Búcsú Bencédy Józseftől

2016. november 20.Közösség és nyelv

2016. november 15-én helyezték örök nyugalomra dr. Bencédy Józsefet, szövetségünk tiszteletbeli elnökségének tagját, az Édes Anyanyelvünk folyóirat szerkesztőbizottságának elnökét. Temetésén Juhász Judit mondott búcsúbeszédet, melyet teljes terjedelmében közlünk.

95. születésnapja előtt alig két héttel, türelemmel viselt hosszú betegség után, október 17-én elhunyt az ötvenes években indult legendás nyelvész nemzedék jeles képviselője, korelnöke: dr. Bencédy József.

Fájdalmas hír, még akkor is, ha tudjuk, egy hosszú és teljes földi élet lezárását jelenti. Megrendítő akkor is, ha tudjuk, gondoskodó szeretet és ragaszkodó tisztelet övezte Őt élete utolsó pillanatáig. A veszteséget érezzük annak ellenére, hogy tudjuk, idős éveiben is megőrizhette szellemi frissességét – túl a nyolcvanon még négy remek és hasznos kötetet írt, a legutóbbinak, a Nyelvtudományi elméletek és nézetek a 20. században című kötetének megjelenésekor már 92 éves volt! De még ezután is dolgozott! A metaforikus szavak, szójelentések témaköre foglalkoztatta, ezt a könyvét azonban már nem tudta befejezni. Látása meggyengült, teste erőtlenné vált, de esendőségében is mindvégig az a barátságos, nyílt, szerény és fegyelmezett úr maradt, akinek megismerhettük.

Bencédy József félárvaként nőtt fel. Nyolcéves sem volt, amikor édesapja meghalt. Testvérével együtt nagy szegénységben éltek. Édesanyja gyakorta mondta neki: „Tanulj szorgalmasan, mert akkor ingyenes leszel az iskolában és az internátusban”. A tehetséges gyermek a ciszterci atyák pécsi, majd budapesti gimnáziumába került, ahol nemcsak tanították a növendékeket, nevelték is: „rendszeretetre, pontosságra, az értékek tiszteletére és követésére”. Tanár úr szívesen emlékezett az Eötvös Kollégiumban töltött időszakra is, ahol a katonaság és hadifogság kétéves megszakításával 1940-től 47-ig tanulhatott. 1947 júniusában bölcsészkari szigorlatot tett. Ötévi budapesti gimnáziumi tanárság után, 1952-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskolába hívta meg tanítani Fábián Pál, a Nyelvtudományi Tanszék akkori vezetője. Sajnos, csak három évig, mert 1955-ben váratlanul és indokolatlanul megszüntették a főiskolát. Ezek az esztendők mégis meghatározóak voltak számára: miközben a leíró nyelvtannak csaknem minden ágát tanította, elkészítette a nyelvhelyességi stílus főiskolai jegyzetét. S ami legalább ennyire fontos: megismerkedett a nyelvész nemzedék nagyszerű egyéniségeivel, Lőrincze Lajossal, Rácz Endrével, Deme Lászlóval és a többiekkel, akikkel az elkövetkező évtizedekben nemcsak becsülték, mindig segítették is egymást. Megosztottságtól gyötört világunkban különösen nagy érték ez.

A körülmények szorításában tehát tudományos törekvéseit némiképpen háttérbe kellett szorítania: 1955-ben a budapesti Bolyai János Gimnázium igazgatója, majd 1958-tól a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője lett. Természetes, hogy az elméleti nyelvészet helyett elsősorban a közoktatási feladatok kötötték le erejét, mégis őszinte elismeréssel kell méltányolnunk, hogy minisztériumi évei alatt is tevékeny nyelvész maradt. Így például részt vett az értelmező szótár munkálataiban, továbbá 1959-től tanított az ELTE Mai Magyar Nyelvi, illetőleg Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékén. Nyelvészpályájának nevezetes teljesítménye fűződik életének ehhez a szakaszához: a hosszú éveken át használt A mai magyar nyelv című egyetemi tankönyvnek 1968-ban Bencédy József írta modern szemléletű jelentéstani fejezetét. Tisztviselői munkája során sokat tett az anyanyelvi nevelés ügyéért.

Hatékonyan támogatta a magyar nyelv eredményesebb iskolai oktatását célzó munkálatokat is: amiként Fábián Pál összegezte: nem rajta múlt, hogy később a reformok – sajnos – más irányba fordultak. Elképzeléseit Az anyanyelvi nevelés szemléleti háttere című, 1989-ben megvédett kandidátusi tézises összefoglalója tartalmazza. Hosszú pályafutása során bármilyen munkakörbe került, Bencédy József egyaránt eredményesen és állhatatos meggyőződéssel tevékenykedett, gimnáziumi igazgatóként, tisztviselőként, főiskolai főigazgatóként és tanszékvezetőként, felelős szerkesztőként, nyelvművelőként és alkotó tudósként mindig helytállt. Családapaként és a közélet jeles személyiségeként is hűséges maradt övéihez és eszményeihez.

1974-ben kezdte meg működését az Egri Tanárképző Főiskola csepeli kihelyezett tagozata, Bencédy József ennek, majd az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának igazgatója és magyar nyelvészeti tanszékének vezetője lett. Barátai őszintén örültek ennek a fordulatnak: hiszen a tanár úr így a korábbinál jóval több időt és energiát fordíthatott a nyelvészeti tevékenységre. Amiként 80. születésnapján Fábián Pál őt köszöntve elmondta: a főiskolai kinevezésnek volt köszönhető, „hogy 1979-ben, amikor végre sikerült megindítani az Édes Anyanyelvünk című folyóiratot, fel lehetett őt kérni a felelős szerkesztői teendők ellátására. A szerkesztőségi beszélgetésekre, vitákra, a valami újat csinálás örömére a mai napig szíves örömest emlékszem vissza.” – emlékezett a nyelvész. A lap szerkesztőbizottságának elnöke Lőrincze Lajos lett, Bencédy József pedig tizenkét évig irányította a lapot, „bölcsen, megfontoltan és eredményesen” – Grétsy Lászlót idéztem, aki 1992-ben vette át a felelős szerkesztői posztot, a szerkesztőbizottság elnöke pedig Deme László halálát követően Bencédy tanár úr lett. A lap állandó szerzőjeként is lelkiismeretesen és odaadóan dolgozott – a legutolsó évekig. Emellett hosszú évtizedeken át tagja volt az akadémiai nyelvművelő és helyesírási bizottságoknak, tagja a társaság választmányának, elnökségi tagja az Anyanyelvápolók Szövetségének, s amíg a testületet meg nem szüntették, tagja volt a Magyar Rádió nyelvi bizottságának.

Bencédy József 2015 tavaszán elsőként kapott (Szathmári István professzorral) arany fokozatú Kazinczy-díjat

Bencédy József – írásainak bibliográfiája szerint – igen nagy érzékenységgel figyelte a magyar sajtó nyelvét, hosszabb-rövidebb cikkekben emlékeztette az újságírókat: legyenek fogalmazásuk, nyelvezetük tekintetében igényesebbek. Ezt a célt igyekezett szolgálni Nyelvművelő tanácsok (1968, 1977), majd a Sajtónyelv című (1995) könyveivel. Ezek a művei joggal tekinthetők a magyar médianyelvi kutatások előfutárainak. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán ő volt a sajtónyelv előadója. „Pályájának bármely állomását idézzük meg, minden korszakát az anyanyelvi nevelés intézményrendszerének gyarapítása, az iskolaépítés, a szakmai műhelyek létrehozása és éltetése jellemezte – így méltatta őt Balázs Géza professzor. Ritka és bámulatra méltó jelenség, hogy Bencédy tanár úr tevékenysége nyugdíjba vonulása után teljesedett ki igazán. 1989-ben szerezte meg a kandidátusi fokozatot. A hivatali kötelezettségektől megszabadulván számos intézményben tanított. Nyelvész társaival s a nagyszerű középiskolai tanárokkal szervezték a magyar nyelv hetét, s Péchy Blankával, Deme Lászlóval és Lőrincze Lajossal megalapították, elindították és éltették az olyan mozgalmakat, mint a Kazinczy-verseny – melynek áprilisi döntőjét Győrben több mint ötven esztendeje folyamatosan megrendezik a Kazinczy Gimnázium vezetői –, vagy az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyt Sátoraljaújhelyen. Nem véletlen, hogy a tolnai születésű Bencédy Józsefet díszpolgárává választotta az észak-magyarországi település! Bencédy József nem lehetett olyan elfoglalt, hogy ne vállaljon feladatot a versenyek szervezésében és zsűrijében. Szinte természetes, hogy már a 70-es években bekapcsolódott az országos középiskolai tanulmányi verseny magyar bizottságának munkájába, továbbá rendszeresen szerepelt jegyzeteivel, kis esszéivel a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című vasárnapi műsorfolyamában, s ha kellett, szelíden, de határozottan szembe szállt a nyelvművelő mozgalmat igaztalanul támadókkal, de nem folytatom tovább.

Ravatalánál állva megköszönjük a Gondviselés kegyelmeit, Bencédy József életét és munkásságának sok-sok gyümölcsét. Csak remélni merem, hogy nemcsak itt a búcsúzás perceiben, de még időben, az életében is sikerült kifejeznünk iránta szeretetünket és becsülésünket. Az ő szavait szeretném segítségül hívni mindnyájunk nevében: „Aki saját gondolatait és érzéseit öltözteti saját szavaiban mondataiba, az nem, vagy nehezebben esik áldozatul közhelyeknek, felesleges idegen szavaknak; aki felismeri nyelvi, nemzeti értékeit, nem válik kozmopolitává; aki megtapasztalja a gondolatok pontos kifejezésével járó fájdalmas és szép küzdést, jobban megérti a másik embert; aki felfogja a maga nemzeti nyelvének minőségét, megbecsüli majd a másét, s úgy válik egy tágabb közösség értékes tagjává, hogy öntudattal érti és képviseli a maga és népe értékeit.”

Kedves Tanár Úr! Nyugodjék békében!

2016. november 15.

Juhász Judit

Látogatása során cookie-kat használunk, amelyek segítenek testreszabott tartalmat megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Részletek...