Az Anyanyelvápolók Szövetsége immár második alkalommal ünnepli a magyar nyelv napját a Pesti Vigadóban. Az ünnepi gálát idén is Juhász Judit, szövetségünk elnöke nyitotta meg. A következőkben az ő megnyitó szavait olvashatják.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Idén második alkalommal ünnepeljük együtt a magyar nyelv napját a Művészetek Házában, a gyönyörűen felújított Pesti Vigadó Dísztermében. Köszönet érte a Magyar Művészeti Akadémiának, amely nemcsak támogatóként állt mellénk, de köztestületi programmá is emelte a magyar nyelv napjának általunk szervezett eseményeit. Nagy öröm számunkra, hogy tegnap este Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában, ma délelőtt pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban méltó módon zajlott le ünnepségünk első része: tudományos előadásokkal, könyvbemutatóval, díjak és elismerések átadásával – többek között a rangos Lőrincze-díj adományozásával! Szerte az országban erősítést kaphattak az évente ezreket megmozgató anyanyelvi versenyek felkészítő tanárai és diákjai, a mozgalom nyelvész tudósai és önkéntes segítői egyaránt. Az emberi erőforrások minisztériumával közösen ma ismét meghirdethettük a Kárpát-medencei anyanyelvi pályázatunkat, immár 15. alkalommal.
A magyar nyelv ünnepe szimbolikusan magában hordozza és egyben fénybe állítja az egymást becsülő és közösségként munkálkodó nyelvművelők legfőbb célkitűzését: anyanyelvünk és a magyar kultúra értékeinek felmutatását; bátorítást a magyar nyelv mindennapi igényes használatához és védelmet, méltóságot kívánva minden magyarul beszélő embernek. Különösen a kisebbségi sorban élő honfitársainknak.
Az elmúlt napokban nagy tisztelettel vettünk végső búcsút Nemeskürty Istvántól, aki ugyan nem kötődött közvetlenül mozgalmunkhoz, de a Széchenyi-díjas és Kossuth nagydíjas, Corvin- lánccal kitüntetett író munkásságát mélyen áthatotta a magyar nyelv ügyének képviselete. Engedjék meg, hogy kölcsönvegyem a történelmünk ezerszáz évét összefoglaló Mi, magyarok című kötetének néhány sorát. Nemeskürty tanár úr a XVII. századból, a kibontakozó magyar barokk korából idézi a példákat: „…látnunk és tudnunk kell, hogy Mohács után száz esztendővel is él és virágzik, sőt terjed a magyar nyelv és vele a magyar azonosságtudat és kultúra. A szókincs szinte hihetetlenül gyarapodik, mint az eső után kizöldülő réten, úgy születnek új meg új szavak, a beszédnek ezek a fűszálai. Az mégsem lehet véletlen, hogy egy érsekprímás-kancellár, aztán fejedelmek – nem is egy – főrendek ezernyi napi teendőjük mellett aprólékos gonddal törődnek a nyelvvel, még török basák is magyarul leveleznek ügyfeleikkel, hogy Pázmány egyetemet alapít, melynek jogutóda ma is működik Budapesten. …erdélyi fejedelmek személyesen ügyelnek fel külföldön taníttatott diákjaik előmenetelére. Rákóczi György, Bethlen utóda kölcsön könyvtárat létesít s abban maga pipálja ki, visszahozta-e a kikölcsönzött művet az olvasó. Hadjárataira külön szekéren viszik utána kedves könyveit, s a szekér ott a fejedelmi sátor közelében. Ebben a gondolati és nyelvi környezetben, amikor szégyen volt tudatlannak lenni, különösen egy magyar politikus számára, elevenen él az ország lakosságban magyar mivolta, és a történelmi múlt emléke, mint valami szilárd fal nyújt biztonságot, melynek bátran nekivetheti hátát az ember, miközben az országban keresztül-kasul kószáló német, svéd, francia, olasz, spanyol, cseh, flamand zsoldosok zaklatják a rémült, kiszolgáltatott parasztokat… Balassi Bálint verseit, noha költeményeinek sokáig nincsen nyomtatott kiadása, kívülről tudják szerte az országban, minden családnak van egy kéziratos verseskönyve, melyben apáról fiúra szállnak a családtagok által leginkább kedvelt versek, énekek, széphistóriák.”
Igen, a három részre szakított Magyarországon a nyelv megtartó erőként hatott és nemcsak a túlélésben segített a magyarságnak. Ösztönözzön bennünket ez az örökség, és segítsen abban, hogy félretéve gondjainkat, örömmel ünnepeljük együtt a magyar nyelv napját. Emlékezetes, szép estét kívánok mindnyájuknak!