Közösség és nyelv

Arany Kazinczy-díjat kapott Juhász Judit, Wacha Imre és Kováts Dániel a magyar nyelv napján

magyar nyelv napja Juhász Judit

Az Arany János-emlékév jegyében zajlott az idei magyar nyelv napja a Pesti Vigadóban, 2017. november 13-án. A gálaműsoron elismerték azokat a személyiségeket is, akik sokat tesznek a magyar nyelvért.

A bevezetőben megszólalt szövetségünk elnöke, Juhász Judit, aki hangsúlyozta, hogy az Arany János-emlékév a szövetség tevékenységére is hatással volt. Így a magyar nyelv napjára is olyan előadókat hívtunk meg, akik az emlékév díjnyertes ifjú versmondói lettek: Marosvásárhelytől, Királyhelmecen át, Óbecséig.

Köszöntötte a résztvevőket Maróth Miklós, klasszika-filológus kutató is. Az esemény ünnepi hangulatát fokozta, hogy itt adtak át több díjat is.

Az Anyanyelvápolók Szövetsége Lőrincze-díját H. Varga Gyula kommunikációkutató kapta. A Maróti István-emlékérem kitüntetettje Gömöri Árpád beszédművelő, középiskolai tanár. Az idén először átadott, fiatal nyelvészek, nyelvi kutatók számára alapított Deme László-ösztöndíjat Schirm Anita és Pölcz Ádám vehették át. 

Arany fokozatú Kazinczy-díjjal jutalmazta a Kazinczy-alapítvány Dr. Wacha Imrét, Dr. Kováts Dánielt és Juhász Juditot, az anyanyelvi műveltség több évtizedes ápolásáért. Ezt a díjat előttük 2015-ben Dr. Bencédy József és Szathmári István kapta meg.

Az ünnepi díjátadó után a gála – a vers, a próza, a zene, a tánc – került középpontba. Közreműködött a magyar nyelv napján Herczku Ágnes, a Zagyva Banda és a Cédrus táncegyüttes, valamint az ifjú versmondók.

Gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük mindenkinek, hogy velünk ünnepelt a magyar nyelv napján!

Leave a Reply