Közösség és nyelv

Beszámoló az októberi elnökségi ülésről

2012. október 22. október 30th, 2021 Nincs hozzászólás

Az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöksége október 20-án, szombaton délelőtt tartotta soron következő ülését.
A tanácskozás Balázs Géza ügyvezető elnök úr helyzetértékelésével kezdődött. Beszédében kiemelte: százával szűnnek meg civil szervezetek, és bár a forráshiány a Szövetséget is sújtja, támogatók felkutatásával, az elnyert pénz okos felhasználásával, valamint a társszervezetekkel történő együttműködéssel van esély arra, hogy szokásos rendezvényeinket a jövőben is megtarthassuk.

Maróti István főtitkár úr a magyar nyelv napjára készülő gálaműsor szervezésének nehézségeiről tájékoztatta a megjelenteket. Főtitkár úr beszámolt a december 15-én megrendezendő tisztújító közgyűlés előkészítéséről. A személyi változásokon kívül várhatóan sor kerül az alapszabály módosítására is. Az elnökség elfogadta a négy fős jelölőbizottság összetételét.

Grétsy László elnök úr javaslatot tett a Lőrincze-díj idei kitüntetettjeire, ezt szintén jóváhagyta a testület.

Matula Ágnes szerkesztő asszonytól megtudtuk, hogy a Nyelvőrző elvesztette függetlenségét, a továbbiakban a Lyukasóra című irodalmi műsor hatperces rovataként jelentkezik. Hozzátette: a televízió vezetése szerint ez a helyzet átmeneti megoldás az új műsorszerkezet kidolgozásáig.

Ezt követően Kerekes Barnabás társelnök úr számolt be arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában őrzött, a Beszélni nehéz!-rádióműsor kapcsán összegyűlt 60-70 ezer levél sorsáról folynak egyeztetések az intézmény vezetőjével. Az anyag Széphalomba, a Magyar Nyelv Múzeumába kerül, ahol nyilvános és kutatható lesz, valamint – anyagi támogatás esetén – megkezdődhet annak szakszerű feldolgozása. Társelnök úr, mint az ifjúsági tagozat vezetője, felsorolta az elmúlt fél év rendezvényeit, amiből kiderült, hogy a fiatalság számos versenyen, táborban és tanácskozáson ismerhette meg a Szövetség célkitűzéseit, feladatait és működését; bízunk benne, hogy ennek hatására egyre több fiatalt köszönthetünk tagjaink sorában.

Balázs Istvánné gazdasági vezető asszony a Szövetség pénzügyi helyzetéről tájékoztatta az elnökséget. Mint mondta, vannak támogatóink, az Édes Anyanyelvünk folyóirat megjelentetésére is van fedezet, gondot jelent azonban a rendezvények finanszírozása, hiszen a pályázaton nyert összegeket utólagos elszámolással tudják csak fölhasználni.
Az ülés a hozzászólásokkal és a Szövetségbe belépni kívánó tagok fölvételével zárult.

Orosz Tamás

Leave a Reply