Mihelyst kezébe veszi az Olvasó az Édes Anyanyelvünk áprilisi számát, a címlap alapján rögtön látni fogja, hogy ismét egy – tartalmában – színvonalas példányt tart magánál, melyben a korábban megszokottakhoz mérten – anyanyelvünk berkein belül –, témák sokaságát dolgozzák fel a szerzők.
Ennek megfelelően olvashatunk nyelvünk megújult lehetőségeiről, vagyis hogy a technikai fejlődés révén pár éven belül egy korszerű fordítógép segítségével bármikor cseveghetünk egy számunkra ismeretlen nyelvet beszélő emberrel, így ennek köszönhetően egyikőnk sem lesz kiszolgáltatva idegen nyelvtudásunk hiányosságainak. Mindezek ellenére, véleményem szerint, jogosan merül fel a cikkben is megfogalmazott kérdés, vagyis „ha valóban egy ilyen forgatókönyv érvényesül, milyen következményekkel jár ez az idegennyelv-oktatás és az anyanyelvoktatás számára?” A kérdés megválaszolását mindenki maga döntse el, de azt hiszem, a fentiekben említett technikai robbanás kapcsán némi hiányosság figyelhető meg majd anyanyelvünk szókincsét és fennmaradását illetően.
Ugyanakkor pont ennek az „űrnek” kapcsán lesz méginkább jelentősége a nyelvművelésnek és a nyelvművelők tevékenységének. Ahogyan Domokos Klaudia is rávilágít cikkében: „a nyelvművelők az egységes, igényes köznyelv szabályozását, védelmét tűzték ki célul”, továbbá, amit érdemes még hangsúlyozni, hogy „a nyelvművelés nem a tanulatlanságot, hanem az igénytelenséget bünteti”, így elsősorban arra kell törekednünk, hogy a társadalom részéről meglegyen az igény nyelvünk „életben tartására”, szókészletünk megőrzésére és bővítésére. Ezen gondolatok egyik alapköveként szolgálhat a szavakkal való játék, vagyis a „rigmusozás” is, amelynek elsősorban a gyermekek nyelvi tudatosságának fejlődésében van jelentős szerepe. Talán pont egy ilyen szójáték kapcsán lesz majd szükségünk a mostanában – szépségszalonokban – egyre inkább használatos „halpedikűr” szavunkra. A fiatalabbak és a „nagyutazók” körében valószínűleg nem okoz különösebb gondot megfejteni ezen szerkezet tényleges jelentését, hiszen külföldön már évek óta bevált szokás ez a fajta kozmetikai szolgáltatás, de aki esetleg bizonytalan a tartalmat illetően, Gasparics Gyula írásából megfelelően tájékozódhat.
Nyelvünk talán nem fejlődik olyan rohamos léptekkel, mint a technika, de eléggé fogékony az idegen szavak befogadását illetően, így nem is csoda, hogy úton-útfélen visszacseng a mindennapi beszédünkben akár egy-egy olaszos hangzású (bravissimo) főnév vagy melléknév. Mindezek ellenére, hogy igyekszünk minél változatosabban és sokszínűbben kifejezni magunkat, mégis sokszor előfordul, hogy ö-ö-ö-zünk vagy kötőszavakat, névelőket ismételgetünk. Ez a legtöbb esetben zavaró és kellemetlen szituációt szül, nemcsak a beszélőben, hanem a hallgatóságban is. De hogy a több órás egyetemi előadások keretében előadott „nyökögéseket” sikerüljön „túlélni”, a leleményes hallgatók igyekeznek mással elütni az ö-ö-ö-kel elpazarolt drága perceket. Érdemes visszakeresni a korábbi egyetemi jegyzeteket, mert biztos, hogy mindannyian számolgattuk már a „nyökögési együtthatókat”. Napjaink „nyökögése” melletti másik probléma, hogy sajnos legtöbbünk igyekszik mást és többet mutatni magából a külvilág felé, mint amilyen valójában. Megítélésem szerint ez a fajta „kirakatpolitika” nemcsak a „külcsinben”, az öltözködésünkben, hanem a viselkedésünkben és már az egymással való kommunikációnkban is mindennapossá vált.
Értem ezalatt azt, amelyre az Ifjúsági Melléklet keretein belül Brézai Zoltán is utalt dr. Illésné dr. Kovács Máriával folytatott beszélgetése során, vagyis hogy sokszor használunk úgy idegen szavakat (számtalan esetben pusztán csak azért, hogy jobb benyomást keltsünk, intelligensebbnek tűnjünk), hogy nem vagyunk pontosan tisztában a jelentésével. Ennek nyilván meg is lesz az eredménye, hiszen ahelyett, hogy érdeklődést és rokonszenvet váltanánk ki beszélgetőpartnerünkből, pont az ellenkezőjét fogjuk elérni. Mindezek elkerülése érdekében lenne „fontos, hogy igényes nyelvhasználók legyünk és a közszereplőktől is igényes anyanyelvhasználatot várjanak el a közéleti, illetve a médiamegnyilvánulásaik során.” Az Ifjúsági Melléklet további hasábjain olvashatunk még többek között az internetes és digitális kommunikációhoz tartozó szavakat és kifejezéseket tartalmazó Netszótárról, illetve Gillich Katalin erdélyi visszaemlékezéséről, az idegen szavakkal teletűzdelt reklámújságok tömkelegéről, a Naputánjáró csángó társasjáték révén megszerzett ismeretekről és Anyanyelvápoló Szövetségünk interneten való további terjeszkedéséről (Facebook, YouTube, hírlevél, ifjúsági levelezőlista).
Bízom benne, hogy ezzel a kis rövid összefoglalóval sikerült felkeltenem az Olvasó érdeklődését mind az Édes Anyanyelvünk, mind pedig az Ifjúsági Mellékletben foglaltak iránt, így nem is maradt már hátra más, csak annyi, hogy kívánjak jó olvasgatást!
A lap online változata itt olvasható.
Kádas Dalma
