„Gazdagodott az angyalok serege” – az utóbbi napok, hetek, hónapok eseményei után összeszorult szívvel nyitottam meg a levelet az előbbi tárgyat olvasva. Elhunyt Sediánszky János. Nyáron, betegsége miatt, már nem tudott részt venni a táborunkban, mégis felfoghatatlan. A hívőknek, a halálra az életünk velejárójaként tekintőknek és ebben megnyugvóknak vigasztalást ad talán, hogy igazán szép, tartalmas, hosszú élete volt. Ettől persze nem lesz könnyebb. Hiszen generációk nőttek fel a műsorain, tanultak előadásaiból, könyveiből, derültek finom humorral átszőtt gondolatain. Több éven át vett részt itt, Kolozsváron is az Aranka-versenyen, adott elő az anyanyelvi táborban. A megtestesült életöröm, életvidámság és életszeretet volt – talán ezért is adatott meg neki ennyi szép esztendő.
Elment Sedi. Sedi bácsi. Sedi papa… Családjától tanultuk a becenevét, az utótagokat már a(z egyre fiatalabb) táborozóknak köszönhette. 2008-ban, az Anyanyelvápolók Szövetsége ifjúsági anyanyelvi táborában találkoztam vele először. Azaz ekkor találkoztam vele személyesen. Nevét (és hangját) már gyerekkoromból jól ismertem, hétvégenként az Új évezred felé, A múzsák kertjében, vagy más, éppen aktuális műsorára ébredeztem. Azazhogy dehogy ébredeztem, már rég ébren voltam, tizen-egynéhány éves, Kossuth Rádión élő kiskamaszként kedvenc műsoraim közé tartoztak a vasárnap reggeli rovatok. Akkor még azt persze nem tudtam, hogy az ő találmánya volt a vasárnap reggeli rádiózás. Azt sem, hogy mekkora név is ő a magyar rádiózás, televíziózás történetében. S azt sem sejtettem, hogy néhány év elteltével évente két-háromszor találkozó jóismerősökké válunk.
Feleségével, Matula Ágnes televíziós szerkesztővel a 2016-os táborban, Zsobokon
Hiszen a 2008-as magyarországi tábort követte 2009-ben az első zsoboki, az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor. Ezen ugyan még csak felesége, Matula Ágnes (számomra akkor már bő 9 éve Ági néni) vett részt a Duna Televízió Nyelvőrző-csapatával, de 2011-től évente visszatérő előadók voltak mindketten (2013-tól lányukkal, Nórával mindhárman). Vendégek. Tábori családunk tagjai. Ha tehették, velünk tartottak a kiránduláson is, részt vettek a tábor programjain, életében, amellett, hogy ők maguk is tartottak előadást, foglalkozást. Évről évre csodáltuk Sedi bácsi életerejét, korát meghazudtoló fiatalosságát. Az utóbbi években olykor eszünkbe jutott, hogy milyen jó, hogy van még nekünk, de vele kapcsolatban komolyan senki nem gondolt az elmúlásra. 2019-ben is a tőle megszokott pajkossággal beszélt élményeiről – mindig szabadkozott, hogy nem a hagyományos értelemben vett előadást tart, „csak” mesél. Talán ez volt a legtöbb, amit adhatott.
Matula Ágnes, Sediánszky Nóra, Sediánszky János. 2019, Zsobok
2020-ban a járvány miatt online tábort rendeztünk. Bár a technika nem volt tőlük idegen, azt mondták, annyira nem az ő világuk, hogy élőben bejelentkezzenek. Videóanyagot küldtek, azt néztük meg közösen a táborozókkal. És azzal „váltunk el” a levélben, hogy amikor újra lehet élőben tábort szervezni, okvetlen itt lesznek. Aztán az idei meghívásunkat Ági néninek már azzal kellett elhárítania, hogy Sedi bácsi egészségi állapota miatt már nem tudnak részt venni. De még akkor sem gondoltuk, akkor sem hittük, hogy többet nem találkozunk…
„Azért lélekben veletek leszünk” – írta nyáron Ági néni, és talán most bűntudatunk van, hogy kérését, híradást a táborról, csak hellyel-közzel teljesítettük. Igen, Sediánszky János, Sedi, Sedi bácsi, Sedi papa ezentúl „csak” lélekben lesz velünk. De amíg könny gyűlik a szemünkben, ha „halvány-furcsa mosolya” eszünkbe jut, amíg kedélyesen emlegetjük sztorijait, hallgatjuk, nézzük műsorait, olvassuk írásait, addig mindig itt lesz közöttünk, még ha nem is fizikai valójában.
Nyugodjon békében, kedves Sedi bácsi!
(Az írás a Georgikus Aranka Társaság honlapján jelent meg december 6-án.)