Az 1848/49-es forradalom, október 6-a, az aradi vértanúk neve iskolai tananyag, ám mégis keveset tudunk elítélésük és kivégzésük körülményeiről, a köréjük teremtődött kultusz kialakulásáról, Batthyány Lajos peréről, vagy akár arról, hogy miért éppen október 6-án hajtották végre az ítéletet. Emlékező cikkünkből ez is kiderül!
Ha „fellapozzuk” az internetes világlexikont, október 6-ra 42 évfordulót, emellett számos születési és elhalálozási dátumot jelenít meg, s valószínűleg nem teljes a lista. 1395-ben például, Zsigmond király kérésére, ezen a napon adta ki IX. Bonifác pápa az óbudai egyetem alapítólevelét; épp 350 éve ilyenkorra datálják a Wesselényi-összeesküvés kezdetét; 1848-ban ekkor tör ki a harmadik bécsi forradalom, amikor a szabadságharc szimpatizánsai meg akarták akadályozni a magyar forradalom leverésére induló császári csapatok kivonulását a városból; 1951-ben pedig (egyébként minden bizonnyal nem véletlenül) október 6-án kezdte meg rendszeres magyar nyelvű adását a Szabad Európa Rádió. Mindezek mellett azonban legjelentősebb az aradi tizenhármakként emlegetett vértanúk 1849-es kivégzése.
Thorma János: Aradi vértanúk (forrás)
Kik az aradi vértanúk?
Bár elsősorban a tizenhárom Aradon kivégzett honvédtisztre gondolunk aradi vértanúkként, a ma Romániához tartozó városban 1849 augusztusa és 1850 februárja között rajtuk kívül még három honvédtisztet végeztek ki, Haynaunak a forradalomban résztvevő tisztek elleni bosszúhadjárata részeként: Ormai Norbert ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát – őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni –, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos ezredest, Kazinczy Ferenc fiát – őt szokás a tizenötödik aradi vértanúnak nevezni – és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Emellett augusztus 20-án Görgey Artúr volt segédtisztjét, Hruby Gyula őrnagyot Temesváron, október 6-án Batthyány Lajos miniszterelnököt (a tizennegyedik „aradi” vértanút) Budapesten lőtték főbe. Ugyanekkor halt meg Lenkey János honvéd vezérőrnagy, kivégzésére azért nem került sor, mert a börtönben megtébolyodott. Vele együtt tehát 20 honvédtisztre emlékezhetünk október 6-án.
A tizenhármak – előzmények, elítélésük
A szabadságharcról folyó közbeszédben máig vitatott, hogy a világosi fegyverletétel árulás volt-e vagy sem, az azonban bizonyos, hogy 1849 augusztusában Görgey az oroszokkal és nem a császáriakkal szemben tette le a fegyvert, aminek nem is annyira burkolt üzenete nem a harc feladása volt, inkább valamiféle racionális meggondolás, a túlerővel szembeni, amúgy is vállalhatatlan harcról való lemondás. A forradalmi hangulaton, a tisztek (osztrák szempontból nézve) árulásán túl ez is jelentősen szerepet játszott abban, hogy az osztrákok olyan súlyos megtorlást követeltek, és hogy a tábornokoktól megvonták a tiszteknek kijáró, lőpor és golyó általi halál lehetőségét.
(Forrás: wikipédia)
Az aradi kivégzést nem véletlenül időzítették október 6-ára. Amint a bevezetőben említettem, ezen a napon tört ki a harmadik bécsi forradalom (ekkor gyilkolták meg Theodor Baillet von Latour császári hadügyminisztert), ennek egyéves évfordulóján végrehajtani a szeptember 21-én, illetve 26-án kelt ítéleteket szintén a forradalmárokon vett elégtétel részét képezte. Végül, különleges kegyelemből (mivel a császári csapatok ellen voltaképpen nem harcoltak) golyó általi halálos ítéletet hajtottak végre Lázár Vilmos főtiszt (ezredes), Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József tábornok esetében, valamint kötél által hunyt el lovag Poeltenberg Ernő tábornok, Török Ignác tábornok, Lahner György tábornok, Knezich Károly tábornok, Nagysándor József tábornok, gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok, Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok, gróf Vécsey Károly tábornok.
Török Ignác esetében voltaképpen nem beszélhetünk kivégzésről, hiszen szívrohamot kapott, mielőtt a hóhér végrehajthatta volna az ítéletet. Az akasztásoknál a fenti sorrend ugyanakkor a kivégzés sorrendjét is jelöli, mivel a büntetéshez tartozott az is, hogy ki hány társának halálát kellett, hogy végignézze. Bár a császáriaknak Damjanich okozta a legtöbb bosszúságot, s így őt „illette volna” az utolsó hely, Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta, ezért Vécsey került az utolsó helyre.
Gróf Batthyány Lajos
(Forrás: tiszta-lap.hu)
Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke elleni per voltaképpen koncepciós per volt, ugyanis őt azokért a tetteiért „vonták felelősségre”, amelyeket Magyarország lázadó országgá való nyilvánításának 1848. okt. 3-i dátuma előtt „követett el”. A koholt vádak alapján meghozott ítélet börtönbüntetést és vagyonelkobzást írt elő, ez a bécsi udvar nyomására szigorodott kötél általi halálra, ám a haditörvényszék az ügyet az uralkodó kegyelmébe ajánlotta.
Batthyány végül részben a példát statuálni akaró bécsi kamarilla, részben szintén Haynau személyes bosszújának esett áldozatul, ugyanis a végső ítélethozatal előtt átszállították Pestre, s itt a bresciai hiénaként is emlegetett Haynau jóváhagyta a halálos ítéletet.
A golyó általi halál „kegyelmében” azért részesülhetett, mert a börtönben öngyilkosságot kísérelt meg, és a nyakán ejtett súlyos sérülések lehetetlenné tették az akasztást. A magyar miniszterelnököt, aki a súlyos vérveszteségtől támolygott, ketten kísérték. A szájhagyomány szerint a kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett, utolsó szavai az „Éljen a haza! Rajta, vadászok” voltak.
Emlékezetük
Az 1848/49-es forradalom jelentőségét, nemzetet összekovácsoló erejét az is bizonyítja, hogy a mártírhalált halt tábornokok kultusza voltaképpen már a kivégzés napján elkezdődött. Az ítéletvégrehajtás helyszíne alig néhány órával a tábornokok halála után zarándokhellyé változott, az üzletek zárva tartottak azon a napon, a kivégzés legapróbb mozzanatairól pedig a szájhagyomány őrzött meg történeteket. Kiss Ernőt elsőre vállon találta a golyó, térdre bukott, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek; a monda szerint egy katona odarohant, és egészen a fülébe dugva a puskát lőtte le. Damjanich Jánost lábtörése miatt parasztszekéren vitték a vesztőhelyre, a kocsin végig szivarozott. A hagyomány úgy tartja, hogy kivégzéskor a tábornokok elbúcsúztak egymástól, de mivel Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, a legenda szerint Damjanich holttestéhez lépett, és megcsókolta annak kezét.
Bélyegemlékblokk, 1989. (forrás: wikipédia)
Emlékjel állítására csupán az 1867-es kiegyezés után lehetett gondolni, a vesztőhelyen ma látható obeliszket 1881-ben állították fel. Az aradi Szabadság-szobrot, Huszár Adolf és Zala György alkotását 1890-ben avatták fel, majd, 1925-ös lebontását követően, 2004-ben állították vissza eredeti helyre (kiemelt képünkön). Emellett számos emlékmű és -tábla, közterek és művészeti alkotások őrzik emléküket.
Széman E. Rózsa
Források
Az aradi vértanúk (vál, szerk., előszó és jegyz. Katona Tamás). Budapest : Neumann Kht., 2001.
Hermann Róbert: Az 1849–1850. évi kivégzések. Aetas 2000/1-2.
Hermann Róbert: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúi – október 6.
Hermann Róbert: Perbe fogva felségárulásért. Napkút, 2007/8.
Pásztor Emil: A tizenötödik aradi vértanú, Zrínyi Katonai Kiadó, 1979.
Vértanúk könyve (szerk. Hermann Róbert). Budapest, 2007.
