Kultúra és nyelv

Anyanyelvek napja – a magyar kultúra és nyelv a világban

2020. március 03. március 27th, 2020 Nincs hozzászólás

Február 21-én az anyanyelvek napját ünnepeljük, ebből az alkalomból az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda – kiegészülve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával (ELTE BTK) – idén is konferenciát rendezett, amelynek ezúttal a Bölcsészkar Múzeum körúti épülete adott otthont. Az előadások középpontjában a magyar kultúra és nyelv nemzetközi „pályafutása” állt.

A Kari Tanácsteremben összegyűlt mintegy ötven érdeklődőt Balázs Géza, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék és a Partiumi Keresztény Egyetem professzora köszöntötte. Nyitóbeszédében kiemelte, hogy az országban egyedülálló módon nem kevesebb mint hetven nyelvet és kultúrát oktatnak az ELTE-n, illetve arról is beszámolt, hogy a világot járva milyen élményei, megfigyelései voltak a magyar kultúra külföldi fogadtatásáról.

A köszöntő után tartott előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy a magyar kultúrának a nemzetközi közönséggel való megismertetésében hol tartunk. Miért fordítottak, fordítanak magyarról bármilyen más nyelvre, vagyis mikor mi miatt vagyunk érdekesek a külföld számára? (Régebben például a puszták, ma sokszor a romkocsmák világa a hívószó.) Mely irodalmi műveink vannak a legtöbb nyelvre lefordítva? (A Pál utcai fiúk 31 nyelvre, Az ember tragédiája 22 nyelvre.) Kik külföldön a legkeresettebb magyar szerzők? (Például Márai Sándor, Szerb Antal, Csáth Géza.)

Sárközy Péter, a római La Sapienza Egyetem magyar tanszékvezetője arról tartott előadást, hogy a magyar kultúra és nyelv hogyan jelenik meg Olaszországban. Az olaszok legelőször Petőfi és Jókai művei iránt kezdtek érdeklődni, később Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye lett népszerű a körükben. Az 1956-os forradalom után megint kissé megélénkült az érdeklődés, a rendszerváltozás óta alacsonyabb.

Hidasi Judit, a Budapesti Gazdasági Egyetem kommunikációprofesszora, japanológus előadásában a magyar kultúra távol-keleti helyzetét mutatta be. Petőfi költészete Ázsiában nagyon ismert, Kínában kötelező tananyag is volt. Az első magyar vers, amelyet lefordítottak japánra, szintén Petőfi verse, a Reszket a bokor, mert… című virágének. A Pál utcai fiúkban ábrázolt kollektivizmus és önfeláldozás jól rezonál a japán nép mentalitásával, Molnár Ferenc regénye korábban kötelező olvasmány is volt a szigetországban. Professzor asszony kitért a műfordítás nehézségeire is, mert bár – mint mondta – mindent le lehet fordítani, a minőség kérdéses. Példaként említette a magyarban található „megy” jelentésű szavak egész sokaságát, és hogy milyen nehéz más nyelveken visszaadni a köztük lévő árnyalatnyi különbségeket.

Simon Szabolcs, a révkomáromi Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője a felvidéki magyar irodalom, illetve a felvidéki magyarok helyzetét Hunčík Péter Határeset című regényén keresztül mutatta be. A Dunaszerdahelyen élő Hunčík eredeti foglalkozása orvos, pszichiáter, emellett a néplélek kutatója. A regény érzékenyen és ízes humorral mutatja be egy határ menti felvidéki magyar kisváros lakóinak életét, küzdelmeit a múlt század elejétől a világháborúkon, hadifogságon és Trianonon át a kitelepítésig és a kommunizmusig. Nyelvi szempontból a szlovák és a magyar nyelv keveredésének érzékletes bemutatása emelendő ki.

Pátrovics Péter, az ELTE Lengyel Filológiai Tanszékének vezetője a lengyel nyelvben fellelhető magyar eredetű szavakról tartott előadást. A közoktatás többnyire azt hangsúlyozza, hogy a magyarban található szavakat honnan, melyik nép nyelvéből vettük át. Ennek révén a köztudatban is inkább csak ez szerepel, és arról alig hallani, hogy fordítva: milyen szavakkal gazdagítottuk mi azoknak a nyelvét, akikkel kapcsolatba kerültünk a történelmünk során. Kiemelt jelentőségű a lengyel néppel való, évszázadokra visszanyúló barátságunk és dinasztikus kapcsolatunk. Professzor úr számos példát hozott a katonaság tárgyköréből és közös történelmünkből, amikor mi is adtunk szavakat a lengyeleknek: a mi gyermek szavunkból ered, és ahhoz nagyon hasonlóan ejtik az ’apród, fegyverhordozó’ jelentésű giermek szót; ami nekünk kard, nekik kord. A dobosz ’(kis)dobos’, a szereg ’szám, sorozat’ (a magyar sereg szóból), a szyszak ’sisak’. A krakkói Mária-templom tornyából óránként körbetrombitált legendás csonka dallam, a Hejnał mariacki pedig a magyar „Szűz Mária hajnala” kifejezésből ered.

Palágyi Tivadar, az ELTE Romanisztikai Intézetének docense a műfordítás buktatóit szemléltette Dragomán György A fehér király című műve segítségével. A mintegy harminc nyelvre lefordított regénynek két műfordítását, a franciát és a románt hasonlította össze. Az egymás mellé tett szövegrészleteken jól látszott, ha a műfordító jól megragadta a lényeget, és az is, ha valamit félreértett.

Rövid szünet után kissé kötetlenebb formában folytatódott a délután, könnyed hangulatú kerekasztal-beszélgetésen mutatkozott be az Anyanyelvápolók Szövetségének két folyóirata, az idén 42. évfolyamába lépett Édes Anyanyelvünk és a tavaly indult Magyaróra.

A beszélgetés résztvevői:

  • Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár, a Magyaróra felelős szerkesztője és az Édes Anyanyelvünk szerkesztője
  • Deák-Takács Szilvia, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium magyartanára, a Magyaróra szerzője
  • Pölcz Ádám nyelvész, egyetemi adjunktus, a Magyaróra szerkesztője
  • Blankó Miklós egyetemi hallgató, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda irodavezetője, a Magyaróra szerkesztője
  • Mészáros Márton kulturális újságíró, a beszélgetés vezetője

Balázs Géza röviden ismertette az Édes Anyanyelvünk múltját és jelenét. A folyóirat 1979-ben jelent meg először, a cím Lőrincze Lajos ötlete volt. Az Anyanyelvápolók Szövetsége 1992-ben vette magához a folyóiratot, akkor még évente négyszer jelent meg, lapszámonként 20 oldalon, ma már ötször jelenik meg, és 28 oldalas.

A Magyaróra első lapszáma tavaly ősszel jelent meg, de ennek ellenére van előképe: az egykori Magyartanítás című folyóirat nyomdokain haladva kívánja megszólítani a magyar nyelv és irodalom barátait, tanárait. A cím Minya Károly egyetemi tanár ötlete volt, és azt fejezi ki, hogy a magyartanítás mellett a magyartanulás szemszögét, szempontjait is figyelembe kívánja venni. Az első szám Katona József Bánk bánjának tanítását és tanulását járta körül. Az áprilisban esedékes következő számban a retorikáról lesz szó, ősszel pedig a magyar és egyetemes kortárs irodalom tanításának kérdéseit feszegetik a szerzők.

Manapság sokszor felmerül, hogy kell-e egyáltalán a Bánk bánhoz hasonló nehéz szöveget tanítani az iskolában. A beszélgetés résztvevői egységesen amellett álltak ki, hogy igen, mert ha a diák most nem is ért mindent, évekkel később lehet, hogy a mostani élményei miatt fogja újra kézbe venni a szöveget, és addigra már elég érett lesz ahhoz, hogy élvezze, értékelje, értse és építkezzen belőle.

 

Fényképek: Csomos Attila
A további képek a kapcsolódó galériában tekinthetők meg.

Leave a Reply