Kiss Hanga Csilla vagyok, már nem gimnazista, és még nem egyetemista.
Egy számomra szerencsés véletlen folytán kerültem kapcsolatba a Szövetséggel. Versmondót kerestek a Nemzedékek Petőfije című ünnepi délutánra. Az első két jelölt számára nem volt megfelelő a rendezvény dátuma, így kerültem én a képbe mint „c” opció. Kilencedikesként csöppentem bele a színház és az amatőr színjátszás világába. Az irodalom és az önfeledt játék fúzióját jelentette ez akkor számomra. A színpad segítségével megerősödtem, és képessé váltam megszólítani másokat. Volt, hogy csak egy, vagy máskor sok-sok ismeretlen, de mégsem idegen embert. Művészet befogadása megszépíti az embereket. Ezért szavalok. Szeretem látni, ahogy a hangzó irodalmi szövegek fokozatosan kisimítják a komoly, budapesti levegőben edzett arcokat.

Miért léptem be a szövetségbe? Az Anyanyelvápolók Szövetségével egy irodalmi pályázat révén (Együtt a versben) kerültem kapcsolatba. Nagyon örültem, amikor elnyertem a Szövetség különdíját, amit rögtön el is utaltak. Eközben több levelet váltottam Kovács Zsuzsanna irodavezetővel, aki nagyon kedvesen biztatott arra, hogy lépjek be magam is a Szövetségbe. Nem kellett sokat nógatni engem, hiszen magyartanárként és költőként kicsit tán szégyelltem is magam, hogy bár hamarosan elérem a nyugdíjaskort, korábban nem jutott eszembe a csatlakozás. A Szövetség közgyűlésén is szeretettel fogadtak, Juhász Judit elnök asszony bemutatott a megjelenteknek, Kovács Zsuzsa irodavezető pedig kedves szavakat mondott rólam. Tudtam, éreztem, hogy egy remek csapat tagja lettem. Nemes cél, hazaszeretet, szeretetteljes légkör – én így ismertem meg az Anyanyelvápolók Szövetségét. Tanítványaimnak büszkén újságoltam a hírt, hogy tagja lettem a Szövetségnek. Az „Édes anyanyelvünk” azóta, szinte minden tanóra kelléke lett, felolvasok részleteket a cikkekből, megoldatom velük az anyanyelvi rejtvényeket és játékos feladatokat. Így kicsit ők is részei lehetnek annak az örömnek, amit azóta is érzek. Sok mindent mondhatnék még, de végezetül hadd idézzek néhány sort egy versemből, ami az anyanyelvről szól:

Tisztelettel: Fogarasy Attila tanár

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! – mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog.”

A Himnusz költőjének vallomása anyanyelvünkről talán a legszebben megfogalmazott prózai gondolat nemzet és nyelv egymástól való elválaszthatatlanságáról. Hitvallás mindazok számára, akik nyelviségben megélt magyarságukat olyan értéknek tartják, amelyről nem csak beszélni, hanem amelyért cselekedni is kell. Tenni szüntelenül a mindennapi munkánk, közösségi létezésünk során igényes beszédhasználattal, gyermekeink helyes beszédre és írásra történő tanításával. Több mint két évtizedes pedagógusi tevékenységet maga mögött tudó magyar nyelv és irodalom szakos tanárként is vallom: minden lehetőséget meg kell ragadni nyelvünk ápolása és megőrzése érdekében, melyhez kiváló intézményi kereteket ad az Anyanyelvápolók Szövetsége. A normaalkotásban részt vett jogászként különösen büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a Nemzeti Pedagógus Kar Etikai Kódexe azon hivatáserkölcsi szabályának a megfogalmazásában, mely szakmai morális iránytűként mondja ki, hogy a pedagógus kommunikációja érthető, választékos, pontos, igényességében példamutató legyen.

Dr. Kozák András pedagógus, jogász, megbízott egyetemi oktató, tanügyigazgatási jogi szakértő

Néhány év kihagyás után újra az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja lettem. 1996-ban érettségiztem a Radnai Béla Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol Kerekes Barnabás tanár úr osztályfőnököm és történelemtanárom volt. Aki ismeri, annak nem is kell többet mondanom arról, hogy (kisebb kihagyással), miért és mióta vagyok ASZ-tag, vagy hogy például, miért küldözgettem még sokáig a Beszélni nehéz! megfejtéseket a középiskola után már felnőttként neki. Aki nem ismeri, annak úgy tudnám bemutatni, mint azon kevés pedagógusok egyikét, akinek nemcsak a szigorúan vett tanítás és a tantárgy színvonalas átadása volt a hivatása, hanem a tanítványai aktuális és jövőbeli sorsának segítése, támogatása is. Életpályám alakulásához jelentősen hozzájárultak a középiskolai évek, amelyeket alapszinten szőtt át az anyanyelvápoló tevékenység; azok az alapok, amiket ott kaptam, jelentős segítséget nyújtottak, például a továbbtanulás során, vagy például abban, hogy jogászi hivatásom során egyre jobb és jobb legyek az igényes helyesírás, a szövegértés, vagy az általam csak “szereplésnek” titulált Kazinczy-versenyeken való részvétel által. X-generációsként nem tudom, hogy ugyanolyan vonzerőt jelent-e egy anyanyelvápoló közösséghez tartozni 2020-ban, mint a 90-es években, de én biztos vagyok benne, hogy ma is sokat profitálhat belőle mindenki, remek barátságokat köthet és jobb ember lehet általa. Amiben még fontos példát mutatott az Anyanyelvápolók Szövetsége az alapcélján túl az volt, hogy mennyire fontos a civil szerveződés, az önkéntes munka, a közösségépítés; így én is törekedtem arra, hogy a közigazgatásban töltött munkám mellett az érdeklődési körömbe tartozó állatvédő egyesületek, alapítványok munkájában segítsek, részt vegyek, illetve jelenleg a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat Egyesület titkáraként erősítem a civil szférát polgári foglalkozásom mellett. Főleg a diákokat biztatom arra, hogy lépjenek be és legyenek hasznos tagjai az ASZ-nak.

dr. Kajó Cecília jogász

Bihari Ambrus vagyok. Idén érettségiztem a Baár–Madas Református Gimnáziumban, majd ezt követően felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Az Anyanyelvápolók Szövetségéről Kerekes Barnabás Tanár úron keresztül értesültem. A Tanár úr többször felhívta rá a diákság figyelmét, hogy mennyire nem elhanyagolható mindennapjainkban a megfelelő nyelvi minőségben történő kommunikáció. Ezen gondolatok és vélemények nagyon meggyőztek. Továbbá nagyon tetszett, hogy egy, talán az emberek többsége által szinte jelentéktelennek vélt témának ekkora jelentőséget lehet tulajdonítani. Ettől kezdve én is úgy gondoltam, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen szavakat és hogyan használunk – akárcsak a hétköznapi párbeszédeinkben is. Azért kaptam kedvet a csatlakozáshoz, mert teljes mértékben egyetértek a Szövetség irányelveivel, valamint fontosnak tartom egy ilyen sokszínű nyelvnek, mint a magyarnak a magas minőségben való használatát, megőrzését. Ezeken kívül magát a Szövetséget és a tagokat is nagyon szimpatikusnak találtam. Sajnos új tagként egyenlőre főleg a koronavírus-járvány miatt még nem tudtam részt venni rendezvényeken, csak az interneten keresztül, a honlap tanulmányozásával érdeklődtem a Szövetségről és követtem az azzal kapcsolatos híreket. A jövőbeli eseményeket nagyon várom és mindenképpen szeretnék azokon részt venni.

Kalmár Erikának hívnak. Debrecenből költöztem Budapestre 2013 decemberében. Tanárként szereztem diplomát, majd újságírásból újabb képesítést. Ha időm engedi, blogot írok, olvasok, üveget festek vagy éppen babákat varrok. Az elmúlt több mint 30 évben álltam a katedrán, cikkeket írtam napilapos újságíróként, majd ültem az asztal másik oldalán szervezőként, kommunikátorként, kiadványszerkesztőként, kommunikációs tanácsadóként. A magyar nyelv ápolása mindig is fontos volt számomra. Nagyon megörültem, amikor rátaláltam a Szövetség oldalára, nem volt kérdés, hogy ha lehetek, akkor tag leszek. Úgy gondoltam, sokat tanulhatok, és talán tehetek én is valamint ezért a gyönyörű magyar nyelvért. Néha elborzadva olvasom a hírportálok szörnyen zavaros, kusza mondatait, nem beszélve a közösségi portálokon megjelenő posztokról. Sokszor érzem azt, hogy tenni kell valamit, mert nem lehet, hogy ez a sokszínű, szókincsében nagyon gazdag nyelv az enyészeté legyen, ellaposodjon.