Az Anyanyelvápolók Szövetsége olaszliszkai gyerekeket látott vendégül Budapesten egy három napos táborra, amelyen a kicsik megtekinthettek néhány budapesti nevezetességet, játszótereken és múzeumban jártak, anyanyelvi játékokat játszottak és elmerülhettek a pantomim világában is.

„A Keleti pályaudvar peronján állva boldog gyerekarcokat láttam a vonatból kihajolni, integetni. Akik először jártak a fővárosban, akik először metróztak, akik felnőtteket megszégyenítő nyitottsággal tudnak szemlélni egy hajléktalant a pesti utcán, akiknek ezzel a három nappal kinyílhatott a világ, akik Kosztolányi szavaival akarnak játszani és folytatni mindezt.”

Erdélyi Zsófi beszámolója az olaszliszkai gyerekek táboráról itt olvasható »

Az olaszliszkai gyerekek budapesti táborának pillanatai

Fotósaink folyamatosan készenlétben vannak, így minden nap szinte minden egyes pillanatot megörökítenek