A húsvét a kereszténység egyik, illetve voltaképpen a legnagyobb ünnepe – hiszen Krisztusnak meg kellett halnia és fel kellett támadnia ahhoz, hogy beteljesítse a karácsonyi jászol ígéretét. Ám mint minden egyházi ünnephez, ehhez is számos néphagyomány kötődik, közülük nem egy még a kereszténység előtti korból származik.
Az ünnep magyar elnevezése az azt megelőző negyvennapi böjti időszak húsmentes étkezésével függ össze: ekkor vehettek ismét húst magukhoz a böjtölők. Már a Krisztus utáni első századokban is ünnepelték, de csak 325-ben a niceai zsinaton rögzítették az időpontját a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra. Mozgó ünnepként időpontja mindig máskorra esik, és ez határozza meg az áldozócsütörtök, a pünkösd és az úrnapja idejét.
Körmenet, határkerülés
A római katolikusok körében elterjedt a nagyszombat esti, a feltámadást megjelenítő körmenet. A húsvéti hagyományok szerint régen egyes helyeken ünnep hajnalán került sor egy falut végigjáró körmenetre, az úgynevezett Jézus keresésére vagy Szentsírkeresésre, ahol a határ menti kereszteket végigjárva, a legtávolabbinál megtalálták a (korábban odarejtett) templomi Krisztus-szobrot, melyet aztán diadalmenetben vittek vissza a templomba. Ezzel az egyházi szokással függhet össze a húsvéti határkerülés, mellyel a gonoszt és a veszedelmet tartották távol a falutól és a hozzá tartozó földektől.
Egy tojásban a világ
A tojás a termékenység, az új élet jelképe. Egyes teremtésmítoszok szerint a világ maga is egy tojásból keletkezett: a héj egyik fele az eget, másik a földet, sárgája a Napot, fehérje a Holdat szimbolizálja. A Krisztus utáni korban a föltámadásnak, örök életnek vált jelképévé, ugyanakkor egészségmegőrző, bő termést varázsló mágikus hatást is tulajdonítottak neki.
Húsvéti locsolóvers
Locsoló verset
Mondok most el nektek,
Mit Édesanyámtól
Tanultam, mint gyermek.
De mint a cserépnek
Darabja elveszett,
Kiegészítettem
A hiányzó részeket.
Gyászt öltött magára
Az egész természet,
Midőn Krisztus urunk
A keresztfán vérzett.
Jámbor tanítványai
Zokogva siratták,
Midőn a jó gyermek
A jó édesanyát.
A meghalt testet
Keresztről levették,
Gyócsba tekerték,
Sziklába temették.
A katonák, kik
Jézust megfeszítették,
A síró asszonyokat
Vízzel szétkergették.
Harmadnap múlva
Megnyílt a sír szája,
Kilépett belőle
Az élet királya
Ezzel mutatta meg,
Lesz még feltámadás,
Lesz még a síron túl
Örökké valóság.
Posta vagyok, posta,
De régen siettem,
Mózes seregéből
Hozzátok érkeztem.
Nem jöttem egy napra,
Se nem egy órára,
Engedelmet kérek
A locsolkodásra.
A húsvéti hagyományok közül talán legismeretebb a húsvéthétfői locsolás, ami a teljes magyar nyelvterületen elterjedt szokás: a fiúk, férfiak locsolóversek kíséretében megöntözik a lányokat, asszonyokat, melyért cserébe – főleg a gyerekek – hímes tojást, illetve (újabban) süteményt vagy pénzt kapnak. Ez a szokás igencsak új, alig 100 évre tekint vissza, ám a friss kútvízzel való locsolás régi eredetű, egészség- és termékenységvarázsló szerepet töltött be.
Kend mátka, kend koma
Maga a tojásírás és ennek elajándékozása azonban pogánykori eredetű, így sok helyen manapság sem a húsvéthoz, hanem az azt követő ún. mátkáló- vagy fehérvasárnaphoz kötődik. Ekkor az egymással jó barátságban lévő lányok és fiúk hímes tojást cseréltek, mely által mátkái, illetve komái lettek egymásnak, s ettől kezdve nem tegezték, hanem kendezték egymást, kend mátkának, kend komának szólítva egymást az öt-hat éves gyerekek is. Ritkán, de előfordult, hogy lány legénnyel cserélt tojást – ennek általában házasság lett a vége.
Széman E. Rózsa
Forrás:
Gaál Anikó 1994. Ünnepnapok – hagyományok adventtől – adventig. Budapest, KÖZDOK Rt.
Kallós Zoltán 1999. Tavaszi hímes tojások. Kortárs, 43. évf. 5. szám. Budapest