Tisztelt Vendégeink, kedves Kollégák, kedves Versenyzők!
Szeretettel köszöntöm Önöket itt, a verseny névadójának szobránál. 1971 óta közel 7000 diák szembesült nap mint nap Kazinczy Ferenc elmélyült, határozott tekintetével. Magam negyvenöt éve nézegetem Lesenyei Márta alkotását.
Nézzük csak ezt az egyenesen előre néző fejet, a feszes szemkörnyéket, mely határozottságot, céltudatosságot sugall. A magas, széles homlok elveihez ragaszkodó, erős személyiséget sejtet. Az összeszorított, vékony ajkak fegyelmezettségre, kritikus gondolkodásra utalnak. Az erőteljes áll és állkapocs kitartást, makacsságot jelképez.
Klasszikus mellszobor, egy intim térben. Nem szuperhőst ábrázol, hanem egy olyan gondolkodót, aki állandó, csendes jelenlétével a szellemi munka értékére és az anyanyelv ápolásának fontosságára figyelmeztet minket.
Amikor azt hittem, hogy érettségi után eltávolodhatok szigorú tekintetétől, akkor is lépten-nyomon az ő örökségébe ütköztem, Kazinczy nyomában jártam.
Ültem Alsóregmecen, a Kazinczy emlékligetben található padon, amely az édesapja által alapított kúria helyén áll. A kis Ferenc nyolc éves koráig élt ott. Onnan szekerezett Patakra iskolába. Oda tért vissza 1791-ben, mikor állásából elbocsátották. Ott tartóztatták le 1794-ben, és ott találkozott 1801-ben, szabadulása után két héttel Csokonai Vitéz Mihállyal.
A kis padon ülve megbizonyosodtam arról, hogy minden embernek szüksége van egy helyre, ahová visszatérhet – ahol újrakezdhet.
Jártam Sárospatakon, a református kollégiumban, ahová tíz évesen érkezett, és tíz évig tanult. Ott érzett rá a tudás ízére, megismerte az európai és klasszikus irodalmat.
Sárospatak azóta is a tanulás és szellemi ébredés színtere generációk számára.
Álltam Kassán, az Orbán-torony közelében levő lakóház emeleti lakása előtt. Nagy elődünk 1786-91-ig, öt éven át dolgozott a Kassai Nagymegye tanfelügyelőjeként egy akkora területen, mely a Magyar Királyság egynegyedét foglalta magába. 130 iskolát alapított, melyekben anyanyelvükön tanulhattak a zsidók és a tótok is. Ő maga hét nyelven beszélt.
1791-ben járt Tatán. Emlékét egy pad őrzi a Cseke-tó partján, ahol nyári estéken ma fiatalok romantikáznak. Kazinczy ott az Esterházy Miklós nevéhez köthető, úgynevezett angolkertet tanulmányozta, melynek elemeit átvéve (kanyargó sétányok, szabálytalan facsoportok, változatos látványképek és a különböző épített elemek, műromok, hidak, pavilonok) alakította ki bányácskai birtokát.
Jártam Komáromban, melynek hatalmas, bővülő (aztán gyorsan idejétmúlttá váló) erődjéről Kazinczy elragadtatással írt, és többször vendégeskedett ott.
Bécsben, a műveltség és az európai szellemiség központjában is gyakran megfordult, látogatta a templomok szertartásait, szívesen ment könyvtárakba, színházakba. Egyik kedvelt tartózkodási helye a Belvedere volt, ami már akkor hatalmas képzőművészeti kiállításnak adott otthont.
Koszorúztam Spielberg és Munkács várának falán lévő Kazinczy-emléktáblákat, melyek a nyelvújító életének legnehezebb állomásai közé tartoznak. 2387 napot, hat és fél évet töltött fogságban 1794–1801 között a Martinovics-összeesküvésben való részvétele miatt. A börtönévek alatt hihetetlen testi-lelki állóképességről tett tanúságot. A börtönfalak között járva arra gondoltam, hogy a test szabadságát el lehet venni, de a szellem és a gondolat nem zárható falak közé.
Széphalomba 1806-ban költözött a család. Kazinczy ekkor már az irodalmi élet vezéralakja volt, sokat utazott. A széphalmi ház egyszerre volt meghitt otthon és a magyar nyelvújítás központja. Amikor először jártam a kúria helyén emelt Magyar Nyelv Múzeumában, és az azt körülvevő parkban, arra gondoltam, hogy az igazi örökség nem tárgyakban, hanem szellemiségben él tovább. 1816 és 1831 között dolgozott Kazinczy Ferenc. Az iratok rendezésével, különleges gyűjtemények kialakításával hatalmas munkát végzett a Levéltárban. Az előtte álló életnagyságú szoborral boldogan szelfiznek az odalátogató kazinczysok.
Győrött többször is járt. Itt találkozott barátaival, pl. Guzmics Izidorral, a bencés szerzetessel, aki támogatta nyelvújítási törekvéseiben.
Az életút egyik utolsó állomása Gönyű, a Duna-parti régi kikötő. 1831-ben partra szállt, ott fogadott kocsikat és lovakat, hogy eljusson Győrbe, majd Pannonhalmára.
A pannonhalmi Főapátságba többször ellátogatott. Őt is nyilván az hozta ide, ami engem, a kései utódot: a csend, a legendás könyvtár megtekintése, találkozás a tudós bencésekkel.
Kazinczy Ferenc életútja nem csupán helyek sorozata, hanem egy szellemi zarándoklat, amely Érsemlyénből indult, és Széphalomban ért véget.
Az én útjaim nemcsak földrajzi értelemben kapcsolódnak hozzá. Tanulmányaimat itt végeztem, itt tanítok a róla elnevezett gimnáziumban. A mellettem álló szobor nap mint nap emlékeztet arra, hogy a nyelv nem puszta eszköz, hanem örökség és felelősség is.
És talán ez az, amiért ma 60. alkalommal is itt állunk a róla elnevezett verseny résztvevőiként. Mert hisszük, hogy a magyar szó több, mint hangok egymásutánja. Hordozza múltunkat, formálja jelenünket, és irányt mutat jövőnknek.
Kedves Diákok, a jövő Ti vagytok. A Ti feladatotok folytatni azt az utat, amelyet ő kezdett el.
Tegnap kaptatok útinaplót, hozzá egy tollat.
Induljatok, keressetek kincseket, de ne feledjétek:
„Szép nyelvünk a mi legdrágább kincsünk.”
Pintér Ilidkó, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium főigazgató-helyettese
