Hírek | 2023

A magyar nyelv hete néhány programjáról 2.

2023. április 17. október 8th, 2024 Nincs hozzászólás

Április 12-én este, Nagykikindán (Bánát) Zékány Krisztina (Ungvár–Budapest) és Pomozi Péter (Budapest) tartott előadást a kárpátaljai és a vajdasági szórványmagyar területek nyelvi esélyeiről. A könyvbemutatóval egybekötött előadóestnek az Egység Magyar Művelődési Egyesület adot otthont. Az est a kárpátaljai magyarokért mondott közös imával kezdődött, eközben zúgtak a közeli református templom harangjai. A végén pedig könyvajándékot adtunk át a helyi iskoláknak, magyartanároknak és a művelődési egyesület könyvtárának. (A borítóképen Pomozi Péter előadása közben.)

*

A magyar nyelv hete színes rendezvénysorozatából Szabadka alaposan kiveszi a részét. A Tanítóképző Kar elegáns dísztermében lezajlott ünnepélyes megnyitó után a szabadkai könytár is kitárta kapuit. A patinás olvasóterem volt a helyszíne a két részből álló programnak. Először az Anyanyelvápolók Szövetségének képviselői mutatták be a Szövetség múltját és jelenét. Megidézték  a múlt nagyjait, Kazinczy Ferenc, Lőrincze Lajos, Deme László gondolatait, a Beszélni nehéz! című rádióműsort és a köré szerveződött szakköri mozgalmat. Az Anyanyelvápolók Szövetségének jelenéből is felvillantak képek: anyanyelvi programok, ünnepek, táborok, versenyek. A hallgatóság megismerhette a Szövetség céljait, vállalt feladatait, az anyanyelvvel, nyelvhasználattal, beszéd- és magatartáskultúrával kapcsolatos nézeteit. A térbeli és időbeli kalandozás végén megállapodott a tekintet A Magyar Nyelv Múzeumán, és a rendezvény résztvevői megtudhatták, miért különleges ez az intézmény, hogyan jelenik meg a falain belül “a nyelv –  nemzedékek kézfogása” gondolat, és miért érdemes fiataloknak és idősebbeknek, minden magyarnak elzarándokolni Széphalomba.

Pillanatkép a műsorból (a szervezők felvétele)

A program második felében “Én vagyok itt” címmel verses-zenés összeállítással idézték meg a 200 éve született Petőfi Sándor alakját a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének tagjai. Vezetőjük, Hajvert Ákos így összegezte az előadás célját: “Az előadás arra törekszik, hogy bemutassa Petőfi Sándor több arcát a versein keresztül, hiszen amikor Petőfi költészetéről beszélünk, nem csak a forradalmár emelkedik a sorok fölé. A szerelmes, a kritikus, az utazó, a hazáját romantikusan szerető költő képe rajzolódik meg a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének előadásában.” P. Kőműves Noémi, Kormos Irén, Tóth Anita és Hajvert Ákos kifejező versmondása mellett a Sárközi Noémi Arany páva nagydíjas énekes és Szakács Zoltán zongoraművész által előadott páratlan szépségű megzenésített versek tették felejthetetlenné a műsort. A Pannon Televízió beszámolója itt nézhető vissza.

A szerbiai diákok tavaszi szünete miatt csak a magyar nyelv hete programsorozatának végén tudjuk megszólítani a diákokat, de nem maradnak ki ők sem: április 18-án Szabadkán két középiskolában lesz találkozó és játékos anyanyelvi vetélkedő. Zentán 19-ére szerveztek nyelvi játékot általános iskolásoknak helybéli tanárok. Várjuk a híreket az iskolák rendezvényeiről is. (Némethné dr. Balázs Katalin beszámolója.)

Leave a Reply