Az Anyanyelvápolók Szövetsége sokéves hagyományát követve rendezte meg magyar kultúra napi ünnepségét 2022. január 22-én szombaton délelőtt a Józsa Judit Galériában.
Juhász Judit elnök köszöntőjében Nagy Gáspár kevésbé ismert arcát mutatta meg vendégeinknek esszékötetéből felolvasva. Felelevenítette a tavalyi Deme László-emlékév legfőbb pillanatait. A sorozat zárásaként bemutatták a Deme László szellemi öröksége. Előadások a nyelvtudós centenáriumán című kötetet Nagy L. János szerkesztésében. A kötetről átfogó képet nyújt Kováts Dániel tanár úr ismertetése, amelyet Török Annamária rádióbemondó olvasott fel. (A teljes szöveget az alábbiakban közöljük.) A felolvasás után Szemadám Ádám gitárművész játékát hallhattuk.
Az esemény második részét a 125 éve született Tamási Áronnak szentelték. Juhász Judit Tamási-összeállítását Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő és Lázár Csaba színművész, a Katolikus Rádió bemondója adták elő. Nemcsak Tamási műfaji sokszínűsége, páratlan ábrázolásmódja és humora sugárzott a szövegekből, hanem kortársai neki írt vagy róla emlékező sorait is hallhattuk.
A magyar kultúra napján készült képeket hamarosan megosztjuk olvasóinkkal.
Képek: Reiser György Lukács
További képeink itt tekinthetők meg.
Kováts Dániel
Deme László professzor emlékezete
Az Anyanyelvápolók Szövetsége a magyar kultúra napján egy tanulságos könyvet ad az érdeklődők kezébe. Olyan kötetet, amely tárgyát tekintve vitathatatlanul ideillik, mert anyanyelvi kultúránk egyik gondozóját, gyarapítóját hozza közénk. Tavaly emlékeztünk meg Deme László nyelvészprofesszor születésének centenáriumáról, s Szövetségünk tevékenységének fókuszába állítottuk az ő alakját, életművét. Június 16-án Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartottunk munkásságáról konferenciát nyelvtudósok bevonásával; július elején Szegeden, a magyartanárok továbbképző táborában emlékeztünk meg róla; augusztusban szövetségünk sátoraljaújhelyi ifjúsági táborában hasznosítottuk az anyanyelvi neveléshez adott iránymutatását, október 8-án a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán, Deme László tanárságának helyszínén emlékülésen méltatták tudományos szerepét; október 15-én, az „Édes anyanyelvünk” verseny programja keretében a széphalmi nyelvmúzeumban idéztük őt magunk közé, ahol műveiből, személyes tárgyaiból Deme-emlékpontot alakítottak ki. Egyáltalán nem véletlenek ezek a helyszínek, valamennyihez egykori személyi kötődés kapcsolódik.
Nem feledhetjük, hogy Z. Szabó László mellett Deme László vállalta annak idején a Hazafias Népfront védnöksége alatt a beszédművelő munkabizottság vezetését, ő teremtette meg mind a szép magyar beszéd verseny, mind a nyelvhasználati verseny értékelésének szakmai alapjait, irányt mutató előadója volt mind a tanárok, mind a diákok táborainak, rangot adott a rádióadások nyomán alakult beszédművelő körök kibontakozásának. Nyelvtudósaink közül többeknek tartozunk köszönettel támogatásukért, de nincs még egy professzor, aki ennyire szívén viselte a nyelv- és beszédművelést célzó laikusmozgalmak ügyét, mint ő, ez magyarázza Szövetségünknek a Deme-emlékév tartalmassá tételére irányuló törekvéseit.
Az ünneplés programjait kiadványok kísérték. A pandémia szorításában – amikor például a Kazinczy-versenyt csak technikai eszközök közvetítésével lehetett megrendezni – fölértékelődött az írásos megjelenés jelentősége. Már júniusban eljuthatott az olvasókhoz két Deme-könyv. Az egyik a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium alapítványának Szövetségünk támogatásával létrehozott kiadványa, amely a Wacha Imre által szerkesztett, „Diófát ültetek” című emlékezésgyűjtemény Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna által gondozott, új kiadása, a másik pedig a Deme professzor írásaiból összeállított, „Magyarul szólni” című 240 oldalas válogatás. Ezek mellé helyezzük ma a Nagy L. János professzor által szerkesztett, „Deme László öröksége” című konferenciakötetet, amely az említett budapesti és szegedi emlékülések előadásait tartalmazza.
Hálásak lehetünk a jeles tudósoknak, előadóknak, hogy a Szövetség felkérését elfogadva, a maguk szakterülete felől indulva oly érzékletesen állították elénk Deme László tudósi és emberi teljesítményét, pályatársai közül kiemelkedő életművét. Amint bevezetőjében Juhász Judit elnök asszony írja: „a könyv az elhangzott előadások tartalmi elemeit … a Tisztelt Olvasók számára is megragadóan mutatja fel Deme László csaknem hét évtizedes munkásságának mozzanatait, tudósi, tanári tevékenységének állomásait, egyéniségének kollégáira és tanítványaira gyakorolt ösztönző, maradandó hatását”. Valóban: a 136 oldalas kötet jelentősége abban a kettősségben rejlik, hogy benne van a kortársak tisztelgése a kapott tudásért, indíttatásokért, továbbá hogy egy tudós életművéről eligazító tudnivalókat örökít tovább az utókorhoz.
A közlemények egyik csoportja Deme László professzor szakmai sokoldalúságát, innovativitását értékeli. Keszler Borbála állapította meg: „Ha számot szeretnénk adni életpályájáról, a több mint ötszáz tanulmányról és közel 30 kötetről, meg kellene írnunk a magyar nyelvészet 70 évének történetét, hiszen szinte nincs olyan területe a nyelvtudománynak, amelyet Deme László ne gazdagított volna értékes és maradandó eredményekkel.” Juhász Dezső személyes élményekre is kitérve szól az újító szerepről, többek között azt kiemelve: „A tér, idő, társadalom, kultúra együtt hatásának az érzékeltetése, tudatosítása nagy lépés a ma dimenzionális nyelvészetnek nevezett elméleti-módszertani irány felé.” Balázs Géza emlékeztet arra: „Deme László enciklopédikus nyelvész volt. Annak a generációnak a tagja, amely a nyelvtudományt egészében, minden részletében, valamint a tudományt és embert egyben látta”. Forgács Tamás Deme professzor tanári, tanszékvezetői éveiről szólva említi tudósi és emberi vonásainak gazdagságát, munkatársai témáinak önzetlen támogatását, hallgatóira gyakorolt hatását. Előadásainak tartalmassága mellett ugyanis különösen megragadó volt azok nyelvi megformáltsága: „magasra tette a lécet – olvashatjuk – azóta sem igazán ismertem olyan kutatót és tanárt, akinek az előadásmódja elérné az övének színvonalát”.
A kötetbe foglalt előadások másik csoportja egy-egy nyelvtudományi szakterületre összpontosítva szólt professzor úrról. Kiss Jenő a nyelvjáráskutató Deme Lászlóról mondta: „Kijelenthető, hogy a gyorsan fölfelé ívelő dialektológusi tevékenység Deme László életművében a legfontosabbak közé tartozik, s talán nem túlzás azt mondanom, hogy – szűkebb szakmai szempontból nézve s az általa művelt tudományágak közül összességében – dialektológiai munkássága volt talán a legeredményesebb.” Cs. Nagy Lajos részletesen bemutatta Deme tanár úrnak a magyar helyesírás elméleti megalapozásában és szabályozásában történt megnyilatkozásait. Kilencvennél több ilyen tárgyú publikációjáról megállapította: „Több, helyesírási rendszerünket a mai napig meghatározó alaptanulmányt írt, […] aktívan részt vett a helyesírásunk egyes kérdéseit érintő tudományos vitákban”. Varga László előadásában azt elemzi, milyen nézeteket vallott Deme László a magyar mondat hangsúlyozásáról, hanglejtéséről, s kifejti: „munkásságának két nagy területe volt, melyek jelentősen hozzájárultak intonációs nézeteinek alakulásához: egyrészt részvétele az anyanyelvápoló mozgalomban, másrészt szövegkutatói tevékenysége”. Deme professzor mondatszemléletével M. Korchmáros Valéria foglalkozik, s arra a következtetésre jut, hogy „ő a magyar nyelvtudomány hagyományos nyelvtani fogalmaival dolgozott, de új szemlélettel. Eszközként tekintett a nyelvre, és funkcionáló rendszerként látta és láttatta. Felismeréseivel sok évtizeddel megelőzte korát…”
Tanulságosak azok a tanulmányok is, amelyek Deme professzor tanításaiból kiindulva újabb kutatásokról, felismerésekről adnak számot. B. Fejes Katalin a művészi nyelvhasználat hangzásformáival foglalkozik, elemzésében arra ad választ, hogy „a kompozíció miként segítheti, hogyan erősítheti föl a költői üzenetet”, vizsgálja „a statikus nyelvi forma és a benne kifejeződő dinamikus tartalom összefüggéseit”. Németh Miklós és Sinkovics Balázs a magyar nyelvjárások atlaszának tanulságai alapján mutatott rá a mai szegedi nyelv alakulásának tendenciáira az általuk végzett „Szögedi Szociolingvisztikai Interjú” kutatási program keretében. Schirm Anita azt mutatja be „a mondatpótló műszó értelmezésén keresztül, hogyan vélekedett Deme László a mondatról és a szövegről, s hogyan jutunk el az ő gondolataitól a diskurzusjelelőkig”. Nagy L. János előremutató előadása olyan területeket nevez meg Deme professzor munkásságából, „amelyeken jól érzékelhetőek tevékenységének tovább élő hatásai”: a szövegkutatásban, a dialektológiában, a grammatikában, a nyomatékos mondatok leírásában, a nyelvi kultúra, a szép magyar beszéd terjesztésében.
Végül említést kell tennünk a kötetnek azokról, a gyakorlat szempontjából fontos írásairól, amelyekből kitűnik Deme tanár úr megtermékenyítő hatása az anyanyelvápoló mozgalomban. Matula Ágnes televíziós műsorokban dolgozott együtt vele, s olyan filmrészleteket mutatott be, „amelyek professzor úr tevékeny életének utolsó harmadát talán leginkább jellemezték”. Kerekes Barnabás előadása ennek az „anyanyelvészeti” munkálkodásának egy másik nevezetes síkjáról szólt; a Beszélni nehéz! rádióműsorról, amelyből beszédművelő körök hálózata sarjadt. 2008 decemberében Deme László vehette át a beszédművelő mozgalomnak ítélt Magyar Örökség díjat. Némethné Balázs Katalin ehhez kapcsolhatóan a tanulóifjúság körében mérhető hatást mutatta be: „Deme László nyelvészprofesszor tudományos munkássága mellett elindított és támogatott egy olyan anyanyelvápoló mozgalmat, amelynek során fiatalok tízezreit tanította logikus gondolkodásra, szép szóra, emberségre, kitartásra”. Kevés nyelvész ért meg ekkora kiterjedésű hatást.
Befejezésül Nyiri Pétert idézzük, aki a budapesti konferencián zárószavában Deme László tanítása nyomán Kazinczyt is idézve megállapította: „Az anyanyelvi mozgalom munkája nemzetstratégiai cselekvési program, éppen a nemzedékek kézfogása miatt, annak a szellemiségnek megfelelően, hogy őrizzük meg a magyart magának, a magyart magyarnak”. Úgy vélem, a „Deme-emlékév” – és benne ez a kötet – újabb lendületet adhat Szövetségünk cselekvési programjának teljesítéséhez.
