Minden kedves tagunknak és szeretteinek szép ünnepnapokat kívánunk Móricz Zsigmond karácsonyi írásával. Áldott karácsonyt kívánunk!
Móricz Zsigmond:
Karácsonyi ének
Hull hó, hull a hó. Mint pajkos gyerekek kergetik, dobálják egymást a pelyhek. Homlokomat a hideg ablaküveghez támasztom, s gyönyörködve nézem a bohó játékot. Hogy örülnek, hogy vigadnak, jön a karácsony.
– Karácsony, Karácsony… Varázslatos szó, gyermekkorom legrégibb emlékei: zsongó-bongó érzések támadnak fel rá. Az első nagy álom, amit ébren láttam, az első nagyszerű tudás, melyre fölemelkedtem, az első eszme, amit felfogtam.
Hull a hó, hull a hó, s eszembe jut minden.
Öklömnyi nagy ember voltam. Sindevész testű, bámészkodó szemű. Órákig gubbaszkodtam a nagyanyám meleg karosszékében, s néztem a pattogó tüzet a kályhában, vagy a sűrűn hulló hópelyheket az ablakon túl. Zúgott, pergett, zakatolt a varrógép, virágos szövetdarabok bújtak át a táncoló tű alatt s mint idres-bodros ruhácskák bújtak ki a túlsó oldalon. Édesanyám pihenés nélkül dolgozott rajtuk.
– Holnap karácsony – mondta. – Karácsonyra kész lesz az új ruha. Karácsonykor mindenkinek boldognak kell lenni.
– Karácsony. Karácsony… Úgy csengett-bongott fülemben a szó, mint a varázsszavak, mikor dajkánk beszélt, mint a varázsszavak, melyek gyógyítnak és rontanak. Súgva-búgva mondogattam és töprengtem rajta, vajon mit jelent ez, jót vagy rosszat: Karácsony, karácsony…
– Édesanyám, mi az a karácsony? – kérdeztem végre.
Ő hosszan rám nézett és így szólt szelíden:
– Mi az a karácsony? Nagy ünnep. Örömünnep. Akkor született a Kisjézus, a világ megváltója… Télen született, mert akkor volt legszomorúbb a világ, és ő örömet hozott rá… Ő adott minden örömet, ami télen van…
S tovább zúgatta a gépet, nem mondott többet. És én bennem nagy megértés támadt.
Megértettem, kitaláltam, mért ünnep a karácsony!
Szomorú volt a világ odáig, míg örömet nem hozott a Kisjézus. Fekete volt a háztető, és az utca, és a kert, és a szántóföld. Megfagyott a testük, és fájt nekik, mint a seb, könnyeztek tőle, könnyük csordult az ereszen. Szegény föld, hogy fázott, szegény fák, hogy reszkettek, dideregtek, szegény világ beteg volt, szomorú volt, siralmas volt. Hanem mikor eljött a Kisjézus, hó hullott az égből, fehér bundát borított a kertre és a rétre és a szántóföldre és a háztetőre. Vidám, pajkos hópelyhekből rakott dunnát, amely csillog a napon, szikrázik a sugáron, repül a szélben. Ablakunk alatt virágos kert volt, azon túl vadrózsabokrok, azon túl orgonacserjék, azon túl fák, akácfák, hársfák, jegenyefák. Még a múlt héten milyen sötétek voltak. A virágjaim, szegénykék lefagytak, bokrainknak csak az ága-boga meredezett: fáink az égre nyújtották összetett kezüket, imádkoztak. És egyszerre hó esett az égből, puha hó, csillogó, fehér. És a meghalt virágok kivirítottak, a sanyargó bokrok virágzottak, a kopasz fák virágba borultak. Óh, be jó, eljött a Kisjézus a világra.
Kis madár szállt az ablakpárkányra. Vígan ugrált, bóbiskolt, tollászkodott.
– Édesanyám, a kis madárnak is örömet hozott Jézuska karácsonykor?
– Annak is, a madárnak is, az állatoknak is, mindenkinek. Hát azért örül ez a kis veréb, azért van jókedve. Istenem, micsoda nagy ünnep a karácsony.
A veréb is örül neki, a fecske is, a gólya is, a daru is, a sárgarigó is, a kanári is. Minden madár. A Bodri vígan csaholt odakint, ő is a karácsonynak örül meg a Csillag paripánk is, a szőke bocink is, a tengeri nyulak meg a vadnyulak is, a bárányok is meg az elefántok is – mind, mind, valamennyi állat örül a karácsonynak. Óh, be jó, óh , be jó is, hogy eljött a Kisjézus a világra.
Egy ember ment el a kerítés alatt, nagy bundában, szőrös süvegben, felnézett az ablakra és rám mosolygott.
– Édesanyám, az embereknek is örömet hozott a Kisjézus karácsonykor?
– Óh, nekik hozott igazán nagy örömet. Őértük jött a világra. Azért jött, mert az emberek már mind szomorúak voltak, de ő mindnyájukat megvigasztalta. Aki beteg volt, meggyógyította, aki szegény volt, gazdaggá tette, akinek valami nagy bűne volt és félt a büntetéstől, annak megígérte, hogy megengeszteli iránta a Jó Istent. És erre mindenki vidám lett.
– Hát akkor az öreg Éva nénit, aki mindig beteg és járni se bír, és dolgozni se bír, és enni is alig bír, meggyógyítja! Ádám bácsit, akinek sok gyermeke van, s mindig panaszkodik, hogy szegény, nem tud mit enni, gazdaggá teszi, s ehetnek tyúkhúslevest, túrós csuszát meg bort meg pecsenyét meg meleg ruhát vehetnek… És Pista eltörte a virágos poharat, és nem mondta meg, és mindig fél, hogy kikap, ugye nem kap ki, és akkor jókedvű lesz…
– Igen, úgy lesz, úgy lesz.
– Óh, be jó, óh be nagyon jó, hogy eljött a Kisjézus erre a világra.
Bealkonyodott, és jöttek a kis bátyáim, kis nénéim az iskolából. Kacagtak, játszottak, vidámak voltak. Én is velük. Együtt voltunk mindnyájan, apám, anyám és minden testvérem, a diákbátyám is. Körülültük a nagy asztalt, megettük a jó vacsorát, és ropogtattuk a mogyorót, mint a mókusok. Az ablak alatt pedig felcsendült a kántálók éneke: Krisztus Urunknak áldott születésén, Angyali verset mondjunk szent ünnepén… Elhallgattunk, s csöndesen vártuk végig az éneket, mint a templomban: és örültünk, hogy karácsony estéjét értük, örültünk az éneknek, örültünk az örömünknek. Édesapám két fehér pénzt adott nekem, a legkisebbnek, hogy vigyem ki a fiúknak. És én nagyon, nagyon örültem, hogy vihettem, s ők is úgy örültek, mikor megkapták. Mennyi öröm, mennyi öröm, milyen mennyei öröm volt mindez. Későn, mikor aludni mentünk, puha fehér ágyacskámban minden eszembe jutott a karácsonyról, s így imádkoztam:
– Édes Kisjézus, óh be jól tetted, hogy eljöttél a világra karácsonykor, és örömet hoztál a vadrózsabokroknak meg a jegenyefáknak meg a szántóföldeknek meg a verebeknek meg a sasoknak meg a farkasoknak meg az oroszlánoknak meg Ádám bácsinak meg Éva néninek meg Pistának meg nekem…
Boldog karácsonyt, boldog karácsonyt!