Sokak számára ködös fogalom az anyanyelvápolás. Mit tesz, aki anyanyelvet ápol, hogyan teszi ezt, mikor, és főleg: miért? És mikor nekiszegezik a kérdést, hirtelen nem is olyan könnyű felelni rá, annyiféle gondolat ötlik az ember agyába. Idő kell hozzá, hogy formát öltsön a mondanivaló, szavakká formálódjanak, mondatokká rendeződjenek az érzések.
Az Otthon a szavakban kötetből többek között a fenti kérdésekre is választ kaphat az olvasó. A Pecznyik Ibolya szerkesztette könyvben közel százan vallanak, határon innenről és túlról az anyanyelvhez, nyelvműveléshez fűződő viszonyukról, arról, hogy hogyan kerültek kapcsolatba a mozgalommal, miért érzik fontosnak, hogy ide tartozzanak. A szerzők többsége tanár, de – amint az előszóból megtudjuk – akad közöttük óvónő, gyógyszerész, orvos, pap, közgazdász, szerkesztő, egyetemi hallagató is. Sokféle személyiség bontakozik ki az anyanyelvi önéletrajzok soraiból – ami mindannyiukban közös, hogy otthon érzik magukat a szavakban, és ebben a nagy családban, amit anyanyelvi mozgalomnak hívnak. Család: ezt nem egy helyen olvashatjuk, talán ez bizonyítja, hogy valóban mennyire hasonlóan gondolkodik ez a sokféle ember, s talán ez jellemzi leginkább a mozgalmat is. Van, aki felnőttként, tanárként kapcsolódott hozzá, van, aki még általános iskolás vagy gimnazista korában. Akad, aki a rádió- vagy tévéműsor hatására kezdett el érdeklődni iránta, s olyan is, aki saját érdeklődési körének kikristályosodott formáját látta benne. Némelyeket a szakmai oldala vonz inkább, másokat a közösség, a közös gondolkodás biztonságos otthon-érzete. „(…) nekem és tanítványaimnak is a legnagyobb örömet és jutalmat az jelentette, hogy olyan szeretetteljes légkört és értékrendet élhettünk meg minden eseményen, amire ma kevés helyen akad példa.” – írja az egyik tanárnő. Sok szerző vallomásában visszatérő gondolatok ezek, összecsengve az Anyanyelvápolók Szövetségének programjával, az anyanyelvi és magatartáskultúra művelésével, hisz ez a kettő szorosan összefügg.
A vallomások előtt Deme László nyelvészprofesszor, az Anyanyelvápolók Szövetsége társelnökének a Szóról – szóval rádióműsorban 2008. december 27-én elhangzott beszédét olvashatjuk, melyben a Beszélni nehéz! mozgalom indulásáról, alakulásáról szólt, a Magyar Örökség kitüntetés odaítélésének apropóján.
„Folytassátok!” Sokszor, sokan idézik ezt a mondatot, és minden nyelvművelő tudja, hogy Péchy Blankának, a Beszélni nehéz! mozgalom elindítójának utolsó kívánsága volt ez. Ha valaki kezébe veszi az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Tinta Könyvkiadó közös kiadványát, megbizonyosodhat felőle: van, aki folytassa.
A könyv a Tinta Könyvkiadó honlapján 30% kedvezménnyel megrendelhető.
Széman E. Rózsa
