Játék és nyelv

Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv vetélkedő a 2015/16-os tanévben is

2015. október 01. március 18th, 2017 Nincs hozzászólás

A Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Irodája ismét meghirdeti Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv címmel vetélkedőjét, amelyre a megyei és a felvidéki általános és középiskolások diákok csapatai jelentkezhetnek.

A 2014/2015-ös tanévben ugyanezen a címen 20 középiskolás és 40 általános iskolás csapat nevezett a versenyre. A nagy sikerű verseny döntője Széphalomban zajlott, a középiskolás győztes csapat pedig részt vehetett a XXIII. Országos Ifjúsági Anyanyelvi Táborban is. Az idei tanévben az NMI ismét meghirdeti az Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv c. vetélkedőt.

Felhívás a vetélkedőre

A verseny célja

A verseny célja, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint a Felvidéken tanuló általános- és középiskolások körében népszerűsítse a magyar nyelvet, az anyanyelvápolást.

Kik jelentkezhetnek?

A versenyre nevezhetnek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint a Felvidéken működő állami, egyházi, egyesületi és alapítványi fenntartású általános és középiskolák.
Külön kategóriában versenyeznek az általános és a középiskolás korúak (5-8. és 9-13. évfolyamon tanulók).
Egy iskola egy kategóriában csak egy csapatot indíthat, kivéve, ha az adott intézmény tagiskolával is rendelkezik, mert akkor a tagiskola is jogosult egy csapatot indítani.
A csapatok létszáma: 4 fő.

A verseny menete

A versenyen a magyar nyelvtan ismerete mellett szerepet kap a nyelvi kreativitás és leleményesség, a verbális és nonverbális kommunikációs készség, az illemtan, valamint az általános műveltségre vonatkozó kérdésekkel is találkozhatnak a résztvevők.

A verseny menete: a résztvevők számától függően írásbeli forduló, az itt legjobban teljesítő csapatok részvételével középdöntők, majd döntő. A várható időpontok:
írásbeli forduló: 2015. november 6-ig
középdöntők: 2015. november – 2015. december
döntő: 2016. március

Jelentkezés

Nevezési díj: nincs. A döntőbe jutott csapatok tárgyjutalomban részesülnek.
Jelentkezési határidő 2015. 10. 12.
Jelentkezni a brezai.zoltan@nmi.hu címen az innen letölthető jelentkezési lap kitöltésével lehet.

A verseny menetrendje

Írásbeli forduló

Írásbeli fordulóból az 5-8. évfolyamos kategóriában a legjobb 15 csapat, míg a 9-13. évfolyamosban az első 12 csapat jut a középdöntőbe. Az írásbeli feladatokat e-mailben kapják meg 2015. október 14-ig. A válaszok leadási határideje: 2015. november 6. 24 óra. Az eredményekről 2015. november 13-ig mindenkit tájékoztatunk.

Az írásbeli várható feladattípusai: Szó- és szövegalkotás (pl. versírás, rímkeresés), régi magyar szavak, szólások és közmondások jelentése, képrejtvények, szinonimák, homonimák, anagrammák, palindromok, eszperente, híres emberek jelzői.

Középdöntő

A középdöntők november második felében kezdőnek. Az időpontokat és a helyszíneket a kiértékeléssel együtt megküldjük a résztvevőknek.  A középdöntő 3 helyszínen zajlik, ahonnan kategóriánként 1-1 csapat jut a döntőbe.

Döntő

A döntőben 3 megyei és 1 felvidéki iskola versenyez kategóriánként.

A szóbeli forduló várható feladattípusai: Szó- és szövegalkotás régi magyar szavak, szólások és közmondások jelentése, képrejtvények, szinonimák, homonimák, anagrammák, palindromok, eszperente, híres emberek jelzői, valamint illemtani szabályok ismerete.
Kommunikációs játékok (verbális, nonverbális módon), helyzetgyakorlatok, activity, rögtönzött mesemondás, villámkérdések, nyelvtörők.

A jelentkező csapatoknak jó felkészülést kívánunk! A felkészüléshez hasznos segédanyagok listája innen letölthető.

Brézai Zoltán – NMI Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Irodája

Leave a Reply