Szemle

Anyanyelv-pedagógia 2012/4.

2013. január 10. április 12th, 2017 Nincs hozzászólás

Az Anyanyelv-pedagógia interneten olvasható magyar nyelvű szakfolyóirat tanító pedagógusoknak. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozata gondozásában jelenik meg évente négyszer 2008 óta. Elsősorban alkalmazott nyelvészeti és anyanyelv-pedagógiai írásokat közöl a szakterületek oktatói, kutatói, valamint a magyar nyelven és magyar nyelvet tanító pedagógusok számára. 
Akinek hozzászólása van a témához, az írhat a szerkesztőségbe, majd a szaklektorok bírálata után a Postaláda rovatban jelenik meg. Akit csak egyszerűen érdekel a téma, annak is érdemes ellátogatni a honlapra, hiszen megtekintése teljesen ingyenes. Szemle című rovatában a kézzel fogható olvasnivalót támogatja, hiszen itt az anyanyelvi neveléshez kapcsolódó könyvújdonságokat mutat be, illetve szó esik itt új folyóiratokról, szakmai honlapokról is.

A legutóbbi számban bemutatja Tari Annamária Z generáció című tudományos népszerűsítő könyvét is, mely nagyító alá veszi a megváltozott fiatalságot, akik mindennapjaikat a digitális világban élik. Mivel úgy gondolják, hogy a számítógép minden vágyukat kielégíti, nem tartanak igényt másra és az emberi kapcsolataik jelentősen megromlanak. A gyermekek nem csak a valóságtól, de családjuktól is elszakadnak. Ami számukra fontos: másoknak megfelelni, szüntelenül „digitális lábnyomot” hagyni, „példaképeket” utánozni. Ami ennek a következménye: önzőség, alváshiány és képességeik visszafejlődése. A cikk arra hívja fel a pedagógusok figyelmét, hogy igyekezzenek másféle látásmódot adni a gyermeknek, vegyék figyelembe azok koncentráló képességét, illetve a látványra kiéhezett fiatalságnak tegyék érdekessé a tanórákat.

A Tanulmányok című rovat elsősorban elméleti pedagógiai és alkalmazott nyelvészeti tanulmányokat közöl. A legutóbbi számban Veszelszki Ágnes írt a kép és a szöveg kapcsolatáról nem szokványos módon. A Műhely című rovatban a gyakorlati nevelőmunkát szolgáló cikkek és tanulmányok kapnak helyet, mint például Tuba Márta írása a csoportmunkáról. A Kitekintő című rovat a külföldön megjelent anyanyelv-pedagógiai kiadványokról, szakmai eseményekről és kutatási eredményekről tartalmaz ismertetőket. Legutóbbi számában olvashatunk itt a modern külföldi tanulást segítő eszközökről, de hírt kapunk az erdélyi magyar nyelvi oktatásról is. Ez azért is fontos, mert Székelyföldön több évszázados hagyományokra tekint vissza a nyelvművelés, amit mondhatni kötelező belevinni az oktatásba is. 1793 óta létezik az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság és 1992 óta az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, ami rendszeresen szervez tanártovábbképzéseket.

A Mozaik című rovat hazai anyanyelv-pedagógiai szakmai programokról számol be. Hasznos még a folyamatosan frissülő Naptár rovat, amely jövőbeli anyanyelv-pedagógiai eseményekről, rendezvényekről ad hírt.

A szerzők között a szakma jeles képviselői, oktatók és kutatók, valamint gyakorló pedagógusok egyaránt megtalálhatók, így garantált az írások kiváló minősége. A lap az anyanyelvi nevelés fejlődésének ösztönzője, szakmai támogatója kíván lenni, így hát témájából és törekvéséből adódóan is érdemes ellátogatni a képekkel színesített honlapra, melyet a www.anyanyelv-pedagogia.hu címen érhetnek el.

Nyerges Evelin

 

Leave a Reply