Kultúra és nyelv

Advent – „a várakozás szentsége”

2014. november 30. március 18th, 2017 Egy hozzászólás

A munkával teli tavaszi, nyári, őszi hónapok után a tél minden szempontból a nyugalom és pihenés ideje. Ilyenkor a természet is „pihen”, így a gazdálkodással foglalkozó embereknek sincsen annyi dolga, a korán sötétedő, hosszú esték pedig a mindenféle társas munkák (pl. fonó, tollfosztó a nőknek, fafaragás a férfiaknak) mellett a hiedelmeknek is kedveznek. Több idő jut beszélgetésre és a következő évre vonatkozó magán- vagy gazdasági jellegű jóslásokra.

„Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.”

– Pilinszky János: A várakozás szentsége (részlet)

Adventus Domini

A vízkeresztig tartó karácsonyi ünnepkör, s egyben az egyházi év is az advent első napjával kezdődik, általában november utolsó vagy december első vasárnapján (idén november 30-án) – attól függően, hogy december 25-e milyen napra esik. A latin az Úr eljövetele jelentésű kifejezésből rövidült advent szóval jelölt időszak kialakulása az V-VI. századra nyúlik vissza, eredetileg heti háromnapos böjttel, mindennapi hajnali misével (rorátéval), melyeket a régi magyar nyelvben angyali vagy aranyos misének neveztek.

Az adventi koszorú készítése jóval későbbi, és már protestáns hagyomány: 1839-ben egy német evangélikus lelkész készített először hasonlót, egy felfüggesztett szekérkerékre helyezte el a gyertyákat, melyekből akkor még minden napra jutott egy. Manapság legelterjedtebb a hagyományos, az advent négy vasárnapját szimbolizáló négy fehér vagy négy piros, vagy (katolikus hagyomány szerint) három lila és egy rózsaszín gyertyával díszített, fenyőágakból készült koszorú. Ez utóbbinál a katolikus liturgia színszimbolikája érvényesül: a lila a bűnbánat színe, a böjti időszakban azonban a harmadik vasárnap már az örömé: ekkor gyújtjuk meg a rózsaszín gyertyát. De a kreatív, saját készítésű dekorációk korában a formának csak a képzelet szabhat határt!

Ugyanez igaz az adventi naptárra is, mely az 1900-as évek elejétől eredeztethető, amikor is egy német édesanya akarta megkönnyíteni kisfia számára a várakozást azzal, hogy huszonnégy napon át minden nap megehetett egy szem csokoládét egy erre készített naptárról. Úgy tartják, hogy felnőttként ő volt az, aki elkezdte a csokoládét vagy cukorkák rejtő adventi naptárak készítését.

Szentcsaládjárás, ostyahordás

Többnyire a teljes magyar nyelvterületen ismert népszokás a szálláskeresés motívumát dolgozza fel. Karácsony előtt kilenc napon át kilenc család vitte egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát, a Szállást keres a Szent Család kezdetű éneket énekelve, a házba érve az előkészített oltárra helyezték a képet vagy szobrot, együtt imádkoztak, énekeltek.

Az ostyát előbb a papok, majd a (kántor)tanítók küldték a karácsony előtti napokban a családoknak, melynek fejében pl. lisztet, tojást, babot kaptak, mely az évi járandósságukhoz tartozott. Az ostyát azután a karácsonyi vacsora része lett, szimbolikus erejű ételekkel, mézzel, borssal, fokhagymával ették, s egészségvarázsló célzattal az állatoknak is adtak belőle.

Advent vagy ádvent?

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy melyik a helyes alak: advent vagy ádvent? A magyar helyesírási szabályzat és az Osiris Helyesírás szerint írásban az advent a helyes alak. A bizonytalanságot az okozhatja, hogy 1954-ig érvényben lévő helyesírási szabályzat még az ádvent alakot tartotta helyesnek – vagyis sokan ezt az írásmódot ismerték meg. A beszélt nyelvben azonban már mindkét alak elfogadott.

Széman E. Rózsa

Forrás: Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika 1997. Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, Mezőgazda Kiadó.

Egy hozzászólás

Leave a Reply