
VERSENYFELHÍVÁS
„A felfedezés: látni azt, amit már mindenki látott, de olyat gondolni, amit senki más nem gondolt róla.”
(Szent-Györgyi Albert)
Akadémikusok és tudósok
A magyar tudomány, kutatás és innováció kiváló eredményei
Kárpát-medencei középiskolai honismereti, művelődéstörténeti vetélkedő
Az Országgyűlés döntése alapján Magyarország a 2025-ös és 2026-os évet a „Magyar Tudomány Éve”-ként ünnepli, a Magyar Tudományos Akadémia és annak Könyvtára alapításának 200 éves évfordulója alkalmából. Az ünnepi eseménysorozat célja a magyar tudomány, kutatás és innováció kiváló eredményeinek bemutatása, valamint a magyar tudományos közösség nemzetközi szerepének megerősítése.
A Honismereti Szövetség célja a szülőföld, a lakóhely és az ország történelmének, múltjának és jelenének megismertetése és tisztelete. Fontos a közösségünk számára a nemzeti identitás erősítése, a hagyományok ápolása, ennek révén a hagyományépítés, ösztönzi a csoportos tevékenységet, támogatja a honismereti, a határon túli, országos, regionális kutatómunkát, de különösen fontosnak tartja a helytörténeti kutatásokat, a helyi közintézmények felfedezését.
A Honismereti Szövetség Pedagógiai Munkabizottságának célja e verseny meghirdetésével a szülő- és lakóhely gyűjteményeinek bemutatása, kutatók, tudósok életének, eredményeinek közzététele, a tágabb és szűkebb környezet találmányainak, felfedezéseinek megismertetése.
A Honismereti Szövetség vetélkedőre hívja a Kárpát-medencei középiskolák 7–12. évfolyamos (négy-hat, és nyolcosztályos gimnáziumok) tanulóit.
A középiskolákból háromfős csapatok jelentkezését várjuk. Nincs korcsoportonkénti kategória. Egy iskola maximum két csapatot indíthat.
Jelentkezés/nevezés: legkésőbb 2025. október 23-ig a kitöltött jelentkezési lap (online űrlap) megküldésével a honismeret1825@gmail.com e-mail címre.
Nevezési-részvételi díj nincs.
A verseny ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom:
Az eredményes felkészüléshez plusz ismeretanyag, előírt szakirodalom csak a harmadik, döntő fordulóban szükséges.
A vetélkedő III. fordulójának feladatait a https://honismeret.hu oldalon teszik közzé a szervezők, illetve elküldik a döntőbe jutott iskolák email-címére. A vetélkedő döntő fordulója az ott megadott szakirodalomra, előzetes feladatokra épül, valamint igényli a diákok kreativitását is.
A vetélkedő 3 fordulós.
Feladatok
- Az első fordulóban: kultúrtörténeti, műveltségi online teszt kitöltése
- A második fordulóban: előzetes feladatmegoldás (tudósokra, tudományokra vonatkozó helytörténeti jellegű anyaggyűjtésre épülnek a feladatok)
- A harmadik fordulóban: előzetes feladatmegoldás (tudósokra, tudományokra vonatkozó helytörténeti jellegű anyaggyűjtésre épülnek a feladatok), helyben gondolkodtató, műveltségi, kreatív feladatok (szakirodalom is).
I. forduló:
- Műveltségi feladatlap kitöltése, mely komplex formában méri a versenyzők kultúrával, irodalommal, tudósokkal kapcsolatos ismereteit (ld. az érvényben lévő 9-12. osztályos tankönyvek anyagai)
- A 2025–2026-os versenyévadban az I. forduló témái a kultúrtörténet területeit érintik (történelem, irodalom, földrajz, képzőművészet, vallás, mitológia stb.). Az online tesztsort (60 teszt jellegű feladattal) 60 perc alatt oldhatják meg a diákok.
- Az I. forduló időpontja: 2025. november 10. (14.00-15.00)
- Az I. forduló eredményéről 2025. november 17-ig e-mailben értesítjük a csapatokat, illetve az elért pontszámok megtekinthetők lesznek a https://honismeret.hu honlapon.
II. forduló:
- Az I. forduló nyomán továbbjutott 40 csapat 2025. november 21-ig e-mailben kapja meg ennek a fordulónak az írásbeli feladatsorát, a megoldásokat 2026. január 9-ig honismeret1825@gmail.com email-címre kell visszaküldeni.
- Emailben értesítést küldünk a döntőbe jutásról és a III., döntő forduló előzetes felkészülést igénylő feladatairól, illetve a kijelölt szakirodalomról 2026. február 16 –ig.
- A döntő előzetes feladatait 2026. március 13-ig várjuk a honismeret1825@gmail.com e-mail címre.
III. forduló:
- A döntőre 2026. március 24-én (kedden) a Honismeret Napján, Budapesten, várhatóan a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében kerül sor.
Díjak:
- A I–VI. helyezett csapat tagjai jutalomból tanáraikkal együtt díjmentesen vehetnek részt a 2026. évi XXX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia 5 napos programján.
- Az I–II–III. helyezett csapatok felkészítő tanáraikkal együtt ezenkívül értékes szponzori ajándékokban részesülnek.
- Valamennyi döntőbe jutott csapat könyvjutalomban részesül, valamint díszoklevelet kap.
A vetélkedő szakmai programját a Honismereti Szövetség Pedagógiai Munkabizottsága állította össze.
A vetélkedővel kapcsolatos további szakmai kérdések esetén elérhető:
Dr. Gesztesi Enikő
a Honismereti Szövetség Pedagógiai Munkabizottságának elnöke
+36 20 3193171
A vetélkedővel kapcsolatos további információk honismerettitkar@gmail.com e-mail címre írva vagy a +36 70 6451150-es telefonszámon kérhetők.
Budapest, 2025. szeptember 25.
Várják a nevezéseket, sikeres felkészülést, jó vetélkedést kíván:
a Honismereti Szövetség