Közösség és nyelv

Programok a magyar nyelv napján

November 13-án ebben az évben is több programmal készülnek a magyar nyelv napjára országszerte és határon túl. A szervezők ünnepi gálával, irodalmi esttel, előadásokkal, anyanyelvi játékokkal, kiállításokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket.

A fővároson kívül több vidéki város kapcsolódik be az ünneplésbe. Igyekeztünk összegyűjteni a legnagyobb eseményeket, de kérjük olvasóinkat, ha tudnak még programot, amit nem említettünk, osszák meg velünk hozzászólásukban.

Budapest – ünnepi gála a Vigadóban

Az Anyanyelvápolók Szövetsége 2016-ban is megrendezi a már hagyományosnak mondható ünnepi gálaestjét. A műsor közreműködői: Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, Petrás Mária Prima Primissima Díjas keramikusművész, népdalénekes, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai, valamint a Cédrus táncegyüttes és a Resti Kornél zenekar.
Az est folyamán adják át a Lőrincze-díjakat és a Maróti István emlékérmeket, valamint az ASZ országos esszépályázata, A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! levélíró pályázata díjait, továbbá Balatonfüred városának elismerését a Kisfaludy Sándor versmondó-verseny győzteseinek.
Az esemény műsorvezetői: Bordi András és Török Annamária Kazinczy-díjas rádióbemondók. (Részletek itt)

Széphalomban is ünnepelnek

A széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma is ünnepséget szervez a magyar nyelv napja előtt egy nappal. A november 12-én 16:30-tól kezdődő alkalmon Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely város polgármestere köszönti a vendégeket, az Anyanyelvünkért és Széphalomért díj átadása után pedig Dunai Tamás Jászai Mari- és Kazinczy-díjas, Érdemes és Kiváló Művész Szavakat fúvok című irodalmi estjét hallgathatják meg a résztvevők.
Az ünnepségre ingyenes buszjárat indul 16 órakor Sátoraljaújhelyből, a Színház közből.
A rendezvényre a belépés díjtalan. (Részletek itt)

Események a vidéki városokban

A Debreceni Művelődési Központ többnapos rendezvénysorozattal várja az érdeklődőket. Az esemény kiemelt alkalma a Debreceni Egyetem Főépületének aulájában megrendezésre kerülő ünnepi műsor lesz november 11-én. Dr. Bartha Elek egyetemi tanár, oktatási rektorhelyettes köszöntője és dr. Hoffmann István egyetemi tanár A kólától a pendrájvig – Hogyan változik írott nyelvünk? című előadása után idén is lesz közös versmondás, Ady Endre A föl-földobott kő című versét szavalják majd együtt a résztvevők.
Ezen kívül különböző közösségi házak, könyvtárak és intézmények is változatos programokkal kapcsolódnak be az ünneplésbe. A Csokonai Nemzeti Színház színészei kedvenc Arany János-verseikkel készülnek, míg a Nagyerdei Víztoronyban arról fognak kortárs költök és színművészek beszélgetni, hogy a líraiság hogyan jelenik meg a zenében és a vizuális művészetben egyaránt. (Részletek itt, valamint itt)

Balatonfüred háromnapos programsorozattal ünnepli a magyar nyelv napját. Az különböző előadások, ünnepi megemlékezés mellett, lesz élőzenés táncház, irodalmi est és koncert. (Részletek itt)

Szegeden november 10-én ünnepi megemlékezést, november 13-án pedig  városi nyelvi játék vetélkedőt rendeznek középiskolás diákoknak a Szent-Györgyi Albert Agórában. Ezen a napon emlékeznek meg a XX. század egyik legjelentősebb, 101 éve született magyar nyelvészéről is, Lőrincze Lajosról. (Részletek itt)

Ünneplés a határon túl

Játékkal és előadással ünnepli a Georgius Aranka Társaság a tavaly óta Romániában is hivatalos magyar nyelv napját. November 12-én délután 5 órakor a Bethlen Kata Diakóniai Központban Farmati Anna, az Aranka Társaság elnökének köszöntőjével veszi kezdetét az esemény, majd a szervezők közös anyanyelvi csapatjátékra invitálnak minden jelenlévőt. Háromnegyed héttől az Aranka Társaság bekapcsolódik az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett Romániai Magyar Házak IV. Találkozójába, ahol Széman Emese Rózsa tart előadást arról, hogy milyen módon emlékezhetnek meg a civil szervezetek, magyar házak a magyar nyelv napjáról.

(forrás: www.evensi.ca)

Figyelemre méltó, hogy a tőlünk több mint 7000 km-re fekvő kanadai város, Windsor magyar közössége is megünnepli a magyar nyelv napját november 13-án vasárnap. Közös ebéd után a magyar nyelv érdekességeiből szemezgetnek majd. (Részletek itt)

Kazsimér Soma

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Látogatása során cookie-kat használunk, amelyek segítenek testreszabott tartalmat megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Részletek...