Kovács M. István és Varga János, rádióbemondók, Szendrődyné Botka Krisztina, a balatonboglári Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola magyar tanára, valamint S. Forgács Anna, a budapesti Egressy Béni Református Művészeti Középiskola magyar-latin szakos tanára kapott idén Kazinczy-díjat a szép magyar beszéd népszerűsítéséért és az anyanyelv ápolásáért.
Az 53. alkalommal megrendezett Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjének győri eredményhirdetésén a Péchy Blanka-díjakat a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Türjei Attila és igazgatóhelyettese, Kiss László vették át.
A Szép magyar beszéd versenyt Péchy Blanka színésznő, nyelvművelő, a Kazinczy-díj megalapítója javaslatára 1966-ban rendezték meg először.
Kováts Dániel nyugalmazott főiskolai tanár azt mondta, hogy aki a megértésre és a megértetésre törekszik, sokat tesz harmonikus kapcsolataiért. Hozzátette: nemcsak a külsőnkkel lehet megmutatni, hogy kik vagyunk, hanem azzal is, ha a tiszta beszéddel hangot tudunk adni magunk és társaink bajainak is. Ez a verseny pedig olyan kihívás, amely gondolkodásra igényes megszólalásra sarkall – mondta.
A Kazinczy-verseny üzenete az, hogy a tanító tiszte a gyermek elméjének, értelmének és képzelőerejének kibontakoztatása, gondolkodni tanítása, hogy érzéseit és ideáit szavakba önthesse – közölte Kováts Dániel.
A döntő egy legfeljebb három perc időtartamú szabadon választott, 20-21. századi magyar esszé vagy értekezés felolvasásából, egy kötelező szöveg tolmácsolásából és egy írásbeli feladatból állt.
A 12 tagú zsűri három bizottságban – gimnázium I., gimnázium II. és szakképző iskola – értékelte a versenyzőket Balázs Géza, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, Kováts Dániel nyugalmazott főiskolai tanár és Szakonyi Károly Kossuth-díjas író elnökletével.
A döntőn 160 középiskolás vett részt, közülük 35-en a határon túlról érkeztek. A versenyen legjobb teljesítményt elérő 35 diák Kazinczy-érmet vett át.
Forrás: MTI