„Ha az ember nem érzi az anyanyelvét, akkor nehezebben ír” – interjú dr. Prószéky Gáborral az új helyesírási szabályzatról

Hamarosan megjelenik az új helyesírási szabályzat, ám valójában nagyon keveset tudunk róla. Szerkesztőségünk megpróbált első kézből tájékozódni a témában. Dr. Prószéky Gáborral, az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságának elnökével beszélgettünk az új helyesírási szabályzat elveiről és céljairól.

A helyesírási szabályzat 31 éve változott utoljára.
A 12. kiadás „felhasználóbarát” szeretne lenni.
Az a cél, hogy a normát közelítse a gyakorlathoz.
Az újítások nagy része nem általános elveket, hanem egyedi eseteket érint.
Prószéky Gábor szerint a jó helyesíráshoz leginkább nyelvérzékre van szükség.
Az új kiadás várhatóan 2015 őszén jelenik meg.

Az új szabályzattal kapcsolatos eddigi kommunikációból úgy tűnik, hogy nagyon nagy az érdeklődés, de talán még nagyobb a bizonytalanság. Az elmúlt néhány év sajtó-megnyilvánulásaiból sokan azt érzékelik, hogy állandóan változik a szabályzat.

Azért nem így van (nevet). Menjünk sorjában. A szabályzat Magyarországon egy akadémiai ajánlás. Nincs törvényben, mint néhol a világban, hanem azért készül, hogy segítse azokat, akik írnak, és hát mindenképpen írnak az emberek, bár talán már a kezükkel kevésbé, inkább a billentyűkkel. A norma arra való, hogy viszonylag egységes formában mindenki értelemszerűen azt közvetítse, amit gondol. Az első szabályzatunk 1832-ben jelent meg, most a 11. van érvényben, ami 1984-ben, vagyis több mint 30 éve készült. Tehát az Akadémia nem változtatja örökké a szabályait, a korábbiakhoz képest nagyon régen volt utoljára változás.

Mi indokolja, hogy most legyen? Hiszen egy új helyesírási szabályzat bevezetése mindenképpen nehézséget okoz.

A változásnak nem az a célja, hogy az embereket frusztrálja, vagy hogy a gyerekeknek nehézzé tegye a magyar nyelvtan helyesírás részének a megértését és tanulását. Sokkal inkább az, hogy rögzítse, amit az emberek használnak, és ahogy használják.

Ha lehet ezt az analógiát használni, a mostani változásoknak annyi a céljuk, mint az új utaknak a parkokban. Ha a sétáló emberek az úton mennek, annak nagyon örülünk, de vannak a kis füves részek, ahol lehet látni, hogy az emberek arra járnak, és kitapossák a füvet. Ekkor jöhet egy olyan okos gondolat, hogy esetleg azt lekövezzük, és innentől kezdve azon az úton járnak az emberek, ahol amúgy is járnának, de legalább nem sárosan. Viszont az is igaz, ha a park-analógiánál maradunk, hogy vannak olyan utak, amiket ugyan az emberek szeretnek, de össze-vissza kuszálják az egész parkot.

Tehát akármit nem lehet, mégis, a cél az volt, hogy minél inkább rögzítsük a meglevő szokásokat. Ezért nincsenek óriási változások, mert vagy tudatosan, vagy tudat alatt már valahogy használtuk az adott helyesírási rendszert, ezt rögzítjük most formába.

Ha ezt a parkos hasonlatot lefordítjuk a helyesírási szabályzatra, akkor mik lesznek azok az „új utak”, amiket eddig „sárosan jártunk”?

Aki kicsit szeret figyelni a helyesírásra, érzi, hogy az emberek félnek az egybeírástól. Lehet érezni, hogy bizonyos fogalmak már egy egységet alkotnak, a tagjaik nem külön-külön hordozzák a jelentést, hanem együtt valami mást hordoznak, jóllehet nyilvánvalóan van köze a különírt formának az egybeírthoz. Ilyen például a meztelencsiga. Persze, hogy nem nagyon láttunk ruhába felöltözött csigát, amihez képest a meztelen csiga két szóba írható, de a meztelencsiga egy fajtája a csigának. Tehát hogy ha valaki érzi, hogy az nem egy pucér csiga, hanem a meztelencsiga fogalom, akkor egybe is írja. És még sok ilyen példát lehetne hozni.

Az új szabályzat egyszerűbb lesz a mostaninál?

Arra törekszünk, hogy könnyebb legyen megérteni, mert valóban vannak nagyon speciális kitételek, és nyilvánvalóan ez hosszabb távú átírás. A Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságnak én csak idéntől vagyok elnöke, előtte a mostani helyesírási munkabizottság vezetője, Keszler Borbála professzorasszony irányította ezt a nagyszabású munkát.

Ez a bizottság 11 éve dolgozik ezen, ám a nehézségek abból adódnak, hogy amikor a szószedetet nézzük, nem föltétlen látszanak a rendszerszerű elvek, mert a szavak nem a szabályzatban levő pontok, hanem az ábécé szerint vannak fölsorolva. Ha valaki kiragad egyet, és nem látja a rokonait, akkor nehéz analógiákat gyártania, mert nem tudja pontosan, hogy mi alapján kellene. Lát egy mintát, de nem tudja, hogy minden hasonlót is így kell-e írni, hiszen a „hasonló”-nak nincs megadva a definíciója.

Az igazán nagy gond azoknál a szaknyelvi kifejezéseknél van, amelyek nagyon hasonlítanak egy másikra, de az adott szakma beszélői pontosan tudják, hogy mi a különbség. Például a rigóknál azt kell tudni, hogy vannak rigók, és vannak sárgarigók. Ez utóbbiak nem rigók, hanem csak rokonai a rigóknak. Másik magyar elnevezésük nem is utal e rokonságra: aranymálinkónak is nevezik őket. A fekete rigó ezzel szemben a rigófélék családjába tartozó egyik faj. Nyilván az emberek elsősorban azt látják, hogy a sárga meg a fekete színek, tehát abszurdnak tűnik, hogy a sárgarigó miért íratik egybe, míg a fekete rigó külön. Az, hogy biológiai magyarázatot adjunk, nyilván nem jellemző a helyesírási szabályzatra, viszont a köznyelv itt összeér az iskolai biológiakönyvek nyelvével, tehát olykor ki kell lépni a betűk világából, és értelmezni kell a körülöttünk levő világot. Azt természetesen nem lehet elvárni az emberektől, hogy minden szakmának szakemberei legyenek, de az elveket meg lehet érteni.

Talán azt is lehetne mondani, hogy a teljes szabályzat az összes részletével elsősorban a lektoroknak és a korrektoroknak a szabályzata. Van egy olyan elvi része, amit mindenkinek ismernie kell, de nem baj, ha valaki egy adott ritkább helyzetben a szabályzathoz vagy egy helyesírási tanácsadóhoz fordul. Mondjuk, az elválasztást kell tudni, de a Batthyány név elválasztását meg lehet nézni a könyvben. Létezik egy okos kompromisszum a szabályzat egészének ismerete és a konkrét példák egyedi elhelyezése között. Ezt sugallanám a pedagógusoknak is, hogy a szabályzat egészének a szellemét tanítsák, és ne csak a példákat.

Ezek szerint a változások főleg egyedi eseteket érintenek, vagy várható általánosabb újítás is?

Van egy-két olyan elvi megoldás, ami részben eddig is ismert volt, de most általánosabban fog szerepelni. Például a két azonos mássalhangzóra végződő neveknél korábban különbséget tettünk a keresztnév meg a tulajdonnév között; tehát kötőjellel kellett írni, hogy Mann-nal, de a Mariannal alakot nem. Ezentúl minden esetben kötőjelet használunk. Vagy például vannak azok az igék, amiknek igekötőszerű előtagjuk van. Ezeket általában külön írjuk, de az -ás, -és végződésű alakját az illető szónak ezzel az előtaggal korábban lehetett egybe írni. Például a célra tör alakot külön írtuk, de a célratörést egybe. Ez zavart okozott, tehát a célra előtagot most már nem kell egybe írni az igével semmilyen esetben sem, így a célra törés alakban sem.

A mostani szabályzatban, és az említett példák között is, több olyan szabály van, aminek a megértéséhez és helyes használatához mintha kicsit nyelvésznek kéne lenni…

Sőt, az előbb mondtam, hogy néha biológusnak is, de igazából nem csak erről van szó. A Gellért-hegy például attól függően van egyben vagy kötőjellel, hogy a 11. kerületi önkormányzatnak egyik területéről, a Gellérthegyről beszélek, vagy geológiai kutatást végzek azon a hegyen, ami abban a pillanatban Gellért-hegy, mert a hegyeket általában kötőjellel írjuk. Tehát kell egyfajta műveltség vagy jártasság is a helyes írásforma használatához.

A legtöbb elv ott kezd nehezen kezelhetővé válni, ahol a jelentés is beleszól ebbe. A 20. században kialakult leíró nyelvészet szeretné a nyelvi jelenségeket a jelentéstől függetlenül leírni, de úgy tűnik, hogy mindig van olyan eset, amikor ezt nem lehet. A helyesírás is olyan, hogy bár nem szeretne a jelentéssel foglalkozni, de azért lássuk be, hogy egészen más az, amikor azt mondom, hogy riasztóberendezés, és más az, amikor azt, hogy riasztó berendezés van ebben a lakásban, azaz: nagyon csúnya. Érezni kell, hogy az egyik egy fogalom, ami egybetartozik, a másik meg egy jelzős szerkezet, ami meg nem. Ha az ember nem érzi az anyanyelvét, akkor nehezebben ír. Tehát én azt gondolom, hogy elsősorban nem nyelvésznek kell lenni, hanem a nyelvi érzékünket kell finomítani.

Ha a helyesíráshoz emberi nyelvérzék kell, akkor mi a helyzet a helyesírást támogató gépi eszközökkel?

Vannak olyan szabályok is, amik mechanikusan kiszámíthatóak. Nem változott például az ún. 6:3-as szabály, tehát amikor a 3 vagy több összetételi tagból álló összetétel hat szótag vagy több esetén kötőjellel íródik. Ez lehet, hogy furcsa, mert ugyanannak a szónak nagyon hasonló, de egy szótaggal rövidebb alakjának így más lesz a helyesírása: számítógépkábel, de számítógép-kezelő. Kétségtelen, ez olykor meglepő, ám az jó, hogy 6-ig, illetve 3-ig bárki el tud számolni. Annak az esélye, hogy valaki egy mechanikus szabályt jól követ, sokkal nagyobb, mint ahol „érezni” kell a nyelvet.

A mechanikus szabályt könnyen le lehet írni egy gépi eszköz számára is, de nem lehet olyan programot írni, amelyik eldönti, hogy én a Gellérthegyre most hegyként vagy közterületként gondolok. Az emberek viszont kicsit ráhagyatkoznak az olykor nagyon hasznos, máskor kevésbé egyértelműen működő helyesírási programokra. Van, aki attól tart, hogy a gép olyanokat is aláhúz, amit szerinte nem kellene, és kikapcsolja, mások meg mindent elhisznek. Okos dolog bekapcsolva hagyni, hogy figyelmeztessen, a döntés úgyis az enyém. Óhatatlanul gondolkodni kell a helyesírási program használata mellett is, de ez talán nem baj.

Volt szó az egybe-különírásról és a dupla mássalhangzókról. Hol várható még jelentősebb változás?

Inkább alproblémák vannak még a változások között. Benne lesz, hogy a jogi szövegekben a közneveket bizonyos helyzetekben lehet nagybetűvel írni, például Alperes, Felperes, Vevő, Eladó, Szerző és hasonlók. Aztán vannak még a -fajta, -féle, -nemű, -szerű utótagok, ami megint nyelvészeti kérdés, hogy milyen definíciókat adunk rájuk. Kérdés, hogy ezek a képzőszerű utótagok képzők-e vagy nem; ha képzők, akkor úgy viselkednek-e, mint a többi toldalék, hasonulnak-e vagy sem: ez egy állandó vita. A -szerű végződést talán nem annyira érezzük most toldaléknak, mint 30 éve éreztük, most a -szerű inkább önálló utótagnak számít. Ha viszont önálló utótag, akkor nem toldalék, és ha nem toldalék, akkor nem hasonul, tehát az észszerű lesz az új szabályzat szerinti helyes alak.

Sokan abban is bizonytalanok, hogy érvényben van-e már a sokat emlegetett új szabályzat, vagy még csak tervezik?

Az új szabályzatot még nem adták ki: várhatóan ősszel jelenik meg könyv formájában. A pedagógusoktól azt kérjük, hogy a számonkérésnek az új szabályzat ne lehessen azonnali eszköze, azaz az átmeneti időszakban az évtizedek óta megrögzült formát semmiképp se büntessék. Eleve a helyesírási szabályzat nem azért van, hogy ritka példáit iskolai büntetésre használja bárki is. Sokszor halljuk a minket megállító rendőrtől, hogy nem emlékezetből kell vezetni, és bár tegnap rakták ki az új táblát, mégis megbüntet minket. Az jogos, hogy nem emlékezetből kell vezetni, de a beidegződést nem lehet önmagában büntetni. Tehát azt mondom: tessék figyelni, hogy egy-két helyen mostantól új helyesírási tábla van kitéve, amit nem ok nélkül raktak ki, hiszen az ottani forgalom, a kialakult nyelvi helyzet ezt kívánta meg. A pedagógus pedig azért áll ott, hogy segítse azokat, akik ezt még nem vették észre, és nem pedig azért, hogy büntessen.

Elég sok fiatal, középiskolás korú olvasónk is van, akkor őket is meg lehet nyugtatni, hogy nem kell újratanulni a szabályzatot?

Újratanulni semmiképpen, hiszen az alapvető elvek nem változtak, hanem ahogy mondtam, rögzültek olyan formák, amik a gyakorlatban már megvoltak. Nyilván akik radikálisabb változást vártak, azoknak ez kevés, és már szinte látom, hogy lesz erre vonatkozó kritika is. De lássuk be, hogy ha a rendszer finoman követi a gyakorlatot, akkor nincs nagy baj. Ez kicsit olyan, mint amikor a matematikában egyenes szakaszokkal próbálunk egy görbét követni, ami ugyan soha nem maga a görbe, de ha elég ügyesen csináljuk, akkor mindig annyira közel lesz a görbéhez, hogy elfogadjuk jó közelítésnek.

A jövőbeli szándék tehát az, hogy közelebb hozzuk az emberekhez azokat az elveket, amik a helyesírási szabályzatban már régóta ott vannak. Ehhez pedig nem még újabb szabályokra, vagy újabb szabályzatra van szükség, hanem annak a szemléletnek kellene érthetőbbé válnia, ami a szabályok mögött van.

Hogyha megjelenik egy új szabályzat, várható, hogy az első reakció rá a kritika lesz. Vajon mennyi időnek kell eltelni ahhoz, hogy a gyakorlat megfelelően változzon?

Tudat alatt sokan már most is a 12-es szabályzatot használják, mert néhány dolgot úgy írnak, ahogy a 11-es talán nem is engedte volna meg. Az új szabályzat igyekszik tehát folytonos átmenet lenni. Elvárás, hogy az Akadémia foglalkozzon a magyar nyelvű szövegek egységes írásával, tehát teljesen jogos, hogy immár 31 év után elő lehet állni egy új szabályzattal, még akkor is, ha ez nem különbözik durván az előzőtől. Ezt teljesítette a mostani szabályzatot létrehozó csapat. A helyesírás esetében, mint említettem, az általános akadémiai ajánlásokat mindenkinek célszerű fejből is ismernie, de itt alig történt változás; a szaknyelvi kifejezések esetében pedig okos dolog lehet olykor-olykor fellapozni a szabályzatot, ha valaki tökéletességre törekszik.

Mik azok az általános elvek, amelyekre leginkább érdemes felhívni az emberek figyelmét?

Sok olyan szerencsétlen írásmóddal találkozni, ahol nem újraszabályozásra van szükség, csak alkalmazni kellene, ami eddig is benne volt a szabályzatban. Például az, hogy a magyarban a címeknek csak az első betűje nagybetű, benne van a szabályzatban, de az emberek az angolszász mintára szinte minden címbéli szót nagybetűvel írnak.

Vagy hozhatnám példának az egy betűvel vagy szimbólummal jelzett szavakat is. Ezek esetében a toldalékok hasonulása a kimondott alak utolsó betűjéhez igazodik. Például: 5-tel, és nem *5-el. Ez nem olyan helyesírási hiba, amit bárhogy is befolyásolna a most megjelenő szabályzat, de az emberek nagyon hajlamosak arra, hogy úgy írják ezeket az alakokat, mintha kettős mássalhangzóra végződne a szó.

Vagy itt vannak a hónapnevek: ezek valamilyen nagyon absztrakt szinten tulajdonnevek, de kisbetűsen írjuk őket. A gyakorlatban nyilván nem azért írják őket nagybetűvel az emberek, mert azt hiszik, hogy ezek tulajdonnevek, hanem azért, mert olyan számítógépes eszközöket használnak, amik úgy vannak beállítva, hogy az évszám utáni pont miatt új mondat kezdetét sejtik: *2015. Május. Olyan sok helyen jelent meg a hónapok neve így, hogy egy idő után ma már az sokaknak alig tűnik fel, hogy a magyar hagyományban sehol nincs nagybetűs március meg december.

Én azt gondolom, hogy az igazi eltérések a helyesírási szabályzattól nem abból adódnak, hogy új írásmódot vezetünk be, hanem sokkal inkább abból, hogy az emberekben él egy-két beidegződés a technikai eszközök rossz használata, vagy az angolszász formák megjelenése miatt. Lehet, hogy a jövőben tudomásul kell majd venni, hogy az válik sztenderddé, amit az emberek írnak, és nem az, amit a helyesírással foglalkozó szakemberek üzennek. Egyelőre viszont még nincs így, de ennek a folyamatnak kétségkívül eleme az új, 12-es szabályzat, ahol a bizottság tagjai igyekeztek figyelni az aktuálisan terjedő írásváltozatokra is. De azt azért még nem írták elő, hogy a cím minden szava nagybetűs legyen.

Dömötör Andrea