Lapszámbemutatóval zárta harmadik évfolyamát a Magyaróra – a magyar nyelv és irodalom barátainak, tanárainak lapja. Az Anyanyelvápolók Szövetsége szakmai folyóirata a több mint ötven éven át megjelenő Magyartanítás sok téren megújult folytatása.
Tematikus számai a magyartanítás legégetőbb kérdéseivel foglalkoznak – érdekes és színes tanulmányok, esszék, interjúk születnek minden lapszámba magyartanárok, módszertanosok, kutatók tollából – tudtuk meg Fráter Zoltán főszerkesztőtől a Magyaróra 2021. november 30-i Józsa Judit Galériában tartott bemutatóján. Blankó Miklós szerkesztő bemutatta a korábbi lapszámokat, és felhívta arra a figyelmet, hogy a Magyar Postánál megrendelhető folyóirat idén már négy számban, 540 oldalon jelent meg. A 2021/3. szám a Nyelvhelyességgel foglalkozott, Lengyel Klára szerkesztő a nyelvhelyesség iskolai szerepének vitathatatlanságára hívta fel a figyelmet. A 4. számot bemutató Fráter Zoltán főszerkesztő a Gyermek- és ifjúsági irodalom cím kapcsán elmondta: a Magyaróra teljessé vált, hiszen az írások az óvodások „olvasmányaitól” a nagykamaszokéig szólnak. Az magyartanítás ügye mellett elkötelezett Anyanyelvápolók Szövetsége kiadóként úgy érezte, eljött az ideje, hogy személyesen is találkozzon a szerzőkkel, olvasókkal, érdeklődőkkel. A magyaróra ügye iránt elkötelezetteket, a magyar nyelv és irodalom szerelmeseit a Józsa Judit Galéria várta és várja a Magyaróra című folyóirat bemutatóira.
Képek: Horváth Zsófia