Közösség és nyelv

47. magyar nyelv hete országos megnyitó

2013. április 28. április 12th, 2017 Nincs hozzászólás

1967-ben rendezték meg először a magyar nyelv hetét. Kezdetben csak Budapesten, majd idővel egy-egy vidéki városban is szerveztek anyanyelvi programokat. Azóta a rendezvénysorozat ismertsége egyre nő. Nemcsak előadások, hanem versenyek és rendhagyó magyarórák színesítik a programot országszerte. A hétnek minden évben van egy központi témája. Az idei, 47. magyar nyelv hete témája a médianyelv.

Április 23-án a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében gyűltünk össze az ünnepélyes megnyitóra. A megnyitó beszédet Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke mondta, majd Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójának köszöntő levelét hallgathattuk meg, Nyíri János szóvivő tolmácsolásában.

Ezután a három tudományos előadás következett. Adamikné Jászó Anna, Aczél Petra és Balázs Géza osztották meg gondolataikat a vendégekkel, körüljárva a központi témát, és hogy vajon a médianyelv tükör vagy minta?

Egy rövid szünet után az Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Szervezetének tagjai mutatták be a Magyar Rádió Nyelvi Bizottsága által alkotott feltételrendszert a rádiós beszéd alapjairól. Az ünnepség egy fórummal zárult, ahol a hallgatóság is lehetőséget kapott a hozzászóláshoz.

Nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is tartottak és tartanak különböző programokat. Április 19-én kezdődött Győrben a 48. Szép magyar beszéd országos döntője 150 diák részvételével. A vasárnapi díjátadó ünnepségen osztották ki a Kazinczy-érmeket, a Kazinczy- és Péchy Blanka-díjakat. Április 22-én Vácon a Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete rendezte meg a II. Madách-szónokversenyt, barátunk vagy ellenségünk az internet témában. A megnyitóval egy napon ünnepelte a Magyar Nyelv Múzeuma az ötödik születésnapját. Hatvan iskolás látogatott el Széphalomba, hogy részt vegyen a Teremtő Anyanyelv című szavalóversenyen. Április 25-én pedig a Magyar Tudományos Akadémia tart konferenciát, A beszéd és ami mögötte van címmel.

Grétsy tanár úr így fogalmazott a magyar nyelv hetével kapcsolatban: „ez a közös anyanyelvi ünnep immár kiállta az idő próbáját. Ezt biztatásnak érezzük a jövőre nézve is”. Kívánom, hogy jövőre is találkozzunk, hogy egyre több ember látogasson el a rendezvénysorozatra és hogy minél többen csodálkozhassunk rá ezen a héten anyanyelvünk szépségére.

Erdélyi Zsófi

Leave a Reply