Lassan már hagyomány, hogy az anyanyelvápoló közösség november 13-án a Pesti Vigadó dísztermében ünnepli a magyar nyelv napját. A nyelvművelő munkát elismerő díjak és kitüntetések átadása mellett idén is színes kulturális program tette emlékezetessé az Anyanyelvápolók Szövetsége gálaműsorát.
„Édesanyám sok szép szava…”
A gála címében egy népdal első sorát idézi, ami utal arra, hogy az anyanyelv és az anyanyelvi kultúra gyökerei a néphagyományban keresendők. A műsor alatt több műfajban is megelevenedett a Kárpát-medence népi öröksége. A solymári Cédrus Táncegyüttes több tájegység táncait bemutatta, a Dunántúltól Erdélyig. A csángó területek különlegesen szép, archaikus nyelvét Petrás Mária Magyar Örökség Díjas énekes szólaltatta meg. Az általa előadott dalok nem csak szövegükben, hanem dallamvilágukkal is egyedülálló kincsei a néphagyományainknak. A műsorban fellépett még Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó is, aki autentikus palóc nyelvjárási beszéde mellett a népi mesemondás sajátos stílusával és humorával is megörvendeztette a közönséget.
Díjak az anyanyelvápoló munkáért
A gála kereteiben több díjat és kitüntetést is átadtunk. A Lőrincze-díjat idén Pomozi Péter, az ELTE Finnugor Tanszékének oktatója és Pusztay János, a Nyugat-magyarországi Egyetem professor emeritusa, finnugrisztika kutató vehette át. Mindketten a nyelvstratégia területén végzett munkájukkal érdemelték ki a kitüntetést.
A kiemelkedő nyelvművelő-közösségszervező tevékenységet a Maróti István Emlékéremmel jutalmazza az Anyanyelvápolók Szövetsége. Idén Kovács Zsuzsanna és Keppel Gyula tanárok lettek a díjazottak.
A gálán adták át az Anyanyelvápolók Szövetsége és az EMMI közös esszépályázata, a Kisfaludy Sándor versmondó verseny és az „Írj levelet Kazinczynak!” pályázat díjait is.
Versek és zene
A magyar nyelv napja alkalmából rendezett programból nem maradhatott ki az irodalom sem. A gála nyitásaként Kubik Anna Kossuth-díjas színművész szólaltatta meg Kányádi Sándor szonettjeit. Megzenésített versek is többször felcsendültek az este során. A lelkes és eredeti fiatalokból álló Resti Kornél zenekar Weöres Sándor, József Attila, Kontra Ferenc és Bari Károly verseit adta elő hangulatos zenével kísérve.
A magyar nyelv napján valójában a mindennapi életünk egy természetes részét ünnepeljük, az irodalom és a néphagyományból fennmaradt szöveges emlékek megmutatják, hogy ez a nyelv mennyire különleges. Reméljük, hogy a Vigadó impozáns díszterme még számos hasonlóan szép ünnepnek ad majd otthont.
Dömötör Andrea