Hírek | 2022

Az idei Implom József helyesírási versenyről

2022. március 20. október 12th, 2024 Nincs hozzászólás

A 2021/2022. tanév Kárpát-medencei döntőjének értékelése

A döntő befejezésekor három témáról szólok.

1. A döntő eseményeiről. A pandémia a lecsengő fázisához érkezett a Kárpát-medencében, de a személyes jelenlét kockázatát nem vállalhattuk, így az online térben zajlott le a háromnapos rendezvény. Az előkészítés eseményei megfeleltek a várakozásnak. A támogatók segítségével a Gimnázium tanárai és dolgozói kiválóan elvégezték a munkájukat, a zsűrivel együttműködve létrehozták a működő számítógépes eljárások rendszerét.
Február 24-én 15 órától letölthetők voltak a megnyitó előadásai. Színvonalas köszöntőt mondott Kisfaludy László helyettes államtitkár (EMMI), dr. Farkas Tamás intézetvezető, a Magyar Nyelvtudományi Társaság titkára (ELTE), Kónya István alpolgármester (Gyula), Zámori Ida intézményvezető (Erkel Ferenc Gimnázium, Gyula). A versenyt dr. Nagy János, a zsűri elnöke nyitotta meg. 2022-ben a támogatói Implom József-díjat Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, az oktatói-kutatói Implom-díjat dr. Kováts Dániel c. egyetemi tanár vehette át.
Az erkeles diákok fölvétele ismertette meg az érdeklődőket a Gimnázium életével, az Erkel-ház kincseivel és más helyi nevezetességekkel. Február 24-én délutántól tekinthette meg a közönség azt a kerekasztal-beszélgetést, amelynek címe „Lélekgyógyítás irodalommal – a biblioterápia mint módszer”; a résztvevők: dr. Bartos Éva (ny. igazgató, OSZK Könyvtári Intézet), Horváth Judit (pedagógiai szakpszichológus) és Magyarné Fekete Katalin (biblioterapeuta).
Miközben február 25-én a versenyzők a tollbamondást írhatták le iskolájukban a hangfölvételről, majd a feladatlapot tölthették ki intézményük biztonságos körülményei között, három kiváló előadást hallgathattak az érdeklődők. Juhász Judit „Anyanyelv és műveltség” címmel, Kováts Dániel „Kazinczy Ferenc nyelvújító törekvései” címmel, Gréczi-Zsoldos Enikő (Miskolci Egyetem) „Helyesírás (?) a középmagyar korban” címmel kötötte le a nézők figyelmét.
Minthogy a versenyzők iskolája postán (és szkennelve) küldte el a megírt tollbamondásokat, a zárás és az eredményhirdetés ünnepsége a javítás és ellenőrzés után március 15-ére helyeződött át.

2. Az eredményekről. A döntőbe jutottak száma 115, a versenyen kívül indult erkeles diákok száma 4, mindösszesen 119. Örömmel tapasztaltuk, hogy az ukrán-orosz konfliktus ellenére megírta a tollbamondást és elküldte a feladatlap megoldását beregszászi versenyzőnk. A tollbamondás idén a trianoni békediktátum utáni kiigazításokról szólt: azokról a kisebb területekről, amelyeknek a lakói mindent megtettek a Magyarországhoz tartozásukért. A Sopron környéki népszavazás, a Szentpéterfa szervezte kitartó törekvés és népszavazás, a kercaszomoriak küzdelme és a balassagyarmati hősök áldozata volt jelen a szövegben. A leírással maximum 60 pontot szerezhettek a diákok a közepes nehézségű diktandóban; meglepőnek találtuk, hogy Balassagyarmat neve és írásmódja néhány versenyző számára ismeretlen volt. Jelentős számban 50 pont körüli teljesítményeket állapíthattunk meg, az egyetlen hibapontos legjobb eredményt a komáromi Simonics Réka érte el (Selye János Gimnázium, Komarno/Komárom, tanára Spátay Adrienn), mindkettőjüknek gratulálunk.
A feladatlap a Moodle rendszerben sajátos korlátozást és feladatszabadságot hozott. A korlátozást annyiban, hogy a megoldásokat főként feleletválasztások módján jelölték meg a versenyzők: választás helyes és helytelen között, kakukktojás típusú kiválasztás stb. A feladatok megszabásában a papír alapú tesztlapokhoz képest alkalmazhatóvá váltak képek, ábrák is, elsősorban a különböző írásmódok jelentéseinek megkülönböztetésében. Némi nehézséget az is jelenthetett a megoldásban, hogy az egymás után következő teendők során az egyszer jóváhagyott megoldást utólag már nem módosíthatták (azaz nem lapozhattak vissza javító szándékkal). Ezzel együtt volt idejük a diákoknak a megoldásokra, az idő nem nagyon sürgette őket. A középmezőny 75–90 % (104 és 126 pont) között teljesített. A legjobb a szegedi Farkas Dorka Hanna lett (140-ből) 134 ponttal (SZTE Gyakorló Gimnázium, tanára dr. Iván Éva és Hornok András), gratulálunk nekik.
Az összesítésben a legjobb szakközépiskolás Pataki Melánia (Lónyay Menyhért Szakképző Iskola, Vásárosnamény, tanára Dérné Cseresnyés Anikó), a legjobb szakgimnazista Csuka Gréta (Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Szakgimnázium, Szolnok, tanára Berente Lászlóné), a legjobb gimnazista Farkas Dorka Hanna (SZTE Gyakorló Gimnázium, Szeged, tanára dr. Iván Éva és Hornok András), a legjobb határainkon túli Simonics Réka (Selye János Gimnázium, Komarno/Komárom, tanára Spátay Adrienn). A 2022. évi Implom-díjat Farkas Dorka Hanna és dr. Iván Éva és Hornok András veheti át.
A zsűri tagjai 2022 február-márciusában: dr. Takács Edit titkár (Oktatási Hivatal), dr. Vörös Ferenc PhD, tszv. főiskolai tanár (ELTE, Savaria Tudásközpont), dr. Sinkovics Balázs PhD, egyetemi adjunktus (SZTE BTK), Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató (Gyulai Tankerületi Központ); az elnök dr. Nagy János DSc, professzor emeritus (SZTE JGYPK).

3. A kétéves víruskorszak után valamennyien abban reménykedünk, hogy a 2022/23. évi Implom-versenyt személyes jelenléttel rendezhetik meg. A 2023. év a versenyünk szempontjából kiemelt jelentőségű, hiszen készülhetünk Fábián Pál professzornak, versenyünk 1992. évi társelnökének jubileumára (1923-ban született).
Köszönet illeti mindazokat, akik az Erkel Gimnázium vezetésével támogatták és lebonyolították az Implom-versenyt.

Nagy János prof. em.
a zsűri elnöke

Szegedi gimnazista a Kárpát-medence legjobbja

Nagy szegedi sikert hozott az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntője. A legjobb teljesítménnyel, a megszerezhető pontok 93.5 %-ával Farkas Dorka Hanna (SZTE Gyakorló Gimnázium, tanára dr. Iván Éva és Hornok András) nyerte el az Implom József-díjat. Emellett Hornok András tanítványa, Csepregi Andor Balázs a szakgimnazisták között 87.5 %-kal harmadik helyezést ért el (Vántus István Zeneművészeti Szakgimnázium). A szakképző iskolások között hatodik lett Barta Dávid (Krúdy Gyula Szakképző Iskola, Égető Mária tanítványa) 68 %-kal. A döntő nagy nyertese Hornok András: tavaly a gimnazisták között, idén pedig az egész Kárpát-medencében az ő tanítványa győzött.

Délmagyar

Leave a Reply