Ismeret és nyelv

Paponya, gyimbor, elecke – népi gyógynövénynevek

Szerző: 2016. április 29. Nincs hozzászólás

A gyógynövényekkel való gyógyítás évszázadokon át a betegségek kezelésének legelterjedtebb módja volt. A szintetikus vegyületek megjelenésével csökkent ugyan a jelentőségük, de ma is számos orvosságban fellelhetők: a növényekből kivont vegyületek tabletták, oldatok, krémek alkotórészei.

A növényismeret tudománya a népi gyógyászatból nőtte ki magát, ezért a növénynevek eredetének vizsgálatakor gyakran találkozhatunk a lakosság által kitalált nevekkel, melyek jellemzően a növény valamilyen tulajdonságára, eredetére, hatására utalnak.

A magyarság első évszázadaiból nincsenek átfogó ismereteink az elnevezésekről, a növénynevek kódexekben, oklevelekben, kézirattöredékekben felbukkannak ugyan, de összefüggő botanikai ismeretek nem maradtak fenn. A könyvnyomtatás feltalálásával és elterjedésével azonban lehetőség nyílt a népgyógyászati tapasztalatok, növényekkel kapcsolatos ismeretek összegyűjtésére, rendszerezésére és közzétételére.

Így születtek meg a XVI. században a füveskönyvek; az első magyar nyelvű munka Melius Juhász Péter Herbáriuma (1578) volt. A füveskönyvben a részletes növényleírások mellett különféle gyógyító eljárásokat is közölt a szerző. Számos gyógynövény külföldön tanult diákok közvetítésével érkezett az országba, a fűszernövények a népi táplálkozásban is megjelentek. A különféle nyomtatott források mellett a kézzel írott gyógynövény-jegyzékek is segítenek képet alkotni a korabeli népgyógyászati praktikákról.

A XVII. és XVIII. században – a gyógyszerkincs bővülésével – újabb és újabb füveskönyvek láttak napvilágot. 1753-ban Carl von Linné megalkotta a ma is használt növényrendszertant és tudományos nevezéktant, amit itthon Benkő József erdélyi református lelkész mutatott be az 1783-ban megjelentetett – latin, magyar, francia, német nyelvű – névjegyzékében. A reformkori nyelvújítás a botanikát sem kerülte el: a nem feltétlenül sikeres növénynevekkel Bugát Pál és Kováts Mihály munkáiban találkozhatunk.

A XIX. század végén elkészült a magyar nyelv szótára, és ekkor jelentek meg az első növényhatározók. A növénynevek helyesírását az MTA Helyesírási Bizottsága által 1985-ben megjelentetett kiadvány rögzíti.

A növények névrészei utalhatnak a növény:

  • fajtájára (fű, bokor, fa),
  • méretére (apróbojtorján),
  • alakjára (harangvirág),
  • színére (fehér üröm),
  • illatára (büdös pipitér),
  • ízére (édesgyökér),
  • előfordulási helyére (mezei zsurló),
  • virágzási idejére (tavaszi hérics),
  • életmódjára (kerti kakukkfű),
  • felhasználására (lámpatisztítófű),
  • (gyógy)hatására (tetűrontófű).

Következzen néhány érdekes példa a növények népi elnevezésére.

paponya, szűzbárány (Vitex agnus-castus – barátcserje)

A szűzbárány (szűzbariska, bárányszűzfa) elnevezés a latin név szó szerinti fordításából származik (agnus ’bárány’, castus ’szűz’) A paponya a pap és a mony (here, tojás) birtokos jelzős összetételből keletkezett, ami a növény bogyós termésére utalt. A népi gyógyászatban nőgyógyászati panaszok kezelésére használják.

gyimbor, gyöngybuckó (Viscum album – fehér fagyöngy)

A gyimbor a dombor ’kidudorodás’ változata. A gyöngy a termés formájára utal, a buckó szintén csomót, kidudorodást jelent. A névadás alapja, hogy a fagyöngy más fákon élősködik, azokon kidudorodást hoz létre, a termése pedig gyöngyre hasonlít. Hivatalos gyógynövény, teáját magas vérnyomás csökkentésére fogyasztják.

szigoráll (Veronica officinalis – orvosi veronika)

Az elnevezés Diószegi Sámuel alkotása. Arra utal, hogy a növény levelekkel sűrűn borított szára a földhöz közel van, csak a virágzó hajtás emelkedik fel, azaz szigorúan áll. A növényt légúti panaszok kezelésére és bőrgyulladásokra használják.

tyúkbolondító (Veratum album – fehér zászpa)

A név abból a népi megfigyelésből származik, hogy a zászpafélék mérgezők: a juh megdöglik tőle, de ezzel mérgezték meg a szomszéd tyúkját, csirkéjét is. A gyógynövény vérnyomáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású.

fekete nadálytő (Symphytum officinale)

fenőgrék, ördöglencse (Trigonella foenum-graecum – görögszéna)

A fenőgrék a német Fenugrek (lat. foenum-graecum ’görög széna’) átvétele. Az ördöglencse nevet a lencséhez hasonlító terméséről kapta. Légúti hurutok kezelésére használják.

pákásznadár (Symphytum officinale – fekete nadálytő)

A nadár utótag népetimológiával jött létre (nadály > nadár > madár). A pákász a szláv páka ’forrasztásra használt eszköz’ főnévből keletkezett. A növény levelét és gyökerét csonttörések forrasztására, zúzódások kezelésére használták.

krisztustenyere (Ricinus communis – ricinus)

A krisztustenyere (istentenyere, Krisztus-pálma) a latin Palma Christi ’Krisztus tenyere’ tükörfordítása, Melius Juhász Péter alkotása. Onnan eredeztethető, hogy a növény levelein öt nagyobb, ujjra emlékeztető karéj látható. A gyógynövény magjából sajtolt olaj hashajtó hatású.

csetenyefa (Picea abies – közönséges lucfenyő)

A csetenyefa elnevezés a román cétină ’fenyőág, fenyővessző’ vagy cetiníş ’fiatal fenyőerdő’ szavakból ered. Ez utóbbit vehettük át csetenyés alakban, amiből az -s elvonásával jött létre a csetenye. A fenyő illóolaját légúti és reumatikus panaszok kezelésére használják.

kis meténg (Vinca minor)

elecke (Menyanthes trifoliata – vidrafű)

Az elecke szó Diószegi Sámuel alkotása, feltehetőleg az eleven szóból származik, ami a növény vízben való gyors szaporodására utal. Ehhez illesztette a névadó a kicsinyítő képzőt. Levelének forrázatát étvágyjavítóként, emésztést serkentő szerként használják.

bervéng (Vinca minor – kis meténg)

Valószínűleg német eredetű, a bervinc, beerwinck ’kis meténg’ szóból származik, ezek a latin (vinca)pervinca-ból erednek. A magyarba a német bervinc került át bervéng formában, de az örökzöld növényt kemény, bőrszerű levele miatt börvénynek is hívták. Szárított hajtásának teáját vérnyomáscsökkentő, vízhajtó hatása miatt isszák.

sobraborifű (Coriandrum sativum – kerti koriander)

Többszörösen összetett szó, a zsebrák (cseh: žebrák, szlovák: žobrák) szláv eredetű, jelentése: szegény ember, koldus. A bors szó arra utal, hogy a növény termése a borshoz hasonlít. A magyarázó szerepű. A koriander gömbölyded termése tehát a szegény emberek borsa volt. Teája szélhajtó és görcsoldó hatású.

gerentfű, gódirc (Chelidonium majus – vérehulló fecskefű)

A szó a német grint ~ grind szóból ered, jelentése: var, fakadék, kosz. A szó eleji mássalhangzó-torlódást feloldva gerént formában került nyelvünkbe. A növény tejszerű nedvét sebek, szemölcsök gyógyítására használták. Másik neve gódirc volt, ami a fecskefű német nevének (Goldwurz ’arany gyökér’) elferdítésével keletkezhetett.

dr. Orosz Tamás

Forrás: Vörös Éva: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. Debrecen, 2008.

Látogatása során cookie-kat használunk, amelyek segítenek testreszabott tartalmat megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Részletek...