Közösség és nyelv

Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv – Széphalomban az anyanyelvvel játszva tanulhattak

2015. március 17. november 18th, 2020 Nincs hozzászólás

Az Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv elnevezésű versenyt még 2014 szeptemberében hirdette meg a Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Irodája megyei, valamint felvidéki általános és középiskolások számára. A verseny döntőjét a napokban Széphalomban, A Magyar Nyelv Múzeumában tartották.

Felvidéki fiatalok is neveztek a versenyre

Összesen több mint 20 középiskolás és 40 általános iskolás csapat nevezett a versenyre. Már ebben a szakaszban is a játékos feladatok jellemezték a versenyt. A fiatalok megoldásain érződött, hogy komolyan is veszik ezt a megmérettetést. Érdekesebbnél érdekesebb feladványok tették emlékezetessé a viadalt és a fiatalok, tanáraik részéről pedig pozitív volt a visszajelzés. A selejtező után 15 általános és 12 középiskolás csapat jutott be a középdöntőbe, a győztesek pedig bekerültek a március 6-i döntőbe. A felvidéki fiatalok három helyszínen, Tornalján és Királyhelmecen, valamint az intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Irodájában játszottak. A nagymegyeri általános iskolások ugyanis a nagy távolság miatt nem tudtak elutazni egyik helyszínre sem, így Skype-on vetélkedtek társaikkal. A legjobb határon túli általános és középiskolás csapat szintén résztvevője lett a széphalmi döntőnek.

A legjobb 4-4 csapat versengése mindkét korosztály esetében izgalmasan alakult. A fiatalok kreativitását, leleményességét, valamint a nyelvi feladatokban való jártasságát tették próbára a feladatok. A zsűriben helyet kapott Jászter Beáta, a Zemplén Televízió szerkesztő-műsorvezetője, Szabó Imola, a Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irodájának területi koordinátora, Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, dr. Reiser György Lukács, a szövetség ifjúsági tagozatának vezetőségi tagja, valamint Nyiri Péter, A Magyar Nyelv Múzeumának vezetője.

A résztvevők megismerkedhettek Kazinczy kedvencével, a mikóházi almás bélessel. A finom falatok után pedig következett a szellemi táplálék, hiszen Kerekes Barnabás tartott előadást Miért nem értjük egymást? címmel.

A versenyzőknek a játékos feladatokon túl az anyanyelvápolást népszerűsítő 1 perces reklámot is be kellett mutatni. A középiskolások esetében mindezt az nehezítette, hogy végig eszperente módon kellett elmondaniuk a reklámszöveget.

A drámai küzdelem végén az általános iskolásoknál a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, míg a középiskolásoknál a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon győzött.

A döntő végeredménye

Az első helyezettek a könyvjutalom mellett a balatonboglári, valamint a széphalmi anyanyelvi táborba kaptak meghívást. Az ezüstérmesek a Miskolci Nemzeti Színház jóvoltából a Robin Hood című zenés darabra kaptak jegyet, a többi csapat pedig oklevelet és könyvjutalmat vehetett át. A versenyen azonban minden csapat győzött, hiszen új ismeretekkel, információkkal gazdagodtak.

Általános iskolások:

1. Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Nagymegyer (Szlovákia)
2. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
3. Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros
4. Kazinczy Ferenc Általános Iskola Jókai Mór Tagintézménye, Sátoraljaújhely

Középiskolások:

1. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
2. Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Szerencs
3. Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola, Miskolc
4. Füleki Gimnázium (Szlovákia)

Folytatás jövőre, a remények szerint még több iskola bevonásával.

Brézai Zoltán

Leave a Reply