
Ahogy már korábbi írásunkban beszámoltunk róla, 2024. október 18-án kezdődött Sátoraljaújhelyben az 52. Édes anyanyelvünk verseny Kárpát-medencei döntője. A verseny vasárnap ért véget a Széphalomban, A Magyar Nyelv Múzeumában tartott ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztóval.
A zsűri – sorrend megállapítása nélkül – a legjobban teljesítő 27 diákot jutalmazta Sátoraljaújhely város emlékplakettjével, és 26 versenyző kapta meg az Anyanyelvápolók Szövetsége különdíját. A bírálóbizottság ezen kívül a hagyományoknak megfelelően rendszeres és eredményes felkészítő munkájuk elismeréseként Sátoraljaújhely város emlékplakettjét adományozta két szaktanárnak.
A díjkiosztó eseményeit Németh Tibor, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium nyugalmazott igazgatója zárta ünnepi beszédével, melyet hamarosan honlapunkon is olvashatnak.
Az alábbiakban közöljük a verseny díjazottjainak névsorát.
Sátoraljaújhely város emlékplakettjét kapták
Balázs Blanka Margit | Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár felkészítő tanára: Oláh Csilla |
Beke Márton | Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, Budapest felkészítő tanára: Szurmik Zoltán |
Bencsik Zsófia | Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár felkészítő tanára: Szűcs Krisztina |
Dalanics Dea | DSZC Vegyipari Technikum, Debrecen felkészítő tanára: Szabóné Balogh Anita |
Echard Roland | Kolozsvári Református Kollégium felkészítő tanára: Rácz Melinda |
Felföldi Dorka Lelle | Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, Szeged felkészítő tanára: Rigóné Hargitai Csilla |
Gazdag Alex | GYSZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum, Győr felkészítő tanára: Varga Andrea |
Harangozó Álmos | Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, Budapest felkészítő tanára: Szurmik Zoltán |
Katona Dóra | Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikuma Tóth Éva |
Kedves Bálint | Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda felkészítő tanára: Bogos Róbert |
Kelemen Dániel | Szent István Gimnázium, Budapest felkészítő tanára: Bóka Gábor |
Kerekes Kinga | SZTE Kossuth Zsuzsa Technikum és Szakképző Iskola felkészítő tanára: Mikó Anna és dr. Nagy László |
Kiss Barnabás | BMSZC Neumann János Informatikai Technikum feklészítő tanára: Fenyvessy Gábor |
Kiss Dorottya | Révai Miklós Gimnázium, Győr feklészítő tanára: Kepli-Meliorisz Andrea |
Moldován Tamara | Kolozsvári Református Kollégium felkészítő tanára: Rácz Melinda |
Oltványi Anna | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged feklészítő tanára: Fabulya Andrea |
Pető Péter | Szent István Gimnázium, Budapest felkészítő tanára: Bóka Gábor |
Rotter Zalán | Janus Pannonius Gimnázium, Pécs feklészítő tanára: dr. Almésiné Balatinácz Éva Margit |
Süle Olivér Gábor | Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg feklészítő tanára: Horváth Eszter |
Sütő Alexandra | Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium feklészítő tanára: Ráczné Gócs Ivett Mária |
Szabó Zsófi Csilla | Varga Katalin Gimnázium, Szolnok feklészítő tanára: P. Nagy István |
Szemenyei Sámuel Barnabás | Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium, Debrecen feklészítő tanára: Tóth-Cserepes Csilla és Katona Sándorné |
Szőllőssy Fanny | Fazekas Mihály Gyakorló Áltlános Iskola és Gimnázium, Budapest feklészítő tanára: dr. Oláh tibor és Turcsányi Márta |
Tóth Csenge Sára | Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium, Nyíregyháza feklészítő tanára: dr. Mercs István |
Tóth-Rigler Emma | Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Békéscsaba feklészítő tanára: Pallagi Csilla |
Újfalusi Blanka | Péterfalvai Kölcsey Ferenc Középiskola feklészítő tanára: Zeke Zsuzsanna |
Wolf Blanka | Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr feklészítő tanára: Horváth Krisztina, Lőrinczy Anna |
Az Anyanyelvápolók Szövetsége különdíját kapták
Alimov Mia Noémi | SSZC Balatonboglári Mathiász János Technikum és Gimnázium |
Aros Vivien Zita | Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza |
Berecz Jázmin Sára | Bolyai János Gimnázium, Salgótarján |
Béla Miklós | III. Béla Gimnázim, Baja |
Darvas Mátyás | VSZC I. Géza Király Közgazdasági Technikum, Vác |
Erős Fanni | Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Budapest |
Fancsali Zádor | BMSZC Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum |
Imre Sarolt | Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum, Barót |
Keresztes Kristóf | Garay János Gimnázium, Szekszárd |
Kiss Kornélia | Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum, Szolnok |
Kocsis Ákos | GYSZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium, Győr |
Kovács Ákos | Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr |
Kuthi Marinka | Berzsenyi Dániel Gimnázium, Celldömölk |
Lanszki Márton | Dobó István Gimnázium, Eger |
Makrai Dorottya | Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium |
Molnár Maja | Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola |
Murányi Dániel | Baranya vm. SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Technikum, Pécs |
Pompor Emma | ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium |
Südi Katalin | Újpesti Babits Mihály Gimnázium, Budapest |
Süli Viktória | GYSZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum |
Rab Hédi Lizett | Varga Katalin Gimnázium, Szolnok |
Szabó Krisztina Tímea | Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Békéscsaba |
Tóth Bence | Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc |
Vásárhelyi Éva | Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen |
Wodala Júlia Magdona | SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola |
Wolfram Csenge Bernadett | BMSZC Neumann János Informatikai Technikum |
A versenyen nyújtott kiváló írásbeli, szóbeli, valamint összetett teljesítményükért különdíjban részesültek
Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának különdíját kapták
Gazdag Alex | GYSZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum, Győr |
Sütő Alexandra | Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium |
A Kazinczy Ferenc Társaság különdíját kapta
Kerekes Kinga | SZTE Kossuth Zsuzsa Technikum és Szakképző Iskola |
A Tokaj-Hegyalja Egyetem jutalmát kapták
Echard Roland | Kolozsvári Református Kollégium |
Kelemen Dániel | Szent István Gimnázium, Budapest |
Pető Péter | Szent István Gimnázium, Budapest |
Süle Olivér Gábor | Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg |
Szabó Zsófi Csilla | Varga Katalin Gimnázium, Szolnok |
Szőllőssy Fanny | Fazekas Mihály Gyakorló Áltlános Iskola és Gimnázium, Budapest |
A Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma különdíját kapta
Dalanics Dea | DSZC Vegyipari Technikum, Debrecen |
A Sárospataki Tankerületi Központ különdíját kapta
Harangozó Álmos | Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, Budapest |
A Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium különdíját kapta
Szemenyei Sámuel Barnabás | Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium, Debrecen |
A Sátoraljaújhelyi Diákok Baráti Köre különdíját kapták
Katona Dóra | Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikuma |
Moldován Tamara | Kolozsvári Református Kollégium |
Wolf Blanka | Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr |
A Pro Alma Matre Alapítvány különdíját kapta
Kedves Bálint | Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda |
A Sátoraljaújhelyi Rotary Klub különdíját kapta
Újfalusi Blanka | Péterfalvai Kölcsey Ferenc Középiskola |
Ismételten eredményes felkészítő munkájukért Sátoraljaújhely város emlékplakettjét kapták
Fenyvesi Gábor | BMSZC Neumann János Informatikai Technikum |
Varga Andrea | GYSZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum, Győr |
Kép és szöveg: Reiser György Lukács. Több kép a kapcsolódó galériákban.
Kapcsolódó bejegyzések:
Megkezdődött az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny 52. döntője
Németh Tibor ünnepi beszéde a verseny díjkiosztóján
A verseny részletes eredményei és a feladatlapok a sátoraljaújhelyi Kossuth-gimnázium honlapján lesznek elérhetők.