Az Anyanyelvápolók Szövetsége ismét a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartotta magyar nyelv napi ünnepi ülését. Negyedik alkalommal ünnepeltük november 13-án a magyar nyelv napját. Az ünnepi emlékülésen az anyanyelv ápolását, a szép magyar beszédet és a kitartó munkát elismervén több díjat is átadtunk, valamint az érdeklődők a tájnyelvvel kapcsolatos előadásokat hallgathattak meg.
Lőrincze-díj az anyanyelvápoló munka elismeréséért
A tavalyihoz hasonlóan idén is átadtunk két Lőrincze-díjat. Az egyik idei kitüntetett Koltói Ádám egyetemi docens, nyelvész. Nyelvművelő írásainak gyűjteménye Jó szóval címmel jelent meg.
Ugyancsak Lőrincze-díjat kapott továbbá Raátz Judit az ELTE BTK Mai Magyar Tanszékének főiskolai docense, az MTA Nyelvtudományi Intézete tudományos munkatársa. Szakterülete a névtan, azon belül is a keresztnevek.
Rendkívüli díjak
Az idei magyar nyelv napi ünnepségen rendkívüli Kazinczy-díjat adott át a Kazinczy-díj Alapítvány. Ungváry Ildikót, a Magyar Katolikus Rádió volt munkatársát korábban már Kazinczy-díjra jelölték, és most a magyar nyelv napja ünnepsége bizonyult méltó alkalomnak a díj átadására – melyet az elhunyt díjazott családtagjai vettek át.
Péchy Blanka-díjat kapott Nagy Imréné, aki a Kazinczy-díj Alapítvány adminisztratív háttérmunkájával és odaadó segítségével érdemelte ki a kitüntetést.
Maróti Istvánt, a szövetség volt főtitkárát több mint másfél éve veszítettük el. Az Anyanyelvápolók Szövetsége munkáját évtizedeken át segítette, így a szövetség egy emlékérmet alapított az ő tiszteletére. Az első díjazott Bakóné Aradi Éva siklósi tanár.
A magyar nyelv napjához kapcsolódott Balatonfüred, Debrecen, Kecskemét, Gyula és Nagyszalonta város középiskolások részére kiírt közös irodalmi pályázata díjainak átadása, valamint ezen az ünnepi alkalmon adta át A Magyar Nyelv Múzeuma az Írj levelet Kazinczy Ferencnek! pályázat díjait is, valamint a Bárczi-harangot Fekete László nyelvésznek a Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány.
Tájnyelv régen és ma
Az ünnepi ülés második felében a tudományos előadásoké volt a főszerep. Péntek János, az MTA külső tagja, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke Nyelvünk táji változatosságának dicsérete címmel tartott előadást. Gósy Mária egyetemi tanár, az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos tanácsadója Tájnyelv, köznyelv, beszélők című előadásában a régi és a mai élő beszéd különbségeire és hasonlóságaira hívta fel a figyelmet.
A Magyar Nyelvstratégiai Intézetről Bencze Lóránt professor emeritus, az intézet igazgatója tartott előadást.
Élő tájnyelvek
2000 óta az Anyanyelvápolók Szövetsége a kulturális kormányzattal közösen anyanyelvi pályázatokat hirdet meg, s ezek válogatott anyagát könyvben is megjelenti. Az idei magyar nyelv napján az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen meghirdetett Kárpát-medencei pályázat nyertes tanulmányaiból szerkesztett Élő tájnyelvek című kötetet is bemutattuk.
Muszka Ágnes