Közösség és nyelv

A trágárságtól ments meg, Uram, minket! – kisújszállási Szép magyar beszéd verseny

2015. április 16. március 18th, 2017 Nincs hozzászólás

2015. áprilisában tizenhatodik alkalommal került sor a Szép magyar beszéd verseny félországos döntőjének megrendezésére Kisújszálláson, a Dunától keletre fekvő megyék 7. és 8. osztályos általános iskolás tanulói számára. Idén a 10 megyéből 67 versenyző jutott a félországos döntőbe.

A verseny első napján Kecze István polgármester úr köszöntötte a versenyzőket, felkészítő tanáraikat, és minden kedves vendéget, majd hallhattuk a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola növendékeit. A nyitóünnepség végén Kerekes Barnabás tanár úrnak, az Anyanyelvápolók Szövetsége alelnökének Miért nem értjük egymást című előadását hallhattuk. Tanár úr élvezetes és érdekes előadását, melyben kitért nyelvhasználatunk és magatartáskultúránk fontos kérdéseire, a hallgatóság izgatottan figyelte.

Dr. Szathmári István professzor úr már tavaly sem tudta segíteni a zsűri munkáját, azonban idén már dr. Bencédy József tanár úr is visszavonult. Így új tagokkal bővült a két bírálóbizottság: Kováts Józsefné Péchy Blanka-díjas középiskolai tanárnővel, valamint Vadász Gusztávné Kazinczy-díjas általános iskolai tanárnővel, a Magyar Katolikus Rádió Szóról-szóval című műsorának társszerkesztőjével.

A trágárságtól ments meg, Uram, minket!

A verseny első fordulója péntek délután kezdődött a két zsűribizottság előtt, a szabadon választott szöveg felolvasásával. Az utazás fáradalmait és az első napi megmérettetést pihenhették ki a diákok a nekik rendezett táncházban, a bátrabbak megismerkedhettek a szalmafonással is. A kísérő tanárokat és a versenyzők szüleit díszes fogadás várta.

A verseny második fordulója szombat reggel kezdődött a kötelező szöveg felolvasásával, mely idén egy Bachát László által írt szövegrészlet volt, A trágárságtól ments meg, Uram, minket!.

Miután mindenki megkönnyebbült, következhetett a szervező iskola, a Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola megtekintése Szabó Tamás igazgatóhelyettes és dr. Kiss Kálmánné címzetes gimnáziumi igazgatónő vezetésével. Ezt követte a városnéző séta, vagy fakultatív programként kikapcsolódás a 2012-ben kapuit megnyitó Kumánia Hotel Gyógy- és Strandfürdőben. Este a nagy múltú Phoenix Kórus, valamint a Városi Vonószenekar adott koncertet a kikapcsolódni vágyóknak.

Bronz és arany Kazinczy-jelvények

Vasárnap zajlott a verseny legnagyobb izgalommal várt része, a Kazinczy-jelvények, oklevelek, könyvjutalmak és különdíjak átadása. A versenyt Wacha Imre tanár úr értékelte. A két bizottságtól összesen 39 tanuló kapta meg a Kazinczy-jelvény bronz fokozatát. A két bírálóbizottság 16 tanulót jó teljesítményéért kiemelt könyvjutalomban részesített, a legeredményesebben szereplő diákok pedig arany Kazinczy-jelvényt vehettek át.

A verseny két csoportjából 8-8 tanuló kapta ezt meg, s mellé a Emberi Erőforrások Minisztériumának könyvcsomagját. Emellett 6 tanulót a zsűri, 1 tanulót a rendező Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola, 4 tanulót a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet különdíjban részesített.

Minden évben újabb és újabb tehetséges kisdiákok érkeznek erre a versenyre, és bizonyítják rátermettségüket. Az ő lelkesedésük és a tanáraik által nyújtott szakmaiság igazolja azt, hogy a közös ügynek lesz utánpótlása. Anyanyelvünk igazi kincs ebben az elidegendedett világban, ahol a szép és igényes beszéd kezd kimenni a divatból, azonban ameddig vannak ilyen tehetséges és eltökélt fiatalok, addig talán nincs okunk aggodalomra.

Dr. Ponyokai Judit

Leave a Reply