Közösség és nyelvKultúra és nyelv

Ami mögöttünk van, ami előttünk áll – ifjúsági tagozatunk anyanyelvi parlamentje

Az Anyanyelvápolók Szövetségének ifjúsági tagozata a közelmúltban rendezte meg 29. Országos és 7. Kárpát-medencei Ifjúsági Anyanyelvi Parlamentjét. A helyi csoportok vezetői, képviselői, valamint szövetségünk tagjai 2022. február 19-én gyűltek össze Budapesten, a Baár-Madas Református Gimnáziumban.

A tanácskozás célja minden évben az, hogy az egybegyűltek visszatekinthessenek a mögöttünk álló időszakra és értékeljék azt. Az idei eseményen Matula Ágnes, a Duna Televízió szerkesztője, az Anyanyelvápolók Szövetsége tiszteletbeli elnökségi tagja mondott szívhez szóló köszöntőt. Ezt követően Kovács Zsuzsanna, a Szóról – szóval rádióműsor szerkesztője, az Anyanyelvápolók Szövetségének irodavezetője tájékoztatta az eseményen részt vevőket többek között a taglétszám alakulásáról, a szövetség irodájának költözéséről és egyéb változásokról.

A vidám és könnyed hangulat sem maradhatott el, ugyanis Szőcsné Antal Irén Kazinczy-díjas tanárnő a nyelvi játékokról tartott előadása sokakat megmosolyogtatott. Találkozónk következő programpontjaként Blankó Miklóst, az Anyanyelvápolók Szövetségének szerkesztőségi és kommunikációs munkatársát köszönthettük köreinkben. Bemutatkozásában hallhattunk egyebek mellett az Édes Anyanyelvünk folyóirat megújulásáról, a jövőt illető ötletekről és kérdésekről.

Személyesen nem tudott jelen lenni, ezért interneten keresztül jelentkezett be és mondta el beszédét Nyiri Péter, az Anyanyelvápolók Szövetségének decemberben megválasztott alelnöke, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója.

Kerekes Barnabás tanár úr, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke az Ifjúsági Tagozat munkájáról, a Kazinczy-díj Alapítvány és a Beszélni nehéz! mozgalom működéséről számolt be.

Értékes gondolatait követően a hozzászólások következtek. Barthalos Mártontól értesülhettünk egy örömhírről: újra működik a Szóról – szóval rádióműsor sikeresen helyreállított megfejtés-beküldő felülete. Reiser György Lukács és Keppel Gyula az Édes Anyanyelvünk újsággal kapcsolatos észrevételeiket jelezték. További hozzászólásokban Duhonyi Tiborné tanárnő szakkörük példás működéséről számolt be, Saffarik Ildikó tanárnő pedig cselekvésre buzdította a fiatalokat.

A találkozót követően az Ifjúsági Tagozat vezetősége tartott megbeszélést az elkövetkezendő feladatokkal, programokkal kapcsolatban. Hosszú, de annál tartalmasabb napot tudhatunk magunk mögött. Újult erővel és friss élménnyekkel gazdagodva láthatunk neki az előttünk álló feladatoknak.

A rendezvényen Reiser György Lukács fényképezett. A képek megtekinthetők a kapcsolódó galériában.

Leave a Reply