Ismeret és nyelv

Bölcsességek kevés szóval – húszezernél több közmondás, szólás, állandó szókapcsolat

2021. január 18. január 23rd, 2021 Nincs hozzászólás

Mindenki mondta vagy legalábbis hallotta, olvasta már, hogy „Ki korán kel, aranyat lel”, vagy hogy „Lassan járj, tovább érsz”. De bizonyosra vehetjük, nem mindenki tudja, hogy például ez utóbbi közmondás csekélyke nyelvi különbséggel már 1598-ban megjelent Baranyai Decsi Jánosnak az Adagiorum graeco-latino-ungaricorum chiliades quinque című háromnyelvű közmondás- és szólásgyűjteményében (e szókapcsolat Baranyainál – mai betűkkel írva – így szerepel „Lassan iáry, s hamaráb el iutz”). Más szólásokról, közmondásokról sem tud mindenki mindent. De majdnem mindegyikről szinte már mindent megtudhat az érdeklődő. Csak legújabban, az ezredforduló tájékától kezdve is – másokon kívül Forgács Tamásnak, T. Litovkina Annának, Paczolay Gyulának, Szemerkényi Ágnesnek, nem utolsósorban pedig Bárdosi Vilmosnak köszönhetően – jó néhány remek kötet jelent meg állandósult szókapcsolatainkról. Utóbbit kérdeztük a tárgyról.

A szólásokat, közmondásokat és más szókapcsolatokat viszonylag ritkán használjuk. A mindennapokban inkább sok-sok ezernyi szavunkból választjuk ki azokat, amikből mondatokat alkotunk. Olyan mondatokat, amelyekkel az abban a pillanatban születő gondolatainkat igyekszünk megosztani másokkal. Egy-egy ilyen mondatot előttünk talán még soha senki sem fogalmazott meg, és utánunk esetleg soha senki nem is fog. Ezekbe a mondatainkba vagy ezek közé a mondataink közé aztán esetenként beleillesztünk, beleilleszthetünk különféle már meglévő, hallott, olvasott – de semmiképpen sem a magunk fejéből épp akkor kipattant – szókapcsolatokat.

Miféléket?

Nyelvészeti szakkifejezéssel: állandósult szókapcsolatokat. E kategórián belül vannak altípusok. A „szegény, mint a templom egere” egy szomorú helyzetre vonatkozó szóláshasonlat. A „Szépre száll a füst”, a „Le a kalappal!” vagy a „Hol jársz itt, ahol a madár se jár?” helyzetmondat. Ezeknek elhangzásukkor általában nincs különösebben nagy fontosságuk. Tartalmilag esetleg nem is tartoznak szorosan az előző vagy a következő mondathoz. A gyakran valós személyektől származó vagy a történelemből, a Bibliából és más írott alkotásokból ismert szállóigék szervesen épülhetnek és gyakran épülnek is be a mondandónkba. A tengernyi közkeletű példa közül ilyen Kazinczytól a „Nyelvében él a nemzet”, Madáchtól a „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál” vagy a Szentivánéji álomból a híres Zuboly-mondat, az „Ide nekem az oroszlánt is!” Nemritkán – főképpen írott szövegben – találkozhatunk úgynevezett névfelidéző szókapcsolatokkal: a Mars „vörös bolygó”, Báthori Erzsébet „a csejtei rém”, a Biblia „az Írás” és így tovább.

Típusok

Az állandósult szókapcsolatok típusainak gyakorisága Bárdosi Vilmos Magyar szólástár című kötete szerint (kerekítve a százalékokat):
bizalmas (17%) – például: fejszével sem lehet agyonverni (szólás)
tréfás (11%) – például: aki kíváncsi, hamar megöregszik (közmondás)
szleng (8%) – például: annyi esze van, mint egy döglött hintalónak (szólás)
választékos (7%) – például: fenékig üríti a szenvedések poharát (szólás)
népies (5%) – például: fürge, mint a karika (szólás)
régies (3%) – például: tojás akar okosabb lenni a tyúknál (helyzetmondat)
vulgáris (3%) – például: szarnak, kárnak nincs gazdája (közmondás)
ritka (3%) – például: ki könnyen ígér, nehezen ad (közmondás)
gúnyos (2%) – például: megsütheted a tudományod (helyzetmondat)
pejoratív (1%) – például: dőlnek ki a csontvázak a szekrényből (helyzetmondat)
szépítő (1%) – például: magához szólít az Isten (szólás)

Ízelítő Baranyai Decsi János háromnyelvű közmondásgyűjteményéből

Különös szerkezetük van a szólásoknak. Nem követik a 3 + 2 = 5 vagy ha úgy tetszik, az a + b = c matematikai logikáját. A „felkapta a vizet” kimondásakor vagy hallatán senki sem gondol arra, hogy valaki fölemelt egy vödör vagy kancsó vizet. A „kivágja a rezet” szólásnak sincs köze egy réztárgyhoz. De mindenki tudja, hogy az első valakinek a hirtelen megmérgesedését, felhorkanását, a második meg valamilyen cselekvés sikeres elvégzését jelenti – tehát 3 + 2 nem egyenlő 5-tel, a + b nem egyenlő c-vel. A szólások nem teljes mondatok, és ezért könnyen beépíthetjük őket valamely magunk alkotta mondatba. Annak köszönhetően is, hogy a „felkapta” helyébe kerülhet „felkaptam”, „felkaptátok” vagy „felkapom”, „felkapod”, „felkapják a vizet”. Ugyanígy a „kivágta” helyébe „kivágtad”, „kivágjuk”, „kivágtátok”, sőt „kivágnám”, „kivághatnátok a rezet” és így tovább.

Ha a könnyű „beépítés” segíti mondandónk kifejezését, szavakba öntését, épp emiatt nem lustítja-e el a gondolkodásunkat?

Csak részben, sokkal inkább segíti. Beszédkor az agy, a nyelv mindig gazdaságosságra törekszik. Ezek a szóláspanelek – néhány ország szaknyelve rutinformulának említi őket – éppen azért jók, hasznosak, mert készen vannak. Adott helyzetben ugyanis a közlendőnknek legalábbis egy részét nem magunknak kell tehát kitalálni. Csak elő kell hívni az emlékezetünkből a megfelelő paneleket. Ezek pedig a legtöbbször rövidebben és érzékletesebben fejezik ki azt a gondolatot, amit mi esetleg csak a szavakat hosszasan keresgélve formálnánk meg. Beépítésükkel több időnk marad a gondolkodásra, mondatunk többi részének megalkotására.

Ha valaki, főképpen, ha egy gyerek először találkozik egy szólással – „kútba esik”, „egy tálból cseresznyézik”, „megy a rongyrázás” –, megérti-e, megértheti-e azt?

A szólások értelmét legtöbbször már maga a beszédhelyzet, a szövegkörnyezet kielégítően megmagyarázza. E dologban nemigen szükséges bármiféle külön tanulás. De hát az sem baj, ha egyiket-másikat mégis meg kell magyarázni. Mindez áll az állandósult szókapcsolatok talán leghíresebb, bár a szólásoknál ritkább formájára, a közmondásokra, a fontos tapasztalatokat, alapigazságokat az említetteknél csiszoltabb, kerekebb, olykor akár parányi irodalmi alkotásnak tekinthető formába öntő szókapcsolatokra. A „Ki korán kel, aranyat lel” még rímel is.

Könnyen aranyat lélhetünk

Mindszenty Gedeon (1829–1877) katolikus egyházi szónok, tanár, költő közmondásokból írt, állított össze hosszú verset. Ennek két szakasza:

„Vigyázz tehát: különb ember légy apádnál,
Több eszed legyen az esküdt sapkájánál;
Kárán bolond tanul, vesd okosan latra:
Mit ma elvégezhetsz, ne halaszd holnapra.

Idejében fog meg fülét a dolognak,
Üstökén ragadd a kedvező alkalmat,
Hogy ott is arathass, ahol nem vetettél,
Aki korán kel fel, könnyen aranyat lél.”

(Forrás: Ráth-Végh Istvánnak A könyv komédiája című kötete)

Élő reklámja is lehet egy-egy közmondásnak

Hogyan születnek a szólások, közmondások?

Javarészt valóságos, mindennapos – friss vagy régebbi – megfigyeléseken alapulnak. Az élet minden területéről. Munkáról és emberi tulajdonságokról, szexről és gazemberségről, öregségről és fiatalságról, gazdagságról és szegénységről, az ember és a természet viszonyáról szólnak.

A hajdani medvetáncoltatók az állatuk orrába karikát fűztek. A gazdák is ezt tették a bikáikkal. Ha a karikát a belefűzött lánccal meghúzták, az az állatnak fájt, és ezért arra mozdult, amerre a gazdája kívánta. Az ember tehát „orránál fogva” vezette medvéjét, bikáját. Aztán valaki, valamikor – természetesen jelképesen értve – embertársára mondta ezt, amikor az illetőt valaki hazugsággal, ravaszsággal, félrevezetéssel rávette valaminek a megtételére, elfogadására. Ezt az egyszeri, alkalmi mondását, véleményét aztán szó szerint vagy alakítgatva, finomítgatva mások ismételgetni kezdték, elterjedt, végül valaki le is írta, és az „orránál fogva vezet” előbb-utóbb belekerült a nyomtatott szólásgyűjteményekbe. De hogy egy efféle folyamat konkrét esetekben hol, mikor kezdődik, azt nemigen tudhatjuk.

Kukutyin létezett

A „hova ment?” kérdésre adott kitérő válasznak, az „Elment Kukutyinba zabot hegyezni” helyzetmondatnak a hagyomány szerinti eredete:

„Kukutyinból [pontosabban: Kukutyinpusztából – D. Gy.] lött Ferencszállás köz­ség. Azelőtt nem vót ott falu. A dohánytermelőkbül származott a falu népe. Akkó osztán a báró Gerliczi uralkodott itten. Sok cseléggye vót, mind magyarok… Hát oszt vót egy szögény embör. Bemönt Deszkre. Kérte a bárót, aszongya: – Lögyön szíves, segíccsön. Olyan szögény vagyok, hogy kúdúni járok. De már a sé használ, nem adnak kenyeret. – Eriggy – aszongya – Kukutyinba zabot högyözni! Hát osztán emönt az intézőhöz, vagy még akkó ispány vót. Emönt az ispányho, ide Ferencszállásra, ide a majorba. Mondta neki: – Ispány Úr, kéröm! A méltóságos úr eküdött ide Kukutyinba zabot högyözni. – Na eriggy! Modjad a csősznek, hogy te is beállsz! Ájjá be te is! Ehhö tudni köll, hogy a zab mán mögnőtt, szóval feje is vót neki, csak víz vót a föggyin, jó térgyig érő. Oszt a fejit késsel, mög kaszával szödték, mög amivel tudták. Errű lött a mondás: »Kukutyinba zabot högyözni«.”

(Forrás: Deszk honlapja)

A „legokosabb” testékítések egyike

Ami azonban bizonyos: az európai kultúrkörben a korai szókapcsolat-gyűjtemények szerzőinek többsége Rotterdami Erasmustól kapott ihletet. Az ő Adagiorum című, a XVI. század beköszöntekor megjelent munkájából vették át a szólások, közmondások zömét. Nálunk – Európa más tájaitól egyáltalán nem lemaradva – a XVI. század végén Baranyai Decsi János, a következő évszázad legelején Szenczi Molnár Albert, a XVII. században Kis-Viczay Péter adott ki közvetlenül vagy közvetve Erasmus művén alapuló gyűjteményt. Egyre több hazai példával kiegészítve. A XIX. század első évtizedeiben pedig már jobbára magyar szókapcsolatokból szerkesztett köteteket másokon kívül Baróti Szabó Dávid, Dugonics András, a század végén pedig Margalits Ede. Nem feledkezhetünk meg Czuczor Gergely és Fogarasi János hatkötetes, a század második felében megjelent alkotásáról sem. Abban, A magyar nyelv szótárában több ezer állandósult szókapcsolat is benne van. És nagyon nagy mű O. Nagy Gábor mintegy húszezer példát tartalmazó, 1966-ban megjelent kötete, a Magyar szólások és közmondások.

Egy negyedszázadnyi szünet után mostanság mintha reneszánsza volna a hasonló munkáknak. O. Nagy Gáboréhoz képest azzal a különbséggel, hogy valamennyivel kevesebb régies és nyelvjárási szókapcsolat van bennük, és a legtöbbjükhöz bővebb magyarázat tartozik. Áll ez a Magyar szólástár – Szólások, helyzetmondatok, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című, több mint tizenháromezer tételes kötetre is, amit főszerkesztőként jegyzett.

És mert mindegyik szerző természetszerűleg különböző szemszögből vizsgálta a szókapcsolatokat, az új kötetek más és más oldalról mutatják be nyelvünknek ezt a különleges szeletét, évszázadok sok-sok kikristályosodott bölcsességét, tapasztalatát. Nem feledkezhettünk meg, persze, az O. Nagy alkotása óta eltelt évtizedek fejleményeiről sem, hiszen korunkban is születtek, születnek megörökítésre érdemes, esetenként magyarázatot igénylő szólások, helyzetmondatok, szállóigék, talán még idővel közmondássá patinásodó szókapcsolatok is.

A szólások, közmondások mennyiben kötődnek országokhoz, nemzetekhez, nyelvekhez?

Vannak a világ bármely részén megtalálható azonos tartalmú bölcs mondások. A felesleges munkát végző emberről mi azt mondjuk, mondhatjuk: „Dunába hordja a vizet”. Más országokban folyóba vagy a tengerbe „hordják a vizet”. De ugyanez a tartalma a dánok „homokot visz a Szaharába”, a németek „sört visz Münchenbe” vagy az oroszok „szamovárt visz Tulába” szólásának. A két utóbbi pontos megértéséhez, persze, tudni kell, hogy München a német sörgyártás, Tula pedig az orosz szamovárgyártás fellegvára.

És nyilvánvalóan lehetnek határozott tartalmi különbségek. Mondjuk az eszkimók és az afrikai szavannákon élő népek közmondásvilága között. Hiszen mások a földrajzi, éghajlati körülmények, mások a gazdasági, társadalmi viszonyok, a kulturális hagyományok. És van nagyon sok kifejezetten „nemzeti” szólás, közmondás. Egy részük öndicséret: kiváló ember, akit „magyar anya szült”, „Lóra termett a magyar!” Más részük rosszat állít más nemzetekről, országokról. Franciaországban például régen létezett egy „Álnok, mint egy magyar” mondás. Ezt alighanem a kalandozó és Franciaországba is eljutó magyar seregeknek az az „álnok” taktikája magyarázza, hogy csata közben színlelve megfutamodtak, aztán pedig hirtelen visszafordulva meglepték s ezzel verték meg a magukat már győztesnek hívő üldözőiket.

De a legtöbb szókapcsolat e tekintetben semleges, és valamely adott nemzet saját világáról szól. Nálunk ilyen például a „Meghalt Mátyás király, oda az igazság” – hozzátéve, hogy kis gondolkodással egy Mátyás királyról semmit sem tudó dél-amerikai vagy japán ember is kikövetkeztetheti a tartalmát. Azt, hogy valamely jeles személy halálával sokak sorsa rosszra fordulhat. Több – és akár megoldhatatlan – gondja lehet azonban a történelmünket, hagyományainkat nem ismerőnek a Mátyás korát idéző népmesei „Egyszer volt Budán kutyavásár!”-ral. És országon belül is létezhet, létezhetett nem egy olyan magyarázatot igénylő szólás, közmondás, amelyet ma már sehol sem vagy legföljebb kisebb körben, akár csak egyetlen településen ismernek. A hozzáértést jelenti a népies szólás: valaki valamit úgy képes vágni, „mint Sallai a szappant”. Létezik azonban O. Nagy kötetében egy másik változat is: „úgy vágja, mint Sallai a szalonnát” – ez azonban már arra vonatkozik, hogy az illető életlen késsel, ügyetlenül dolgozik. Mindkettőt ott ismerhették elsősorban, ahol egy Sallai nevű férfi – talán hentes – élt, tevékenykedett.

Egyszerűbb eset a valakinek valami „úgy hiányzik, mint üveges tótnak a hanyatt esés” szólás. Mert igaz ugyan, hogy üvegezéssel foglalkozó, üvegtábláit a hátán hordott farekeszben cipelő, főképpen szlovák iparost ma már senki sem láthat, de a szöveg legalábbis sejteti, hogy miről van szó.

A magyar nyelvű szólásoknak, közmondásoknak mik a leggyakoribb tárgyai?

Csak mostanában kezdődnek az erre vonatkozó kutatások. A Magyar szólástár példái azt mutatják, hogy szókapcsolatainkban nagyon sok testrész szerepel. Igen gyakran és a legkülönfélébb összefüggésekben például a szem: „A szem a lélek tükre”, „Gazda szeme hizlalja a jószágot”, valaki valahová „csukott szemmel is odatalál”, valakinek „a szeme sem rebben”. És tovább: „Mondj igazat, betörik a fejed”, valakinek „fejébe száll a dicsőség”. „Kés, villa, olló, nem gyerek kezébe való”, „Ami a szívén, az a száján”. A tulajdonságok között a „jó” és a „nagy” a listavezető: „Mindenütt jó, de legjobb otthon”, „A jó bornak nem kell cégér”, valaki „nagyra tartja magát”, „nagy fába vágta a fejszéjét”.

Ennél is érdekesebb a fogalmi képzettársítások szerinti gyakoriság. A valamiféle gondhoz, akadályhoz, nehézséghez kötődő szókapcsolatok – más országokban is – a legszámosabbak: „A szegény embert az ág is húzza”, „Minden kezdet nehéz”, úgy kell valakinek valami, „mint púp a hátára” vagy „mint vaknak az útkereszteződés”. Háromszor annyi a valamiféle elégedetlenségről, mint az elégedettségről szóló példák száma. Több szól a butákról, mint az okosokról. Tízszer annyi szólás, közmondás foglalkozik a halállal, mint az élettel. Igaz, a halállal kapcsolatos példák nem kis része megpróbálja óvatosan körülírni a tényt, valamiképpen az élők megnyugtatásával kísérletezik: a távozó „átszenderül az örökkévalóságba”, „kialszik a gyertyája”, „örökre lehunyja a szemét”; adott esetben pedig: „Sokat élt, ki meghalt a hazáért.” Mindez nem zárja ki a durvaságokat sem: valaki „az utolsókat rúgja”, „beadja a kulcsot” vagy akár „Na, annak annyi!”

Nemcsak érzelmi, felfogásbeli, hanem ténybeli ellentmondás is van a „Ruha teszi az embert” és a „Nem a ruha teszi az embert” között. Együtt látva őket mintha megkérdőjeleznék a közmondások bölcsességébe vetett bizalmat – holott külön-külön igaznak érezzük mindkettőt. Mi a magyarázat? Az elmondásukkor létező más-más időpont, helyzet, a körülmények különbsége?

A kifejezések egy igen jelentős része egy alakban rögzül. Ez többnyire állító alak, de vannak olyanok is, amelyek csak tagadó alakban léteznek. Nem mondjuk azt, hogy „a légynek is ártana”, hanem csak azt, hogy „a légynek sem ártana”. És vannak olyanok is, amint azt az idézett két példa is mutatja, amikor – akár a helyzettől függően – állító és tagadó alakban is állandósulhat egy szókapcsolat.

Hány valaha volt és mai szókapcsolatot gyűjtött össze, elemzett, magyarázott a magyar szaktudomány?

Húszezernél is többet. Közöttük, persze, vannak ugyanazt a bölcsességet vagy legföljebb hajszálnyival más tapasztalatot, igazságot más és más módon kifejező változatok. Ezeket legtöbbször külön-külön tartjuk számon.

Erről szólva hadd idézzek egy – nekem nagyon kedves – ikerpéldát a Magyar szólástárból: „Két dudás nem fér meg egy csárdában” és „Két kard nem fér meg egy hüvelyben”…

Hasonlókat sokáig sorolhatnánk. És vannak többféleképpen mondott, mégis egynek számító szókapcsolatok. Például a valakire vagy valamire „olyan szükség van, mint egy falat kenyérre” és az „olyan szükséges, mint egy falat kenyér” meg az „úgy kell, mint egy falat kenyér” szólás. Egy tétel a „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát” közmondás akkor is, ha a köznyelvi változat az ország egyik felén „Nízd meg az anyját”-tal, a másik felén „Nézd mög az anyját”-tal kezdődik.

Az említett tengernyi szókapcsolat valamennyije aligha él napjainkban is – talán még a nyelvjárásokban sem. Mennyire tehető közülük a köznyelvben is „aktívak” száma?

Rendszeresen talán csak néhány száz, esetleg néhány ezer állandósult szókapcsolatot használunk. Természetesen ez nagyon szubjektív, némelyeknek nagyobb az affinitása a szólásokhoz, közmondásokhoz, másoknak kisebb. Hogy van felejtés, a közmondás- és szóláskincsből való kikopás, az természetes. Hiszen sok minden eltűnt a körülöttünk lévő világból, változtak a körülményeink, változhatnak a másokhoz való viszonyok, nincs már szükség sok régi igazságra, bölcsességre.

Szülnek, szülhetnek-e új mondásokat az új körülmények, újfajta kapcsolatok? Egyre többször hallani például ilyen-olyan újdonságok megjelenésekor, hogy – az 1969-ben Holdra lépő Neil Armstrong szavait idézve – „Kis lépés egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek”.

Ez nem – vagy még nem – közmondás. Inkább helyzetmondat. A használójuknak persze mindegy, hogy a nyelvész minek nevezi. De szólások is keletkeznek. Nem utolsósorban a számítógép megjelenésének köszönhetően. És mindenütt a világban. Gyakran úgy, hogy egy régi mondást „komputeresre” alakítanak. A franciák az „elveti a sulykot” tartalmú szólásuk helyett ma már azt is mondják: „túltolja a kurzort”. Mi magyarok pedig mostanság a „biciklit”. Technikai újdonságokkal kapcsolatos, néha szlenges mondások nálunk is születnek. Némelyikhez semmiféle magyarázat sem szükséges: valaki „olyan, mint az öreganyám tévéje: nagyképű és homályos”.

Windows, honlap, fájl

Számítógépes világunk is alkot közmondásokat. De gyakoribb, hogy klasszikusokat „újít meg” – többnyire tréfás formában:
– Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez ~ Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed felhívja mobilon
– Ember tervez, Isten végez ~ Ember tervez, Windows lefagy
– Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra ~ Amit ma megtehetsz, ne holnap tedd a honlapra
– Madarat tolláról, embert barátjáról ~ Madarat tolláról, embert mobiljáról
– Sok bába közt elvész a gyerek ~ Sok könyvtár közt elvész a fájl
– Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport ~ Bízz Istenben, és mentsél rendszeresen
– Ép testben ép lélek ~ Ép hardverben ép szoftver
– Nincs új a Nap alatt ~ Nincs új a net alatt
(Forrás: T. Litovkina Anna és Vargha Katalin Éhes diák pakkal álmodik, valamint Viccében él a nemzet című kötete)

Az „újszülöttek” mellett pedig esetenként régi szókapcsolatok is felélednek – néha nem eredeti formájukban, hanem csak egy-egy elemükben emlékezve, emlékeztetve az ősváltozatra. A vándorüveges „hanyatt esése” korunk szlengnyelvében jelent meg: valaki „dob egy hátast”, azaz elesik. Áttételesen: megdöbben, meglepődik. Sőt, megszületett a „hátast dobásnak” egy új jelentése is: elmegy aludni. Úgy gondolom, hogy szókapcsolatok ezután is születnek majd. A legtalálóbbak pedig „állandósulhatnak”, akár több évszázados érvényű közmondássá válhatnak. Ahogyan az napjainkra egyebeken kívül a „Ki mint vet, úgy arat” vagy „A szükség nagy úr” esetében bekövetkezett. És azt sem feledhetjük: ha egy-egy – vagy akár sok-sok ezer – szólás, közmondás kikopik is a használatból, nyelvkincsünknek mindegyik része marad.

dr. Bárdosi Vilmos

Szülőhelyén, Szombathelyen járt általános iskolába és gimnáziumba. Utána az Eötvös Loránd Tudományegyetem következett. Német–francia szakon diplomázott – egy a párizsi École Normale Supérieure-ön eltöltött francia ösztöndíjas esztendő közbeiktatásával – 1976-ban. Még abban az évben tanítani kezdett az ELTE Francia Tanszékén. Annak 1995 és 2013 között – 2000-től egyetemi tanárként – tanszékvezetője. 2005 és 2017 között az ELTE BTK Romanisztikai Intézetét is vezette, két évig pedig a Bölcsészettudományi Kar tudományos dékánhelyettese volt. A doktori címet 1978-ban, a kandidátusit 1991-ben, a habilitációt pedig 1997-ben szerezte meg. Közben vendégprofesszorként adott elő Párizsban és Dijonban.

A francia nyelv és kultúra iránti érdeklődését többek között a „Kiváló magyar szótár” díjjal kitüntetett francia–magyar akadémiai kisszótár és kéziszótár, egy francia–magyar és magyar–francia jogi szótár, egy francia–magyar tematikus szólásszótár és a Karakai Imrével közösen alkotott 900 szócikkes, 2017-ben harmadik kiadásban megjelent kötet, A francia nyelv lexikona mutatja.

A francia nyelv és kultúra terjesztésében szerzett érdemeiért a francia kormánytól az Akadémiai Pálmák Rend parancsnoki, valamint a Francia Becsületrend lovagi fokozatát kapta meg. 2017-ben munkássága elismeréseként megkapta a „Magyar Érdemrend Polgári Tagozat tisztikeresztje” kitüntetést.

Az 1980-as évek elején egy hosszabb franciaországi kutatóösztöndíjnak köszönhetően felfigyelt a franciáknak az állandó szókapcsolatok iránti érzékenységére. Ez irányította rá figyelmét a magyar szólások, közmondások kutatásának fontosságára is.

E munka eredményeképpen több könyve jelent meg – esetenként társszerzőkkel, társszerkesztőkkel együttműködve – szólásainkról, közmondásainkról, azok eredetéről. Közülük a főszerkesztőként jegyzett „vezérhajó” a Magyar szólástár – Szólások, helyzetmondatok, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című, csaknem 1000 oldalas kötet, valamint az 1800 szólás, közmondás eredetét, kultúrtörténeti hátterét bemutató Szólások, közmondások eredete című, 746 oldalas frazeológiai etimológiai szótár. A közmondások iránti tudósi buzgalmát mutatja a Lassan a testtel! – Emberi testrészek a magyar szólásokban, közmondásokban című/alcímű, az állatneves szólásokat, közmondásokat soroló és magyarázó Itt van a kutya elásva kötet, a társszerzővel jegyzett Szinonimák – 20 000 rokon értelmű szó dióhéjszótára és a legfrissebb, a növény-, virág- és gyümölcsnevek szólásait-közmondásait elénk táró Nincsen rózsa tövis nélkül, valamint a magyar helyzetmondatokat bemutató Mi a szösz? című kötetek.

Tagja több hazai és külföldi tudományos testületnek, egyebeken kívül az MTA Nyelvtudományi Bizottsága Szótári Munkabizottságának, valamint egyik sorozatszerkesztője a Tinta Könyvkiadó Az ékesszólás kiskönyvtára című sorozatának.

Legkedvesebb saját könyve: Szólások, közmondások eredete – Frazeológiai etimológiai szótár.

Köszönjük a Tinta Könyvkiadó hozzájárulását a “Nyelvészportrék” c. beszélgetéssorozat közzétételének engedélyezéséhez. Az interjút Daniss Győző készítette.

Leave a Reply