Augusztus 8-án este a sátoraljaújhelyi városházán a város és a helyi intézmények vezetőinek köszöntőivel megkezdődött a XXII. Országos Ifjúsági Anyanyelvi Tábor. Az anyanyelvápoló.hu szerkesztősége is aktívan részt vállal a tábor szervezésében, lebonyolításában, de azért igyekszünk minden nap friss információkkal szolgálni olvasóinknak és az érdeklődőknek. Mindehhez egy „percről percre” cikksorozatot indítunk, amelynek naponta megjelenő cikkjeit folyamatosan frissítjük. Érdemes figyelni! :)
8:30
A tábor első előadójaként Kováts Dániel tanár úr szól a táborozókhoz. Előadásában Széphalom és a környék kötődését mutatja be a magyar nyelvi kultúra kialakulásához. Mindezt nagyon érdekes irodalom és nyelvtörténeti érdekességekkel fűszerezve.
8:52
Károlyi (Károli) Gáspár a közeli Göncön – ahová a táborozók is ellátogatnak majd a kirándulások során – 1588-ban készült el a teljes Biblia fordításával, amelyet 1590-ben Vizsolyban nyomtattak ki.
Morelli Gusztáv – Vasárnapi Ujság 1890/38 Forrás: hu.wikipedia: „Károli szobra 1890-38”. Engedély: Public domain, forrás: Wikimedia Commons
8:59
Szenczi Molnár Albert 1587-ben Göncön deákoskodott, aki az első betűrendes latin-magyar és magyar-latin szótára, valamint németből és franciából fordított zsoltároskönyve révén vált ismertté.
„Még a katolikus Pázmány Péter is megdicsérte a protestáns Szenci Molnár Albert latin nyelvtanát.”
9:05
Balassi Bálint Sárospatakon kötött házasságot 1584 karácsonyán Dobó Krisztinával, akihez több szerelmes versét is írta.
„Ez amaz Julia, kinek ábrázatja, mint címer egy pecsétbe,
Szívedben felmetszve, kiben magát nézze, ha képét tükerébe
Ő látni akarja, mert ott szebben látja, minémő színe, képe.”
9:38
És természetesen itt alkotott Kazinczy Ferenc is, akinek tiszteletére 1876-ra emlékcsarnokot emeltek, amely mellett 2008. április 23-án nyílt meg táborunk jelenlegi színhelye, A Magyar Nyelv Múzeuma.
Kováts Dániel tanár úr előadása annyira szerteágazóan mutatja be a környék nyelvi és kulturális történelmét, hogy szinte lehetetlen most mindent leírni, bemutatni. Az érdeklődőknek viszont nagyon ajánljuk, hogy merüljenek el ebben a nagyon gazdag kulturális és szellemi kincsben, hiszen nagyon érdekes és izgalmas.
10:30
Következő előadónk Fábiánné dr. Szenczi Ibolya tanárnő, táborunk „édesanyja”, hiszen 14 éven keresztül ő látott bennünket vendégül Csongrádon. Ezért is szoktuk csongrádiként emlegetni az anyanyelvi tábort. Évek óta valamilyen filmesztétikai témát mutat be a táborozóknak. Idén a Gyula vitéz télen-nyáron c. film részleteit nézzük meg, amely az idei év érettségi tétele is volt, majd beszélgetünk róla.
13:20
A sátoraljaújhelyi városnézés A Magyar Nyelv Múzeumának Akadémiai termében kezdődik, ahol a börtönszlengről hallgathatunk meg egy rövid előadást, majd elindulunk Újhelybe, hogy megnézzük a város nevezetességeit. Percről percre közvetítésünket a városnézés idejére megszakítjuk, de miután visszatértünk, jelentkezünk néhány képpel és hírmorzsával az elmúl pár órából.