„Statisztikailag is igazolható, hogy a magyarok messze a nemzetközi átlag fölött teljesítenek pesszimizmusban. Hogyan fér ez össze a magyarországi élet minden területén bőségesen megtalálható humorral, Magyarország humornagyhatalmi státuszával?” – teszi fel a kérdést Barta Péter a Sokszínű humor című tanulmánykötet előszavában. Majd azt ígéri, ha továbblapozunk, választ kapunk a kérdésre. Ez nem feltétlenül igaz, azonban számos egyéb érdekes információt biztosan megtudhatunk a humor különböző szempontú megközelítéseiről, így a kötetet csak ajánlani tudjuk.
2012. szeptember 6-án és 7-én az ELTE Bölcsészettudományi Karán rendezték meg a III. Magyar Interdiszciplináris Humorkonferenciát. Az eseményen elhangzott előadások írásos változatát Vargha Katalin, T. Litovkina Anna és Barta Zsuzsanna szerkesztették kötetbe, amely aztán a Tinta Könyvkiadó, az ELTE Bölcsészettudományi Kar és a Magyar Szemiotikai Társaság közös kiadásában jelent meg.
Nyelvében él a humor
Ahogy Prószéky Gábor egyetemi tanár, az MTA doktora fogalmaz a könyv hátoldalán: „nem véletlen, hogy egy humorral foglalkozó konferencia anyaga egy nyelvészeti tanulmánysorozatban jelenik meg, hiszen a humor kifejezésének egyik legfontosabb eszköze a nyelv”. Tartalmilag azonban mind a bemutatott kötet, mind pedig a lassan hagyománnyá alakuló konferencia túlmutat a nyelv és humor kapcsolatának témakörén, hiszen az előadások között a humor irodalmi, filozófiai, pszichológiai, a sztereotípiák felől közelítő elemzése és a médián belüli használata is vizsgálat tárgyát képezi.
A könyv első fejezete Humor a médiában címszó alatt olyan előadásokat tartalmaz, mint a humor hálózattudományi megközelítése (Balázs Géza), a politikai humor Hofi Géza szilveszteri műsoraiban (Nemesi Attila László) vagy éppen a humor szerepe a nyelvészet oktatásában (Schirm Anita). Veszelszki Ágnes a digitális kommunikáción belül az internetes mémek elemzését adja. Ezen belül kitér az elterjedésükre, megjelenésükre, szöveg és kép kapcsolatára. Az elemzés azért is érdekes és hasznos, mert számos információt nyújt azokról a tömör formában megalkotott humoros tartalmakról, amelyekkel nap mint nap találkozunk a közösségi médiában és egyéb portálokon.
A második fejezet a humort az irodalommal és a filozófiával köti össze. Horváth Katalin munkája például Mikes Kelemen prózájának humánus, szelíd verbális humorát vizsgálja a Törökországi levelekben. De ugyancsak ebben a szerkezeti egységben kapunk ízelítőt Rejtő Jenő sajátos humorából (Németh Luca Anna), a névadásban rejlő humorlehetőségekről a paródiák világában (Slíz Mariann) vagy éppen a humort integráló filozófiai kísérletekről (Tánczos Péter).
A kötet talán legérdekesebb fejezete a harmadik, melyben a humor és a sztereotípiák kapcsolatát vizsgálják a szerző-előadók. Hrisztova-Gotthardt Hrisztalina elemzése a svájci önreflexív etnikai viccekre terjed ki, melyek bemutatják, hogy a svájciak hogyan figurázzák ki saját sztereotip tulajdonságaikat (pénz- és bankközpontúság, lassúság, visszafogott szexuális élet). A szerző kiemeli, hogy bár egyes sztereotípiák jó alapot adnak az etnikai humornak, számos olyan sztereotípia is él, mely nem bizonyul jó táptalajnak viccek születéséhez.
Papp Richárd pedig Humor, tradíció és identitás egy budapesti zsinagógai közösség kommunikációjában című írásában jut arra a következtetésre, hogy „a rituális gyakorlatot áthatja az önreflexiók szabadsága, az önreflexiókhoz kapcsolódó önirónia pedig lehetőséget nyújt az ember saját tökéletlenségének belátására”. Ebben a blokkban kap még helyet a 19. század második felének humoreszközeit bemutató tanulmány (Tamás Ágnes), valamint a nevek (Farkas Tamás) és a gender (Hidasi Judit) kapcsolata a humorral.
Humor és Való Világ
A negyedik szerkezeti egység a humor és a pszichológia kapcsolatát elemzi. Ebben például azt is megtudhatjuk, hogy milyen kapcsolata van az agresszív személyiségvonásoknak a humorstílussal és a gelotofóbiával, azaz a nevetségessé válástól vagy kinevetéstől való félelemmel. A következő tanulmányban Pethő Mária azt elemzi, milyen szerepe volt az agresszívhumor-stratégiának a Való Világ 4 és 5 valóságshow-kban. Az igencsak aktuális elemzés azzal a konklúzióval zárul, hogy a műsorok későbbi nyertesei nem kevés mértékben köszönhették sikerüket a színlelt vagy valós intelligenciával művelt agresszív, esetleg szexista humoruknak, hiszen a nyelvi virtuozitás, a verbális eszközök kreatív alkalmazása nagyban hozzájárul a show-műsor szórakoztató jellegéhez.
A kötet utolsó blokkja a humor és a nyelvészet viszonyát veszi górcső alá. Itt olvashatunk arról, hogy a magyar találós kérdésekben a nyelvi humornak milyen szerepe van a szemantika szintjén (Vargha Katalin), hogy a vicc hogyan értelmezhető nyelvészeti feladványként (Fedoszov Oleg), végül pedig arról, hogy a nyelvi humor hogyan jelenik meg a közmondásferdítésekben (T. Litovszki Anna, Vargha Katalin, Barta Péter, Hrisztova-Gotthardt Hrisztalina). Ez utóbbi azért is lehet érdekes, mert nemcsak a magyar kicsavart közmondásokra tér ki (pl.: Az ígéret szép szó, de az interdiszciplináris még szebb.), hanem arra is, hogy más nyelvekben – angol, német, francia, orosz – mennyire tetten érhető ez a jelenség.
A III. Magyar Interdiszciplináris Humorkonferencia előadásaiból összeállított tanulmánykötet összességében, tudományos jellege miatt, talán kevésbé könnyű olvasmány, mint elsőre gondolnánk, mivel azonban számos különböző területen vizsgálja a humor szerepét, jellegét, illetve annak mechanizmusait, sokak érdeklődésére számot tarthat.
A Sokszínű humor a Tinta Kiadó honlapján 20% kedvezménnyel rendelhető meg.
Kerekes Zsolt
