaimnak büszkén újságoltam a hírt, hogy tagja lettem a Szövetségnek. Az „Édes anyanyelvünk” azóta, szinte minden tanóra kelléke lett, felolvasok részleteket a cikkekből, megoldatom velük az anyanyelvi rejtvényeket és játékos feladatokat. Így kicsit ők is részei lehetnek annak az örömnek, amit azóta is érzek. Sok mindent mondhatnék még, de végezetül hadd idézzek néhány sort egy versemből, ami az anyanyelvről szól:

Nyelvem, te gyönyörű,
Boldog és keserű,
Lelkem kincsesháza,
Esküvői gyűrű,
Telérektől sűrű,
Ércben gazdag bánya.

Erdőzúgás, szellő,
Tapasz, mindig kellő,
Vigasztalás, bánat,
Napsugár és felhő,
Patyolat és szeplő,
Erény és alázat.

Anyanyelv, te jóság,
Álom és valóság,
Tetteimben ihlet,
Állítsd meg az órát,
Pihenjetek, Hórák,
Hadd szóljak még itt, lent…

Tisztelettel: Fogarasy Attila tanár

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! – mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog.”

A Himnusz költőjének vallomása anyanyelvünkről talán a legszebben megfogalmazott prózai gondolat nemzet és nyelv egymástól való elválaszthatatlanságáról. Hitvallás mindazok számára, akik nyelviségben megélt magyarságukat olyan értéknek tartják, amelyről nem csak beszélni, hanem amelyért cselekedni is kell. Tenni szüntelenül a mindennapi munkánk, közösségi létezésünk során igényes beszédhasználattal, gyermekeink helyes beszédre és írásra történő tanításával. Több mint két évtizedes pedagógusi tevékenységet maga mögött tudó magyar nyelv és irodalom szakos tanárként is vallom: minden lehetőséget meg kell ragadni nyelvünk ápolása és megőrzése érdekében, melyhez kiváló intézményi kereteket ad az Anyanyelvápolók Szövetsége. A normaalkotásban részt vett jogászként különösen büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a Nemzeti Pedagógus Kar Etikai Kódexe azon hivatáserkölcsi szabályának a megfogalmazásában, mely szakmai morális iránytűként mondja ki, hogy a pedagógus kommunikációja érthető, választékos, pontos, igényességében példamutató legyen.

Dr. Kozák András pedagógus, jogász, megbízott egyetemi oktató, tanügyigazgatási jogi szakértő

Néhány év kihagyás után újra az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja lettem. 1996-ban érettségiztem a Radnai Béla Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol Kerekes Barnabás tanár úr osztályfőnököm és történelemtanárom volt. Aki ismeri, annak nem is kell többet mondanom arról, hogy (kisebb kihagyással), miért és mióta vagyok ASZ-tag, vagy hogy például, miért küldözgettem még sokáig a Beszélni nehéz! megfejtéseket a középiskola után már felnőttként neki. Aki nem ismeri, annak úgy tudnám bemutatni, mint azon kevés pedagógusok egyikét, akinek nemcsak a szigorúan vett tanítás és a tantárgy színvonalas átadása volt a hivatása, hanem a tanítványai aktuális és jövőbeli sorsának segítése, támogatása is. Életpályám alakulásához jelentősen hozzájárultak a középiskolai évek, amelyeket alapszinten szőtt át az anyanyelvápoló tevékenység; azok az alapok, amiket ott kaptam, jelentős segítséget nyújtottak, például a továbbtanulás során, vagy például abban, hogy jogászi hivatásom során egyre jobb és jobb legyek az igényes helyesírás, a szövegértés, vagy az általam csak “szereplésnek” titulált Kazinczy-versenyeken való részvétel által. X-generációsként nem tudom, hogy ugyanolyan vonzerőt jelent-e egy anyanyelvápoló közösséghez tartozni 2020-ban, mint a 90-es években, de én biztos vagyok benne, hogy ma is sokat profitálhat belőle mindenki, remek barátságokat köthet és jobb ember lehet általa. Amiben még fontos példát mutatott az Anyanyelvápolók Szövetsége az alapcélján túl az volt, hogy mennyire fontos a civil szerveződés, az önkéntes munka, a közösségépítés; így én is törekedtem arra, hogy a közigazgatásban töltött munkám mellett az érdeklődési körömbe tartozó állatvédő egyesületek, alapítványok munkájában segítsek, részt vegyek, illetve jelenleg a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat Egyesület titkáraként erősítem a civil szférát polgári foglalkozásom mellett. Főleg a diákokat biztatom arra, hogy lépjenek be és legyenek hasznos tagjai az ASZ-nak.

dr. Kajó Cecília jogász