November 23-án 25. alkalommal adott helyszínt a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola a Péchy Blanka-emléknapnak. Hagyománnyá vált, hogy minden ötödik rendezvényen az összes versenyző a saját versenyszámán kívül megold egy-egy Beszélni nehéz! példamondatot is, és ez idén is így történt.
A megnyitón Kerekes Barnabás hangsúlyozta, hogy a versenynek több ünnepeltje is van: ide sorolta többek között anyanyelvünket és a Beszélni nehéz!-mozgalom édesanyját, Péchy Blankát. Alakját az iskola diákjai idézték fel, a résztvevők hallhatták azt is, hogyan szavalja Ady Endre egyik versét, s milyen útravalót ad az ifjúságnak.
A jelenlévők Deme László professzor úrra is emlékeztek, aki ott volt a Beszélni nehéz! rádióműsor elindításakor és élete végig segítette annak alakulását.
A versenyzők és a szakkörvezetők bepillantást nyerhettek abba is, amikor Széphalmon a Magyar Tudományos Akadémia ünnepélyes keretek között átadta A Magyar Nyelv Múzeumának a rádióműsor közel nyolcvanötezer levelét.
A mozgalom a megpróbáltatások ellenére is, 1976 óta töretlenül él. Ezt Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke annak az erőnek és örömforrásnak tulajdonította, amit nyelvünk védelme és birtoklása jelent számunkra. A tagok lelkesedését és elhivatottságát Kóbor Zoltán igazgató úr az egri vár védőihez hasonlította.
A megnyitót követően a diákok helyesírási, kiejtésjelölési, szépkiejtési, vers- és prózamondó vagy nyelvi csapatjáték versenyszámban mérték össze tudásukat.
A versenyeket követte az eredményhirdetés, ahol a díjazottak a Tinta Könyvkiadó Az ékesszólás kiskönyvtára c. sorozatának egy-egy példányával térhettek haza. Végezetül Kerekes Barnabás arra buzdította a végzősöket, hogy a fészekmeleg elhagyása után is folytassák, amit elkezdtek, s így maradjon meg a szolgálatosság még hosszú évtizedekig.
Ficzere Kitti