Közösség és nyelv

Kazinczy-gála a Petőfi Irodalmi Múzeumban

2013. február 26. április 12th, 2017 Nincs hozzászólás

A korábbi években nagy sikerrel lezajlott Kazinczy-gálát immár harmadik alkalommal rendezte meg az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Kazinczy-díj Alapítvány múlt szombaton, 2013. február 23-án. Az ünnepségnek a Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont. 
Az ország minden tájáról érkeztek meghívott vendégek szép számmal, így az impozáns Díszterem hamar megtelt érdeklődő közönséggel. Ám azoknak sem kellett aggódniuk, akik esetleg kiszorultak az előadás helyszínéről, hiszen a nyitott ajtó, illetve a remek technikai felszereltség, a kivetítő a hátsó teremben és az aulában lehetővé tették, hogy a későn érkezők is nyomon követhessék a színvonalas műsort.

A Himnusz közös eléneklése után a megjelenteket a Kazinczy-díjas Török Annamária, a Magyar Rádió bemondója, az est háziasszonya köszöntötte. A gálán Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke mondott beszédet, valamint Szakonyi Károly, a Kazinczy-díj Alapítvány elnöke és Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió főbemondója is köszöntötték a résztvevőket.

Az idei műsor meghívott fellépőinek életútja egy ponton közös irányt vett: diákkorukban mindannyian elnyerték a Kazinczy-érmet a győri Szép magyar beszéd versenyen. Azóta mindannyian színészek, előadóművészek lettek, szakmai tudásuk, hírnevük segítségével népszerűsítik az anyanyelvápolást, példát mutatva a felnövő generációnak. Mikor színpadra álltak, pár szóval felidézték és átadták a hallgatóságnak, milyen érzés volt számukra, mikor átvehették a Kazinczy-érmet. Hegedűs D. Géza színművész, rendező, a Vígszínház művésze a közönségnek saját Kazinczy-érme megmutatásával kedveskedett az általa kiválasztott szövegek felolvasásán kívül.

A műsor felépítése nagyon színes és változatos volt. Bán János színművész, a Katona József Színház alapító tagja műsorával a színház világába kalauzolta a nézőket. Szalma Tamás, a Veszprémi Petőfi Színház színésze Örkény A végzet című egyperces novelláját mondta el. Tóth Enikő, a Madách Színház színművésze, szinkronszínész pedig József Attila Mámor című versét szavalta.

A gála zenés produkciókban is bővelkedett. A műsor első felében Kováts Kriszta, színésznő, énekesnő, rendező Arany János egyik művét énekelte el. A szintén Kazinczy-érmes Pölcz Ádám, az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola alkalmazott nyelvészeti alprogramjának hallgatója, az Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Szervezetének vezetőségi tagja zongorajátékával emelte a program színvonalát. Peller Anna, a Budapesti Operettszínház énekesnője pedig francia sanzonokat énekelt, illetve bemutatta jódli-tudását is.

A gála szervezői nagy gondot fordítanak évről évre arra, hogy azokról a neves művészekről, az anyanyelv ápolásának ügyéért egész életükben dolgozó emberekről megemlékezzenek, akik sajnos már nem lehetnek közöttünk.
Így idén Bánffy György (1927–2010) színművész, az Anyanyelvápolók Szövetségének néhai elnöke előadásában láthattuk-hallhattuk Kosztolányi Dezső Hajnali részegségét, Nagy Attila (1933–1992), Kazinczy-díjas színművésztől Csokonai-verset hallhattunk, valamint Sinkovits Imre (1928–2001) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész előadásában Illyés Gyula Haza a magasban című versét élvezhettük – sajnos már csak archív felvételekről.

A Szózat eléneklése után a vendégeket fogadás várta a múzeum termeiben.

Az eseményen készült fényképek megtekinthetők a képtárunkban.

Kerner Mária

Leave a Reply