Legújabb könyvének bemutatójával köszöntötték dr. Kováts Dániel tanár urat január 22-én az újbudai TIT Stúdió Egyesületben. Barátok, családtagok, egykori munkatársak és tanítványok generációi – mintegy nyolcvanan – jöttek el a Zsombolyai utcába, hogy találkozhassanak korunk legnagyobb Kazinczy-kutatójával, nyelvművelő mozgalmaink rendíthetetlen bástyájával, a sárospataki tanítóképző Kazinczy- és Lőrincze-díjas nyugalmazott professzorával.
A rendezvény apropóját két dolog adta: az egyik, hogy Tanár úr éppen egy hónappal ezelőtt, december 22-én töltötte be a 90. életévét, a másik, hogy néhány hete jelent meg legújabb könyve, az Egynapi járóföld. Decemberben már két helyen is bemutatták a kötetet, először Miskolcon, a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában, azután Széphalomban, A Magyar Nyelv Múzeumában is. A budapesti közönség pedig most, a magyar kultúra napján ismerhette meg a majd 500 oldalas kötetet.
Kováts Dániel tanár úr számos irodalom- és helytörténeti könyv, folyóiratcikk szerzője; termékeny munkásságát egészen fiatalon kezdte, és – ami manapság már ritkaságszámba megy – nyugdíjba vonulása után is ugyanolyan lendülettel folytatta szerzői, szerkesztői tevékenységét, mint eladdig. Megszokhattuk hát, hogy Tanár úr időről időre előrukkol valamivel Kazinczyról, Móriczról, a Zemplénről vagy az Édes Anyanyelvünk versenyről – önmagáról azonban eddigi írásaiban nem sokat árult el. Ezért is különleges ez a könyv, hiszen a sok-sok szakmai mű után most egy önéletírást tarthatunk a kezünkben, melyben élete igen kalandos első 30 évének történetét meséli el a több szakmai és állami díjjal is kitüntetett író.
A könyvbemutató este hatkor kezdődött, de a terem fél órával előtte már gyakorlatilag megtelt. A rendezvényre érkezők közül szinte mindenki kihasználta a lehetőséget, hogy íróval és művével egyszerre találkozhat, így rengetegen dedikáltattak könyvet maguknak, sőt ismerőseiknek, családtagjaiknak is – voltak, akik egyszerre négy-öt példányt. Fél hatkor már kígyózott a sor a szerző asztala előtt: minden megjelent személyesen akart köszönni, gratulálni Tanár úrnak, Dani bácsinak, Daninak, kezet szorítani vele, köszönetet mondani sok mindenért – és természetesen hazavinni a könyvben egy-két sort szeretett Dani bácsink saját keze írásával. A könyvbemutató kezdetéig nem is jutott idő mindenkire, így a gratulációk és a dedikálás a bemutató után is folytatódott.
Kováts Dániel tanár urat és a megjelent érdeklődőket a TIT Stúdió Egyesület nevében dr. Koncz Gábor igazgató köszöntötte, ezután pedig rendhagyó pódiumbeszélgetés kezdődött. Dani bácsit lánya, Kováts Lívia és unokája, Kemecsei Balázs kérdezte életéről, indíttatásairól, pályakezdéséről: a most megjelent könyvben is szereplő régi fényképekből vetítettek ki néhányat, és Tanár úr ezen képek kapcsán mesélt iskolás éveiről, fiatalkoráról, az irodalommal, a szerkesztői munkával való első találkozásairól – azokról az életeseményekről, melyek a jellemfejlődésében és egész későbbi pályafutásában meghatározó szerepet játszottak.
Kováts Dániel a család abaújnádasdi nemesi kúriájában született, és bár az élet időről időre messze sodorta Abaújtól, Zempléntől, minduntalan visszatért arra a vidékre, ahol született, ahol nevelkedett. És nem csak testben, hanem szellemben is: élete eddigi kilencven évében szakmai, irodalmi, nyelvművelő munkásságával is rendületlenül szolgálta, szolgálja szűkebb pátriájának közösségeit.
Diákéveit Kőszegen, Miskolcon és Budapesten töltötte, és elhivatottságát, szívós kitartását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tanulmányait annak ellenére is sikeresen befejezte, hogy az ötvenes években – politikai okokból – a családjával együtt a Hortobágyra deportálták. A tanulmányai során megszerzett kincseket pedig tarsolyában visszavitte szülőföldjére: évtizedeken keresztül tanított többek között Zemplénagárdon, Sátoraljaújhelyben, majd a sárospataki tanítóképzőben is. Tudományos írásai, művei is javarészt Zemplénhez és Abaújhoz kapcsolódnak. Több hiánypótló értekezést és könyvet írt Újhely, Patak és a Hegyköz helyneveiről, és mindenki másnál mélyrehatóbban foglalkozott a vidék egyik leghíresebb szülöttje, Kazinczy Ferenc életének, munkásságának kutatásával.
Meghatározó szerepe volt a megye kulturális, honismereti, nyelvművelő mozgalmainak megszervezésében, s munkájával nagyban hozzájárult A Magyar Nyelv Múzeumának létrehozásához is. Évtizedeken keresztül zsűrizett az országos anyanyelvi versenyeken, számos kiadványt szerkesztett az újhelyi Édes Anyanyelvünk verseny történetéről. Az utóbbi évekig rendszeres előadója volt az Anyanyelvápolók Szövetsége nyári ifjúsági táborainak, így a középiskolások széphalmi táborának is. Szelíd szavával, közvetlen stílusával egy csapásra megnyeri a hallgatóit, és – akárcsak pályatársa és jó barátja, a néhai Wacha Imre tanár úr – a generációs különbségek ellenére is hatalmas népszerűségnek örvend az ifjú nyelvművelők köreiben is.
Tanár úr egész életével példát mutat. Tudományos munkásságával nyelvészeknek, irodalmároknak, helytörténészeknek. Előadói képességeivel, mindig alapos felkészültségével és minden körülmények közötti emberségével a pedagógusoknak. Szülőföldjéhez való töretlen ragaszkodásával, annak egész életen át tartó hűséges szolgálatával, a szülőföld kultúrájának lankadatlan emelésével pedig ebben az eltorzult világban mindannyiunknak. Önéletírása is ennek az ügynek a szolgálatában áll: aki nem ismeri személyesen Tanár urat, a könyv olvasása során az is példát kaphat minderről.
Kemecsei Balázs, Tanár úr unokája így írt az újonnan megjelent könyvről:
„Nagyapám […] életének leginkább kalandos, tanulságos és innen nézve a történelem sodrában játszódó első harminc évéről mesél benne. A visszaemlékezés egy felvidéki kúriában kezdődik, és egy Horthy-korszakbéli katonaiskolában folytatódik, hogy aztán igazi gátfutás kezdődjön a II. világháború és még inkább a Rákosi-rendszer nehezített pályáján. […] Még az is kiderül, hogy nemcsak tanárral, íróval és szerkesztővel, de ebbéli tevékenységétől sajnálatosan eltanácsolt, így titokban munkálkodó költővel is van dolgunk!”
Kováts Dániel tanár úrnak az irodalmi életben és a nyelvművelésben szerzett elévülhetetlen érdemeit többek között Kazinczy- és Lőrincze-díjjal, Apáczai- és Toldy Ferenc-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével és Magyar Arany Érdemkereszttel is elismerték, de nyelv- és emberművelő munkásságának legnagyobb elismerését és bizonyítását az jelenti, hogy régi kollégák, hálás tanítványok, a sok-sok évvel ezelőtti és a fiatalabb ismerősök is rendszeresen tartják vele a kapcsolatot, s hogy nem adódhat olyan alkalom a köszöntésére, hogy azon ne gyűlnének össze legalább olyan szép számmal, mint ezen a rendezvényen.
Isten éltesse hát Tanár urat – Dani bácsinkat –, és várjuk a könyv folytatását a második és harmadik harminc évről!
A rendezvényen Reiser György Lukács fényképezett; a képek a kapcsolódó galériában tekinthetők meg.
