Közösség és nyelv

Megújítja együttműködési megállapodását az Anyanyelvápolók magyarországi és erdélyi Szövetsége

Együttműködési megállapodás megújítása

Március 18-án, szombaton, a két Szövetség elnöke, Juhász Judit és Péntek János aláírásával megújítja a tartalmában a mostani helyzethez igazított korábbi, még 2001-ből származó együttműködési megállapodást. Az aláírásra az Aranka Nyelv- és Beszédművelő Verseny helyszínén, a kolozsvári Apáczai Gimnáziumban kerül sor.

Az eseményen a két Szövetség elnökségéből is többen jelen lesznek. Az együttműködés indoklása alapvetően nem változott:

„Abból a felismerésből kiindulva, hogy az anyanyelvvel és a nyelvhasználattal kapcsolatos gondok és tennivalók nem azonosak ugyan, de közösek az anyaországban és a külső régiókban, az anyanyelvi mozgalom két fő intézményének e megállapodásban hivatalosan is szentesített együttműködése a mozgalom nemzeti keretben megvalósuló összefogását szolgálja.”

A megállapodás a folyamatos együttműködést, a kölcsönös tájékoztatást, a kiadványcserét, valamint szakmai rendezvények, képzések közös szervezését tartalmazza.

Fotók: Barna Dávid

Látogatása során cookie-kat használunk, amelyek segítenek testreszabott tartalmat megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Részletek...